Sétálj át a nehézségeken!

“Minél hosszabban futok, annál kisebbé válnak a problémáim.” Ha jól emlékszem ez egy Adidas hirdetés szövege volt még a kétezres évek elején. Nem is érthetnék egyet ezzel jobban. A futás és a séta a két kutyámmal akkoriban életmentő volt. Szombat reggel hétkor már fent voltunk a Hármashatárhegyen és tizenegykor értünk haza. A nyílt tér, a burjánzó zöld vagy éppen a csikorgó téli hideg, visszaadta az életkedvemet és valószínűleg megakadályozta azt is, hogy egy kemény veszteség után, a gyász alatt depressziós legyek vagy valamilyen más komoly betegséget kapjak. 

A mozgás, az egyik legősibb formája a stresszlevezetésnek. Andrew Solomon TED előadásában hallottam azt, amit afrikaiak mondtak neki arról, ők hogyan kezelik a depressziót. Afrikában a depresszió kezelésébe bevonják az egész közösséget, a leggyakrabban dobszó és tánc kíséri a “gyógykezelést” a napfényben, hogy a páciens ereiben – ahogy ők mondják – áradjon az élet. Teljesen elképedtek azon, hogy mit csinálunk mi nyugatiak. Bevisszük a depressziós embert egy sötét szobába és ott egy másik embernek órákon át meséli a nehézségeit. Nem csoda hát, ha nem tudja őket maga mögött hagyni, mondták Solomonnak Afrikában.

Természetesen tudom, hogy komoly depresszió leküzdéséhez nem elég a tánc, a napfény és a közösség, szükség van mély önismereti munkára is, de abban biztos vagyok, hogy az előbbiek sokat segítenek. Mert a depresszió ellentéte nem a boldogság, hanem a vitalitás. Az energia, amelyre ahhoz van szükségünk, hogy a mindennapi feladatainkat elvégezzük. Az energia pedig áramlik bennünk, ezt keleten már több ezer éve tudják. Lassan vagy gyorsan, akadozva vagy akadálytalanul, de amíg élünk, áramlik. Ha segítjük ezt az áramlást, akkor van esélyünk a gyógyulásra. A mozgás az egyik legegyszerűbb eszköz arra, hogy a bedugult energiacsatornákban  vagy meridiánokban elindítsuk az energiát.

depresszió, depresszió kezelése, futás, séta, stressz, stresszlevezetés, stressz oldás, dühkezelés, düh levezetés, gyász

Nincs szükség gyors futásra, nincs szükség kemény edzésre, nincs szükség versenyzésre. Elég, ha sétálunk kint a természetben vagy a parkban. Elég, ha csak negyed órát, húsz percet gyalogolunk és máris érezni fogjuk, ahogy a testünkben felpezsdül az élet. Ha így teszünk, nagy valószínűséggel rákapunk majd az ízére és egyre nagyobb távokat fogunk menni. Én azt tapasztaltam, ahogy a távok nőnek, a problémák valóban összemennek, amíg egyszercsak azt vesszük észre, hogy túl vagyunk rajtuk. Ráadásul ez a dühlevezetésnek is nagyon eredményes módja. 

Velem is ez történt. Határtalanul hálás vagyok a két kutyámnak, amiért kíméletlenül nagy mozgás- és szabadságigényükkel rákényszerítettek az erdőjárásra és megmentettek a depressziótól. 

Bár a két “professzorkutya” már nincs velünk, de az új generáció – úgy tűnik – megtanulta tőlük ezt a hatékony ősi gyógyászati módszert. És jaj nekünk, ha a tágas kert mellett nincs meg a napi legalább háromnegyed órás sétájuk!