Mindannyiunknak van egy alapjátszmája. Egy olyan, korai tapasztalatokon alapuló “társasjáték” amely a legtöbb tevékenységünk, reakciónk okainak a legeslegmélyén húzódik.
Az állandó áldozati szerepből sokat lehet nyerni (energiát, időt, pénzt), de azt nem szoktuk világosan látni, mi mindennel fizetünk ezekért az előnyökért.
Mi történik, ha valakit meg akarunk óvni a fájdalomtól, ami egy szerette elveszítése miatt éri? A jószándékkal tényleg a pokolba vezető útra rakosgatjuk a köveket?
Családállítások alkalmával gyakran jönnek elő tettes-áldozat történetek a múltból. Ezek egy részéről tudunk a családi legendáriumból, ilyenek például a háborús traumák, kivándorlás, kitelepítés, stb.
Az olyan ismétlődő ciklusok, mint a mindig három éves munkaviszony, a mindig öt éves párkapcsolat, az x évente felmerülő országváltás, de akár a minden évben karácsonykor előjövő családi konfliktusok
Mi történik, ha hosszú ideig nem nézünk rá olyan érzésekre, helyzetekre, problémákra, amik fájdalommal, félelemmel, agresszióval, szorongással töltenek el? Tényleg szabadok maradhatunk?
Annak, hogy miért nem érünk el sikereket a munkánkban, miért vágjuk el magunkat pont a cél elérése előtt vagy miért megy el hirtelen minden hitünk és energiánk, amikor megtesszük az első néhány lépést