Kevés helyzet tölti el a szülőt olyan szégyenérzettel, mint amikor felhívják az óvodából, iskolából azzal, hogy kezelhetetlenül agresszív a gyereke. Mi lehet az oka a gyermeki agressziónak és hogyan segíthet a szülő?
Amíg kiskorú a gyermek, a családállítás az egyik legjobb módszer arra, hogy a szülő megértse mi is zajlik a csemetéje lelkében. Ugyanis ezzel a módszerrel bele tud helyezkedni a gyerek lelkivilágába és meg tudja érezni, hogy mi zavarja őt igazán. Az agresszió a leggyakrabban olyan helyzetet jelez, amiben a gyermek bizonytalannak vagy megbántottnak érzi magát és amivel nem tud mit kezdeni. A félelemre és a fájdalomra sokszor a felnőttek is dühvel, akár agresszióval reagálnak és ők sem, ahogy a gyerekek sem feltétlenül tudják tudatosan, hogy mitől is tartanak vagy mi az, ami igazán fáj. Amellett, hogy egy kisgyerek esetében is sok olyan saját élmény okozhat fájdalmat vagy félelmet, amelyeket nap mint nap tapasztal, nem szabad elfeledkeznünk arról az eshetőségről sem, amikor a gyerek valamelyik szülő elfojtott agresszióját fejezi ki. Gyakran kiderül, hogy az érthetelen gyermeki agresszió mögött például a férje által megbántott anya dühe vagy a főnöke által sakkban tartott apa frusztrációja a kiváltó ok. Tudom, hogy ez furcsán hangozhat, de a kisgyerekek nagyon érzékenyek, érzékelik a szülő érzelmi rezdüléseit, hiszen számukra éveken keresztül a két szülő az egész világ, így fokozottan figyelnek rájuk. Ha úgy érzik valamelyik szülő kibillent az egyensúlyából, a gyerekek igyekeznek segíteni fenntartani a “világuk” egyensúlyát és rávenni a szülőt arra, hogy ránézzen a problémára. A fenti példákkal élve, hogy az anya kifejezze megbántottságát a férje felé, az apa pedig megtanulja asszertíven megvédeni a határait a főnökével szemben. Ha az derül ki, hogy a gyermekünk tőlünk vette át az elfojtott agressziót, akkor az a dolgunk, hogy megvizsgáljuk magunkat és a helyzetet, ahol nem fejeztük ki az érzéseinket. Amint ezt – természetesen nem másokat bántva – megtesszük, a gyermekünk megkönnyebbül és ha sikerül az agressziónkat kiváltó helyzetet megoldanunk, megváltoztatnuk, akkor nagyon valószínű, hogy a gyermeki agresszió is megszűnik. Ne felejtsük el, hogy a gyermek és a háziállatok egy része is úgy működik a családokban, mint a szelep. Érzékenyek, azonnal reagálnak a problémákra és kiadják a felesleges gőzt. Megmutatják nekünk azokat az érzéseinket, amelyeket mélyen eltemetünk magunkban. A felnőttek felelőssége nemcsak a gyerek megnevelése, hanem az is, hogy feltárják azt, mi okozza a gyerekük problémáját és visszavegyék tőle azt, ami nem hozzá tartozik. Ezekkel a problémákkal ugyanis a gyerek nem tud mit kezdeni, csak frusztrált lesz és bizonytalan. Ettől pedig még tovább fokozódhat az agressziója.
Ráadásul, ha szülőként, akár tudattalanul is, folyton a gyerek “szelepfunkciójára” hagyatkozunk, abból a gyermekünknek könnyen megmaradhat felnőttkorára is az a meggyőződés, hogy mindenkinek segítenie kell és egyszercsak azt veszi majd észre, hogy mindenkit ő támogat maga körül, de ő maga nehezen boldogul. A saját életére és a saját gyermekeire nem marad majd energiája. Gyakran így megy tovább a fenti minta, mert a gyermeke is ugyanúgy segíteni akar majd a neki, ahogy ő tette ezt gyerekkorában.