Miniember

SOL Kísérleti laboratórium

172-es számú kísérlet

Kísérletvezető: Dr. Frederick Rich

Kísérlet kezdete: 2019.12.06.

 

  0. nap

A házikó felállítva. A falak állnak, csak a tetőt készítettük üvegből, hogy látsszon hogyan viselkedik az alany. 

Ezúttal férfi, még mindössze 26 napos, 3,4 cm magas. Erősnek és egészségesnek tűnik. Várható élettartama reményeink szerint akár három év is lehet. Mivel lassan képes önállóan táplálkozni és szobatiszta lett, belefoghatunk a kísérletbe.

 

  1. nap

Az alanyt Miniembernek neveztük el. A kísérleti területre való behelyezés után egy órával már nyugodtnak tűnik. Többször körüljárta a házikót, benézett mindkét szobába, megkereste a mellékhelyiséget és egyszer már használta is. Miután megpróbálta kinyitni az ajtót és az ablakokat,  de nem sikerült sehogysem, beletörődött, hogy nem tud kijutni. A nap további részében evett, aludt és játszott a nappali részre kihelyezett játékokkal. 27 naposan komolyabbnak tűnik, mint a többi testvére, de lehet, hogy ez csak az elszakítottság miatt van. 

 

20. nap

Az elmúlt hetekben az alany sokat fejlődött. Mérete, a kamerás megfigyelés alapján egy egyszerű kalkulációval, már majdnem 7 cm (6,89 cm pontosan). A korának megfelelően, egészségesen fejlődik. Egyre jobban érdekli a nappaliban elhelyezett játékkonzol. Eleinte csak nagyon nehezen jött rá a használatára, de mostanra már képes egyszerűbb, kevés logikát igénylő játékokkal játszani. Az ideje nagy részét a Tv előtt tölti és játszik. 

Igyekszünk változatos minőségű ennivalóval ellátni. A táplálékot olyankor helyezzük be a házba, amikor az alany alszik, mert nem akarunk vele kapcsolatot kialakítani. Mindenkinek könnyebb ez így. Különben sem az a kísérlet lényege, hogy milyen szociális interakcióra képes az alany. A helyiségekben elhelyezett, valamint az üvegfödém fölötti kamerákkal pontosan látjuk és halljuk is, hogy mit csinál. Nincs szükség rá, hogy ő meglásson minket. 

 

43. nap

A mai napon komoly változás állt be az alany viselkedésében. Mintha megunta volna az egyedüllétet és kezdene depresszióba esni. Bár minden héten újabb és újabb, egyre nehezedő  játékokat töltünk fel a játékkonzolra, mégis úgy tűnik, mintha az alany motiválatlan lenne és kezdődő búskomorság jelei látszanak a viselkedésén. Összehívtam a csapatot, hogy kitaláljunk valamit.

 

46. nap

Az alany viselkedése továbbra is aggodalomra ad okot. Egész nap csak fekszik az ágyban és sehogysem tudjuk motiválni. Voltak, akik azt javasolták, hogy kerítsünk neki egy párt, egy női Miniembert, de ezt az ötletet elvetettük. Valahogyan másképp kell megoldanunk a problémát. 

 

48. nap

Végre kedvező változás állt be az alany viselkedésében. Minden reggel felkel, megmosakszik és azon dolgozik, hogy valamiképpen kijusson a házból. Már többször végignézte az ablakokat, megpróbálta kifeszíteni őket, de mivel a házban nincsen semmilyen erre alkalmas szerszám, nem jutott sokra. Ezután az ajtóval próbálkozott. A zárat igyekezett feltörni, de ez sem sikerült. Szemmel láthatóan most is tervez és gondolkozik. Örülünk annak, hogy végre talált célt magának és már nem búskomor. 

 

69. nap

Az alany figyelemreméltó találékonyságról adott tanúbizonyságot az elmúlt időszakban. Próbált a toaletten keresztül kijutni a házból, azután megtalálta a nyílást, amelyen keresztül az ételt adjuk be neki éjszakánként. Szemmel láthatóan rájött arra, hogy az állandóan feltöltődő frizsider és a végterméket elszállító toalett azt jelenti, hogy a házon kívül is kell lennie valaminek. Most ezt a valamit szeretné felfedezni és mindenféle módszereket próbál kitalálni arra, hogy kijusson. A búskomorságnak vége. 

