Tiszta udvar, rendes ház?

Régen falun és talán még ma is, arról ismerték meg a rendes családokat, hogy a kertben élére voltak állítva a kerti szerszámok, a veteményesben csak elvétve lehetett gyomot találni, a ház pedig évente ki lett meszelve. Ugye mindenki emlékszik a tiszta udvar, rendes ház mondásra? 

Ma úgy is mondhatnánk, hogy tip-top facebook, rendes srác/lány. Mert ahogy a tiszta udvar, úgy a menő facebook oldal sem garancia arra, hogy a házban vagy a profil mögött “rendes” élet zajlik. Ne feledjük, hogy mennyire magától értetődő volt a gyermek- és az asszonybántalmazás a négy fal között, a boldogtalan házasságok, a gúny, a cinizmus, főleg akkor, amikor még válásra sem volt igazán lehetőség. Annak, hogy mi zajlott a házban semmi, de semmi köze nem volt és ma sincs ahhoz, hogy milyen állapotban volt az udvar vagy van a facebook profil. 

Ahogyan régen, úgy ma is a látszatéletek világát éljük és bőszen ítélkezünk azok felett, akik nem hajlandóak beleilleni a sablonba. A kérdés csak az, hogy akik ítélkeznek és azt mondják valamire, hogy nem normális, nem rendes dolog, azoknak az élete rendben van-e a szép tiszta udvar mögött?

Bírói fa kalapács

Van olyan élethelyzet, az én életemben is volt, amikor az ember magasról tesz az udvarra, a fűnyírásra, meg a gazra, és a látszatra. És arra is, hogy a facebook profilját csinosan karbantartsa. Mert mondjuk dolgozik és közben vizsgaidőszaka van, vagy beteg a gyereke és már két hete minden éjszakát ébren tölt mellette, vagy haldoklik valaki a családból és az ember egyedül ápolja vagy depressziós és nincs energiája füvet nyírni. 

Komolyan azt gondolja valaki, hogy akinek nincs rendben az udvara, nem menő a facebook profilja az nem is rendes ember? Mikor látjuk be végre, hogy mindenki más, így az a normális, ha mindenki másként él. Mikor ismerjük be, hogy az élet mennyiféle pozitív és negatív helyzetet tud hozni, amelyek felett szinte semmi kontrollunk nincs? Ugye mindenkinél előfordult már olyan, hogy egy-egy ilyen szituációban egészen elveszett, azután így vagy úgy megint sikerült feldogoznia, megoldania, és “normális” mederbe terelnie a dolgokat? 

Minek ítélkezni, amikor nem tudhatjuk holnap nem mi kerülünk-e olyan élethelyzetbe, hogy nincs erőnk füvet nyírni, facebook profilt menedzselni? 

Érdemes kirpóbálni egy játékot, amikor azt érezzük, hogy eluralkodik rajtunk az ítélező üzemmód. Ha mondjuk az utcán éjfélkor látunk egy férfit egy cirokseprűvel sétálni és már éppen gúnyosan odaszólnánk a melletünk lévőnek, hogy “Nézd, azt a marhát! Mit sétál ilyenkor egy seprűvel a kezében?”, akkor fordítsuk meg a dolgot. Próbáljunk meg kitalálni egy olyan helyzetet, ami tökéletesen indokolttá teszi az éjféli seprűs sétát! 

Például, hogy a férfi már egy hete megígérte a nehezen mozgó édesanyjának, hogy másnapra, mire a vendégei jönnek, eltakarítja a lehullott faleveleket az udvarról. Mivel egész héten késő éjszakáig dolgozott, nem tudott eddig elmenni hozzá. Tudja hogy az édesanyja seprűje már egészen elvásott, emiatt és azért, hogy betartsa az ígéretét, éjszaka vitt neki új cirokseprűt és ment takarítani a leveleket. Így másnapra, mire a vendégek érkeznek, rendben lesz az udvar. 

Nos, ezután még mindig azt mondanánk, hogy a férfi egy marha? 

Az élet produkál extrém helyzeteket, ha szeretnénk, ha nem. Próbáljunk meg jóindulatot és némi józan észt feltételezni a körülöttünk élőkről, akkor is, ha számunkra furcsa, ahogyan élnek, amit csinálnak vagy ahogyan gondolkodnak. Ha nem is tudjuk rávenni magunkat arra, hogy önzetlenül segítsünk a környezetünknek, legalább igyekezzünk leszokni a folyamatos ítélkezésről, főleg csak a látszat alapján. A világ és az emberek végtelenül sokszínűek, ezért mindannyiunknak könnyebb lenne, ha egyszerűen csak hagynánk egymást élni.

Színes ceruzák hegyükkel befelé körben elrendezve