A halogatás anatómiája egy meglehetősen bonyolult dolog, amit érdemes lépésről-lépésre kibogozni. Mindenkivel előfordult már, hogy halogatott valamit és végül kiderült, hogy jobb is, hogy nem csinálta meg. Aztán olyan is gyakran megesik, hogy a szívünk leghőbb vágyaihoz vezető ösvényen nem vagyunk képesek egyetlen lépést sem megtenni. Napról napra csak tologatjuk, halogatjuk, hogy felemeljük az egyik lábunkat és a másik elé rakjuk. Tesszük ezt akkor is, amikor mindössze egy emailt kellene megírnunk, a telefont felemelnünk vagy egyszerűen csak lerajzolnunk, leírnunk valamit. Mégis úgy érezzük ilyenkor, mintha ezek az egyszerű dolgok mázsás súlyú sziklák hegyre cipelésével lennének egyenlőek.
Miért tudunk megtenni számos területen egy csomó mindent a céljainkért és miért süllyednek a legszebb álmainkhoz vezető út apró lépései is a reménytelen halogatás mocsarába?
Nos, ennek gyakran a rejtett félelmeink az okai. Hiába gondoljuk, hogy úgy szeretnénk élni, mint azok, akik utaznak és pénzt keresnek az erről szóló instagramm oldaluk segítségével, ha félünk az egzotikus betegségektől vagy éppen nem bírjuk elviselni az anyagi bizonytalanságot.
Ahogy hiába szeretnénk a kreativitásunkból élni, ha rettegünk attól, hogy milyen véleménnyel lesz rólunk a környezetünk, ha az elismert irodai munkát vagy vezetői pozíciót feladjuk az otthonunkban felállított varrósarokért vagy műhelyért cserébe. Hirtelen mi leszünk a “hát, reméljük előbb-utóbb majd összejön neki valami” kisvállalkozók és sokan fognak lesajnálni vagy lenézni a régi, megbecsült pozíciónk elvesztése miatt.
Ha az ilyen és ehhez hasonló félelmeinket kibányásszuk magunkból és feloldjuk, akkor jönnek a “mit képzelsz magadról, ki vagy te?” típusú belső monológok. Ha “véletlenül” – és itt véletlen alatt a baromi sok munkát és az elismerésre méltó bátorságot értem – sikert érünk el, akkor meg kell tanulnunk elfogadni az érte járó jutalmat, akár pénz, akár elismerés formájában. Ez sem egy könnyű feladat, pedig gyakran ezen múlik a vállalkozás sikere. Hiszen előállíthatunk gyönyörű táskákat, nyújthatunk elképesztően jó szolgáltatást, ha nincsen bennünk az, hogy megérdemeljük az erőfeszítésünkért járó jutalmat. Ilyenkor akadozni fog a kifizetésünk, macerás lesz a megélhetésünk és ez gyorsan elveheti a kedvünket az egésztől.
A fent leírt félelmeket és az elismerés elfogadását gátló blokkokat szoktuk úgy érzékelni, mint tunyaság és halogatás. Annak, aki egy kicsit is tudatos, fel kell tűnnie, hogy a párjáért, a gyerekéért, a szüleiért képes korábban felkelni, megírni egy emailt, akár konfliktust is vállalni valakivel, de amikor a saját dédelgetett álmairól van szó, beüt a bosszantó tehetetlenség. Ha már ezt meglátjuk, abbahagyhatjuk a “lusta vagyok” és a “nekem sosem jön össze semmi” típusú ítélkezést önmagunk felett, hiszen a párunk, gyerekünk, szüleink problémáját megoldottuk, vagyis nem vagyunk sem lusták, sem alkalmatlanok. Egyszerűen csak valami gátol bennünket abban, hogy elérjük, amit szeretnénk. Ezen a ponton végre elkezdhetjük kideríteni, mitől félünk vagy miről gondoljuk azt, hogy nem érdemeljük meg az álmainkkal kapcsolatban. Lehet, hogy ez nem lesz egy gyors folyamat, lehet, hogy nem is lesz könnyű szembenézni a félelmeinkkel, a blokkjainkkal, de egy biztos, ha ezt elkezdjük, akkor máris elindultunk a célunk felé. Ugyanis ez is az odavezető út része.
Az is lehetséges, hogy a külvilág számára a kisebb-nagyobb lelki változások nem érzékelhetőek egy darabig, hiszen belül zajlik az alapok lefektetése, de ez ne bizonytalanítson el bennünket! A belső munkának mindig lesz eredménye, mindig hoz változást. A legtöbb ember nem ismeri az életünket, nem is látja részleteiben, így nem is várhatjuk el tőle, hogy egyből észrevegye az apró változásokat. Mi csak haladjunk az utunkon és észre fogjuk venni, hogy a blokkok, félelmek oldásával egyre kevesebb olyan feladat lesz, ami félelmetesnek, megoldhatatlannak tűnik és egyre kevesebb dolgot fogunk halogatni. Az egyre kevesebb halogatás pedig a fizikai világban időegység alatt egyre több megtett lépést jelent, amik pedig óhatatlanul egyre messzebbre el fognak vinni a célhoz vezető utunkon.
Végül is ha már úgyis csak toporgunk az álmaink felé vezető úton és a fizikai világban még nem vagyunk készek megtenni a szükséges lépéseket, használjuk ki ezt az időt arra, hogy elmélyedjünk egy kicsit önmagunkban és kiderítsük a tehetetlenség okait! Megtehetjük ezt családállítással vagy más önismereti módszerrel. Egy biztos, megéri!