 

89. nap

Úgy tűnik, az alany feladta a küzdelmet és lassan beletörődik, hogy a négy fal között fogja leélni az életét. Megint volt néhány nap, amikor a depresszió tüneteit mutatta, de aztán szerencsére magához tért. Így nincsen szükség arra, hogy beavatkozzunk a kísérlet folytatása érdekében. 

 

130. nap

Az alany legtöbbször kifelé bámul az ablakokon, ahová mindenféle, naponta változó tájakat vetítünk. Az eddigi tapasztalatok alapján a nyugodt tenger látványa az, amit a legjobban szeret. Az erdőtől, legyen bármilyen világos is, feszült lesz és hamar elfordul. A hegyeket egyáltalán nem szereti, amelyik reggel sziklákat talál az ablaka előtt, aznap azonnal behúzza a függönyöket és csak másnap reggel húzza el őket. A havat nem érti, kicsit megijed, amikor fehérnek látja azt a tájat, ami előző nap még zöld vagy barna volt. Mivel nem szeretnénk, ha elunná magát, nem állandósulhat a tenger látványa, de annyiban változtattunk a helyzeten, hogy minden harmadik nap tengeri látképet programoztunk be. Így háromszor annyi tenger-élménye van az alanynak, mint a tervezett volt.  

 

162. nap

A kijutási kísérletek megszűntek. Az alany látszólag már egyáltalán nem kovácsol terveket. A legtöbb idejét megint a játékkonzol társaságában tölti. 

Azt javasoltam a munkatársaimnak, hogy készítsünk néhány apró, az alany méretének megfelelő ceruzát és papír kíséretében juttassuk be neki az élelmiszerrel együtt. Ez talán elvonja egy kicsit a figyelmét a játékkonzolról, mert a kísérlet kezd nagyon egyhangúvá válni. 

 

193. nap

Az alany primitív motívumokat kezdett firkálni a papírokra. Próbálta lerajzolni a tengert, de az ábrázolása nagyon gyerekes, didaktikus. Szemmel láthatóan nem sok művészi érzék szorult bele, de most legalább naponta két órát nem a Tv előtt ül, hanem színez és rajzol. A színérzéke egyáltalán nem rossz, képes az árnyalatok harmonikus összekombinálására. 

 

260. nap

Az alany időről-időre a depresszió periódusait produkálja. A rajzolást már megunta, ezért bekültünk neki színes anyagokat, tűt, ollót és cérnát. Úgy tűnik, ezzel felkeltettük az érdeklődését a lakberendezés iránt, mert összetákolt magának egy terítőt a sima faasztalra és készített egy takarót is az ágyára, amit minden reggel akkurátusan bevet. 

Az alany mostanra középkorúnak számít. Berögzött, bemerevedett szokásai alakultak ki. Minden reggel pontosan 7:30-kor kel fel. Utána reggelizik, iszik két pohár vizet, majd elmegy tisztálkodni. Ezt a műveletet elképesztő alapossággal végzi. Miután lemosakodott, rendet tesz a fürdőben és bemegy a nappaliba. Délig játszik a konzollal, azután ebédel. A délutánt vagy varrással vagy rajzolással tölti. Mostanra inkább geometrikus ábrákat rajzol. Felfedezte már a kört, a négyzetet és a háromszöget. Ezeket kombinálva készíti a rajzait. 

Négy órakor megint eszik egy keveset, azután újra játszani kezd. Hétkor vacsorázik, majd elkezdi az esti tisztálkodást. Nyolc órakor ágyban szokott lenni, egy ideig nézi az ablak elé vetített csillagokat, aztán elalszik. 

 

320. nap

Az alanyt egyre többször kínozzák dührohamok. Ma földhöz végta a ceruzáit és a rajzait is darabokra cincálta. A helyzet az utóbbi hét napban egyre súlyosbodott. Letörte a mosdókagylót és addig rugdosta az étkezőasztal lábát, amíg ki nem tört. Ezeket a károkat azután megpróbálta helyreállítani, de természetesen nem tudta szerszámok nélkül. Ettől megint búskomorságba esett és a bűntudat jeleit mutatta, majd újabb dührohamok kezdődtek. A csapatunk nagyon aggódik, mert nem szeretnénk, ha a kísérletet idő előtt be kellene fejeznünk. Már olyan sok adatot nyertünk és annyi viselkedésmintát azonosítottunk az elmúlt hónapokban.

