Czirják Eszter: A nő, aki jobban szerette a kutyáját, mint az embereket

"Czirják Eszter korunk egyik meghatározó írója, aki mesterien érti, érzi az emberi lélek rezdüléseit és olykor humoros, olykor szomorú, de mindig színes és magával ragadó történeteiben megmutatja hogyan is működünk mi emberek."

~ D.H.N.

Cassandra sosem gondolta volna, hogy a mogorva öregasszony valaha is beszédbe elegyedne vele. Akárhányszor összefutottak az udvaron vagy a kapuban, Madame Landeville épphogy biccentett és már sietett is tovább hosszú, foltos szafaládé-kutyájával. Az pedig végképp fel sem merült benne, hogy eljön a pillanat, amikor szófukar szomszédja beköltözik hozzá. Cassandra egy szép napon mégis arra eszmélt, hogy az élete összeomlott, az emberi kapcsolatai összekuszálódtak és Madame Landeville éppen a kutyáját eteti az ő konyhájában. Ahogy  Cassandra igyekszik rendszert teremteni a káoszból és újraépíteni az életét, szép lassan megérti mogorva lakótársát és megszereti a kutyát, akit az öregasszony valami furcsa oknál fogva Poissonnak, azaz Halnak hív. 

Második regényem szerelemről, barátságról, örömről és bánatról szól és nem utolsósorban arról, hogy mennyire mások a dolgok, mint aminek látszanak, ha az ember képes és hajlandó a felszín mögé látni. 

Kellemes olvasást kívánok!

BELEOLVASOK A KÖNYVBE

MEGRENDELEM A KÖNYVET A LÍRÁTÓL

MEGRENDELEM A KÖNYVET A LIBRITŐL

 

Trend FM rádió interjú

 

Oláh Andreával A nő, aki jobban szerette a kutyáját, mint az embereket című regényemről beszélgettünk a Könyvben utazom-ban, a Trend Fm-en!

Amellett, hogy kitárgyaltuk Cassandra barátságait és kicsit a szerelmi életét is – bár nem árultuk el, hogy végül melyik lovagját választja–, beszélgettünk Poisson, a Colombo-kutya szerepéről és arról is, hogy hogyan lehet egyensúlyt tartani az emberi kapcsolatainkban.

Aki szeretné megtudni, miért ihletett meg a nő, aki jobban szerette a kutyáját, mint az embereket és hogy milyen hatásai voltak a regénynek eddig az olvasókra, hallgassa meg az interjút: interjúhoz katt ide

 

 

Manna FM rádió interjú

 

Nagy megtiszteltetés, hogy Fehér Mariann meghívott Például című portréműsorába, a Manna Fm-en, amelyben érdekes emberekkel szokott beszélgetni minden hétköznap 20:00-tól! Az együtt töltött óra hihetetlenül gyorsan elrepült. Nagyon pozítiv élmény volt egy olyan értelmes, érzékeny és sok élettapasztalattal rendelkező emberrel beszélgetni az élet dolgairól, mint amilyen Mariann. 

Aki lemaradt az adásról, erre a linkre kattintva meghallgathatja!

 

Olvasói vélemények

 

Szia Eszter! Este 9-kor, elkezdtem olvasni a könyved, most fejeztem be. Nem tudtam letenni! Eszméletlen jó! Csak olvastam és olvastam, fel se tűnt, hogy hány óra... izgalmas, szívszorító, elgondolkodtató, volt egy kis sírás is... de összességében ez életemben az első könyv, amit nem tudtam letenni. Brutálisan jó ! Gratulálok! Nagyon nagyon tetszett.

S.B.

Szia Eszter! Még év elején jártam nálad családállításon. Akkor vettem meg A Játékmestert. Imádtam. Nem csoda, hogy a második regényedre is lecsaptam, ahogy megláttam. :) Magával ragadó az írásaid hangulata, mondanivalója. Mintha bekerülnék egy olyan világba, ahol a lelkem nem fél attól, hogy "küzdenie" kell, egyszerűen csak elfogadja, hogy az élet nehézségeket és gyógyirt is osztogat. Köszönöm az élményt!

L.N.

Már a könyv címe is megtetszett. Végig kíváncsivá tett, sosem tudtam mi fog történni, nem az, amelyikről már a legelején tudod, hogy mi lesz a végkifejlet. Volt egy pont, ahol abbamaradt egy időre az olvasás, mert egy hatalmas lelki oldódásnak kellett közben megtörténnie, de aztán újrakezdtem és nem tudtam letenni. Megható, ugyanakkor vicces, és reményt ad az újrakezdéshez.

K.E.

Nagyon-nagyon tetszett a könyv! Izgalmas volt és szomorú is. A végén a néni naplója ... Másnap leemeltem Édesanyám egy füzetét a polcról. Hasonló naplószerű beírások és hát hasonlóan szomorú. Szóval megindító könyv. Köszönöm az élményt!

M.G.

Második regényem ugyan több témát feszeget, mint például a média hatását az emberek életére, a veszteségek elszenvedését és feldolgozását, de leginkább két olyan ember egymásra találásáról szól, akik nagyon különböznek egymástól és akik eddig igencsak más-más oldalát élték meg az életnek. A sors egy tűzeset kapcsán mégis egymás mellé kényszeríti őket és kezdetét veszi egy sokszor feszültségekkel teli, sokszor értetlenségbe és némaságba fulladó kapcsolat, amely végül kevés szóval, de annál több érzelemmel átitatva mindkettejük számára meghozza a megértést és a megbékélést. 

Akiknek tetszettek az eddigi cikkek és novellák, nem fognak csalódni a regényeimben sem. A Játékmester, A nő, aki jobban szerette a kutyáját, mint az embereket és a nemrég megjelent A Tükörkészítő című regényem kaphatóak a nagyobb könyvesboltokban! :)

Jó olvasást!

BELEOLVASOK A KÖNYVBE

MEGRENDELEM A KÖNYVET A LÍRÁTÓL

MEGRENDELEM A KÖNYVET A LIBRITŐL