Nagyon nagy élmény, amikor az ember hónapok óta csinál egy-egy képet, falvédőt vagy takarót és egyszercsak azt veszi észre, hogy készen lett. Ilyenkor nyáron, a 35 fokban, különösen jó érzés, hogy végre kibújhatunk az ölünkben gyarapodó hatalmas gyapjútakaró alól, amiből a legújabb falvédő lesz. Engem mindig hatalmas büszkeséggel tölt el, nemcsak az, ha szép lett valami, amibe sok szabadidőmet beleőltem, hanem az, hogy egyáltalán befejeztem. Nem adtam fel, így a projekt tárgya nem kuksol félbehagyva valami szekrény mélyén, hogy éveken át nyomasszon, hanem elkészült.
Nos, most elkészültem eddigi legambíciózusabb horgolásomal, egy 290x90 centiméteres falvédővel. A férjem jóvoltából már másnap fel is került a falra. Fogalmam sincs hogy rakta fel teljesen egyedül, mert mire hazaértem egy hosszabb nap után, meglepetésként fogadott vele.
Ebben a falvédőben többféle – horgolási szakszóval pálcának hívott – “öltési” technikát kombináltam, ami nem könnyű feladat, mert a szemek száma szinte soronként változott, ráadásul a sorok csatlakozását úgy kellett megoldani, hogy a falvédő szélessége ne változzon. Végül is miért ne válasszon az ember valami igazán ambíciózusat harmadik projektként. Mi bajunk lehet, nem igaz? Nos, én küzdöttem ezzel a sokféle pálcával, hiszen mindegyik új volt nekem, volt mérgelődve bontás is, de végül készen lett. A hibái ellenére, amikből mind-mind sokat tanultam, én nagyon büszke vagyok rá! Remélem, Nektek is tetszik!