 

365. nap

Miután az alany este lefeküdt, pezsgőt bontottunk. Hát eljutottunk az első év végére! Nagyon nagy szó ez, mert eddig minden kísérleti alany elpusztult az első pár hónapban. Ez a Miniember viszont kitartott. Valahogyan sikerült megfékeznie a dührohamait és újra az alkotásra fordítja az idejét. Egyre szebb képeket rajzol és a varrása is egyenletes lett. A tehetsége a színes anyagokból való alkotásban mutatkozik meg a legjobban. Míg rajzolni csak átlagosan tud, varrni egészen elképesztően ügyesen megtanult. Az otthona most már színes és barátságos. Díszpárnákat készített, gyémánt alakú, kék és zöld anyagdarabokból, Lila függönyt varrt, napsárga szegéllyel és leképezte egy csíkos asztalterítő formájában a szivárványt, amelyet minden 30. napon az ablakában lát. Büszkék vagyunk a mi Miniemberünkre!

 

400. nap

A Miniember az utóbbi időben jól megvolt csendes magányában, mostanra azonban megint szeretne valahogyan kijutni a házból. A módszerei, amelyekkel megpróbálja elérni a célját, nem változtak sokat. Szerszámok híján semmi esélye sincs, de látszik a gyenge kísérleteken, hogy elvágyódik innen. Már nem depressziós, legalábbis látványosan nem. Felkel és végigcsinálja a napjait, de a korábbi alkotási vágy, az érezhető vibrálás, amikor nekikezdett egy nagyobb lélegzetű projektnek, mint mondjuk a takaró, eltűnt. A szemeiből mintha kihúnyt volna a fény. Nehéz ezt látni, de ilyen egy kutató élete. Félek tőle, hogy egyik nap, amikor beérek a laborba, holtan találom. A többi alanynál is pontosan így kezdődött az elmúlás. 

 

432. nap

A Miniember már nem próbálkozik sem kijutással, sem alkotással. Újra a játékkonzol felé fordult. Korábbi napirendje szétesett, egész nap a Tv előtt ül. A tisztálkodás és az evés is nehezére esik. Mindkettőt csak ímmel-ámmal csinálja. Aggasztó a helyzet, de nem tehetünk mást, mint figyelünk. Hiszen ez a dolgunk, nem? 

 

456. nap

Aggasztó hírek érkeznek. Vészhelyzet van, lehet, hogy hamarosan felszámolják a labort. Nem tudom, mi lesz akkor a folyamatban lévő kísérletekkel. 

 

467. nap

Elkezdődött. Mindenhonnan szirénák hangja hallatszik. A Miniemberen nem látszik félelem, hiszen nem is hall semmit. A helyiség, ahol ő lakik, teljesen hangszigetelt. Pár nap és mennünk kell. Fogalmam sincs, mitévő legyek. Semmit sem vihetek magammal, csak a jegyzeteimet. Még 47 ugyanilyen kísérlet zajlik párhuzamosan a laborban. Kétségbeejtő a helyzet. 

 

473. nap

Pakolunk. Nincs mit tenni, itt kell hagynunk mindent. A legtöbb, amit tehetek, hogy kiengedem őt a házából. A helyiségben, ahol tartottuk van sok-sok élelem és víz. Talán túléli egyedül, amíg visszajövünk, ha visszajövünk valaha. Ma este, amíg alszik, leszedem a háza falait. 

 

474. nap

A Miniember felébredt. Először fogalma sem volt arról, hogy bármi történt volna körülötte. Aztán körülnézett a hálószobában. Illetve a hálószoba helyén. Korábban a fal mellett álló ágya most ott árválkodott egyedül. Nem volt körülötte semmi. A bútorok ugyan a helyükön álltak, ahogy előző este, de a falak eltűntek. A Miniember felkelt és kiment a nappaliba az ajtón át, pontosabban azon a helyen, ahol korábban a nappali és a háló közti falon az ajtó volt. Mehetett volna bárhol máshol is, de a teste magától működött, az agya magától navigált. 

