Öröklött betegség – a megváltoztathatatlan diagnózis?

Sokszor halljuk, hogy valaki ezt vagy azt a betegséget örökölte. Mit lehet ilyenkor tenni? Egész életünkben szenvedni epekőtől, ízületi gyulladástól esetleg más betegségtől vagy van más megoldás is? 

Ma már egyre szélesebb körben fogadják el azt, hogy sok betegségnek pszichés okai vannak. Ha ez igaz, akkor az öröklött betegségek okait is a pszichében kell keresnünk. Ha így van, akkor lehetséges, hogy nem is a betegség, hanem a pszichés minta öröklődik? 

Én úgy vettem észre, hogy fizikai betegség akkor alakul ki, ha egy lelki problémával nem tudunk vagy nem akarunk tudatosan foglalkozni. Erre egy igen kézenfekvő példa, amikor valaki teljesen kimerült a sok munkától, de nem hajlandó leállni egy pillanatra sem. Nem hajlandó tudomást venni a lelke jelzéseiről, hogy elég volt. Ilyenkor előbb-utóbb ledönti a lábáról egy kellemetlen influenza, akár a nyár közepén is, hogy végre pihenjen és kikerüljön a mókuskerékből. Szerintem mindenki ismeri az érzést, ami még az influenza kialakulása előtt megjelenik. Az élményekre, játékosságra éhes lélek csalódott kimerültségét.

Vagyis, ha nem foglalkozunk tudatosan egy problémával, amit a lelkünk jelez, akkor egy idő után megbetegszünk. Pontosan azért, hogy a figyelmünk végre arra a bizonyos megoldatlan dologra irányuljon. Nem egyszer azért nem foglalkozunk a problémával, mert a megoldás olyan úton keresztül vezet, amire félünk rálépni. Például munkahelyváltoztatással, a kapcsolatunk feladásával járna, vagy az igazságunk kimondásával egy olyan helyzetben, ahol a másik ezt zokon venné. Ilyenkor egyszerűen jobban félünk a változástól, mint a betegség lehetőségétől, ezért ez utóbbit választjuk. Persze közben azért reménykedünk, hogy megússzuk komolyabb következmények nélkül. Van, amikor sikerül is elkerülnünk a betegséget és van, amikor nem. Van, amikor időnkénti migréneket tapasztalunk “csak” és van, amikor valamilyen súlyosabb betegséggel kell szembenéznünk.

Fehér teásbögre az éjjeliszekrényen banánnal, mögötte kis fehér kaspóban sárga virágok, mellette fehér régi stílusú ébresztőóra

Az ok eredhet a saját életünkből, de lehetséges olyan is, hogy egy-egy ősünkhöz vagyunk ilyen módon hűségesek. Esetleg őt tiszteljük meg a betegséggel. 

Volt olyan ügyfelem, aki évek óta ízületi gyulladással küzdött, csakúgy mint az édesapja és az ő édesanyja korábban. Kiderült, hogy a dédanyját katonák erőszakolták meg a II. világháborúban. A dédmama áldozatának köszönhették az utódok azt, hogy élnek, így menekült meg az ügyfelem nagymamája és az édesapja is. A feldolgozatlan trauma miatt a dédmama sokízületi gyulladással évtizedekre tolókocsiba kényszerült. Az utódok az áldozatára úgy emlékeztek, hogy mindannyiuknál kialakult valamilyen mértékű ízületi gyulladás. Ahányszor csak szóba került a családban a dédmama, mindenkinek egyből ez a trauma jutott eszébe és minden utód borzasztóan sajnálta az asszonyt. Amikor egy családállítás alkalmával előjött ez a történet, az ügyfelem megdöbbenve látta, hogy a dédanyja, miután kiadta a trauma után fel nem dolgozott fájdalmat, dühöt, gyászt, megnyugodott, erővel és méltósággal viselte a sorsát. Ebben a nőben semmi sajnálatra méltó nem volt. Egy erős, tudatos, saját sorsát elbíró, büszke asszony volt, aki tudatosan meghozott egy ekkora áldozatot a lányáért és az unokájáért és legkevésbé sem akarta, hogy az utódai szenvedjenek. Az ügyfelem ezt látva hihetetlenül megkönnyebbült, hatalmas hálát érzett és amikor pár hónap múlva beszéltünk, elmondta, hogy már nem dagadnak az ízületei. 

Ebben az esetben egy korábbi generáció feldolgozatlan traumája és az arról kialakított közös családi hiedelem volt, ami “öröklődött” a családban. Amikor ezt sikerült feloldani, a tünetek is elmúltak. 

Nem állítom, hogy minden betegséget meg lehet így szüntetni. Mindenkinek az egyéni sorsa határozza meg, hogy kigyógyul-e a betegségéből, akár öröklött, akár nem öröklött betegségről van szó. Azt hiszem, azzal azonban érdemes megpróbálkoznunk, hogy felderítsük a tünetek mögött húzódó a lelki okokat.