Miért töltjük az életünket olyan dolgokkal, amiket nem is szeretünk?

Évtizedek óta vannak kutyáim. Egy komplett falkával élek együtt. Mind befogadottak, ilyen-olyan múlttal és sok-sok rossz emlékkel. Mindig azt gondoltam, hogy annak idején azért döntöttem a városból való kiköltözés mellett, mert két kutyával egyszerűen nem jó a városban lakni. Kell a tér, a mezők ahhoz, hogy ki tudják futni magukat, hogy szabadok lehessenek. Sokat is járunk sétálni velük. El sem tudom képzelni hány kilómétert gyalogoltam az elmúlt több, mint két évtized alatt. 

Aztán egy fél éve egy tanfolyamon az volt a feladat, hogy mondjuk el az első képet, ami a felhőtlen boldogságot jelenti a számunkra. A kép, ami egyből beugrott, az volt, hogy egy napfényes mezőn, a szellőben hajladozó vadvirágok között futok a Bandával (a kutyákkal), akik örömükben össze-vissza ugrálnak körülöttem. Szabad voltam és boldog. Fantasztikus érzés volt!

Amikor eléggé kiélveztem a képet, akkor jött a döbbenet! Rájöttem, hogy mindaz, amit eddig gondoltam a városi létről, a kutyákról és a mezőkről pont fordítva van!

Nem azért költöztem ki a városból, mert sok kutyám volt, hanem azért mert ÉN akartam szabadnak érezni magam a mezőkön szaladgálva. A kutyákat nagyon szeretem és pont beleillenek ebbe az életmódba.

Ez a felismerés ezer kérdést vetett fel bennem. 

Lehet, hogy az életem más területén sem vagyok tisztában azzal, hogy mit is szeretnék a szívem mélyén valójában? 

Lehet, hogy más dolgokban is olyan értékrend szerint döntök, amit a magaménak érzek, de mégsem az? 

Lehet, hogy természetesnek veszek olyan értékeket, amelyeket csak “örököltem” és nem is belőlem fakadnak? 

Keresgélni kezdtem, faggattam magam és rátaláltam egy nagyon hasznos könyvre a témában: Hyrum W. Smith Ami igazán számít című könyvére. A könyvben található gyakorlatok sokat segítettek abban, hogy letisztítsam magamról azokat a szerepeket, azokat az értékeket, amelyeket nem éreztem magaménak, de megszokásból azelőtt olyan természetesnek vettem.

Amint fellistáztam milyen szerepeket játszom és játszottam el a mindennapi életben (feleség, leány, barát, kutyagazda, szomszéd, családállító, lakberendező, vásárló, kolléga, stb.) és rangsoroltam őket aszerint, hogy melyik áll közel a szívemhez és melyek azok, amiket ki nem állhatok, máris világosabbak lettek a dolgok. Amikor pedig mindemellé odatettem, hogy melyikkel mennyi időt töltök, akkor rájöttem, hogy nem feltétlenül osztom be az időmet a fontossági sorrendemnek megfelelően. Azóta ezen változtattam és az életem így kiegyensúlyozottabb lett. 

Amikor pedig felírtam, hogy mik számomra a legkedvesebb tevékenységek és megnéztem, hogy a valódi sorrendjükhöz képest melyikre mennyi időt szánok, újabb korrekcióra volt szükség. A kutyákra és az írásra kevesebb, míg a tágabb szociális kapcsolataim fenntartására több időt szántam, mint azt az értékrendem alátámasztotta volna. 

Ahogy elérkeztem arra a pontra, hogy kifaggassam a szívem, melyik tevékenységet vagy szerepemet miért szeretem valójában, rájöttem arra is, hogy mi az a három dolog, ami a legfontosabb számomra az életben. A családom, az írás és a szabadságom. 

Ez a folyamat, bár kívánt némi erőfeszítést és időráfordítást, de nagyon megérte. Most, hogy jobban összhangban szervezem az életem azokkal az értékekkel, amik számomra a legfontosabbak, sokkal kiegyensúlyozottabbak és feszültségektől mentesebbek a mindennapjaim.

Akinek van egy kis energiája ajánlom, hogy tegyen egy próbát!