A nappaliban ugyanazt találta, amit a hálószobában. A bútorok a helyükön voltak, de egyetlen egy fal sem volt sehol, kivéve azt a kis falrészt, amire a mosdó és a toalett volt felszerelve. A csupasz faldarab olyan magányosan álldogállt ott, mint egy szem majomkenyérfa a végtelen szavannán. 

A Miniember nem győzött csodálkozni. Többször is körbejárta a házat, már amennyiben háznak lehet nevezni egy falak nélküli területet, ahová az ember rendezetten letesz bútorokat. 

Az első érzése a meglepődöttség után a boldogság volt. 

“Hát mégis létezik a külvilág! Nem véletlenül akart kijutni a házból!” – gondolta.

Aztán odalépett a bejárati ajtó hűlt helyéhez és kinyújtotta a lábát. Mielőtt azonban átlépte volna a nem létező küszöböt, a torka kiszáradt, a szíve őrülten kalapálni kezdett és az elméje teljesen elhomályosult. Egyetlen épkézláb gondolatot sem volt képes felismerni. A mellkasa egyre görcsösebben igyekezett kitárulni és beszívni a levegőt, de a torka ellenállt. Kétségbeesett küzdelem kezdődött az oxigénért. A Miniember pár másodpercig még megállt a lábán, de aztán lerogyott a földre. Az arca lilulni kezdett, a halántéka lüktetett, a kezei görcsösen ökölbe szorultak. Azt hitte, mindennek vége lesz. Pár elviselhetetlenül kegyetlen perc után, lassan visszanyerte az önuralmát. Megparancsolta a torkának, hogy engedje be a levegőt, a tüdeje pedig végre szomjasan kitárult. Lassan tért magához a kábulatból, amit az oxigénhiány okozott. Hosszú ideig feküdt még a földön, mielőtt felállt volna. 

Annyira megviselte az egész, hogy úgy döntött, inkább visszafekszik az ágyba. 

Másnap reggelre sem változott a helyzet. A falak továbbra sem voltak meg, a nem létező falakon túl pedig mindenféle különös tárgyat látott. Asztalokat, amelyek százszor nagyobbak voltak az övénél, székeket, amik akkorák voltak, hogy felmászni se tudott volna rájuk, nemhogy leülni. Mindez felkeltette az érdeklődését, de mégsem kockáztatta meg többé, hogy kitegye a lábát a házból, annyira rettegett, hogy visszatér a roham. Pontosan ugyanazokon az útvonalakon járt-kelt, amiken akkor, amikor még álltak a falak. Jól emlékezett az ajtók, ablakok helyére, így nem okozott nehézséget, hogy ne lépjen rossz helyre. Újult erővel vágott bele a varrásba és a rajzolásba és pár nap alatt elérte, hogy már egyáltalán ne is hiányozzanak neki a falak, mert úgy érzékelte, mintha sosem tűntek volna el. A külvilágról már egyáltalán nem vett tudomást.  

Az élet szép lassan visszatért a normális kerékvágásba. Valahonnan került étel a hűtőbe és volt víz is. 

A Miniember reggel felkelt, tisztálkodott, aztán játszott, evett, rajzolt és varrt, majd megint evett és végül elment aludni. Csak az ágya mellé állított három széket háttal, mert korábban megszokta, hogy a falnak dőlve alszik és most, hogy már nem volt fal, állandóan leesett álmában.

A Miniember majdnem két és fél évig élt (909 napig pontosan). Ezerféle geometriai rajz, sokféle színes, fodros, foltos takaró, párna és terítő került ki a kezei közül. Mindig a korábbi ajtók helyén át közlekedett az egyterűvé változott lakás régmúlt helyiségei között és egyetlen egyszer sem lépett olyan helyre, ahol korábban fal állt. Sohasem hagyta el a házat és sohasem tudta meg, hogy az életét egy kedves takarítónőnek köszönheti, aki a tudósok elmenekülése után is ellátta az összes kísérleti alanyt étellel és itallal.

Ha tetszett a novella, olvass bele regényeimbe, A JátékmesterbeA nő, aki jobban szerette a kutyáját, mint az embereket-be vagy a nemrég megjelent A Tükörkészítőbe is! Nem fognak csalódást okozni! Ha szeretnéd megvenni a könyveket, a nagy könyvesboltokban megtalálod őket!