A mantra: értékes vagy! értékes vagy! értékes vagy!

Sokan úgy gondolják, hogy tudatos cselekedetekkel nagy befolyásuk van a gyerekük jellemére, pedig ez valójában csak akkor van így, ha a tudatos és a tudatalatti szinkronban van egy-egy témával kapcsolatban. Ha nincsenek, akkor inkább a tudatalatti programjaink, hiedelmeink lesznek nagy befolyással a gyerekükre. Az élet, amiket ezek alapján a hiedelmek alapján mi magunk élünk, az lesz az, amiből a gyerekek levonják a következtetéseiket. Így ha egy szülő milliószor elmondja a gyerekének minden nap, hogy milyen értékes, de ő maga nem veszi figyelembe a saját igényeit és értéktelennek érzi magát, vagy elmondja a gyerekének, hogy joga van a boldogsághoz, de ugyanakkor évek óta robotol egy munkahelyen, amit gyűlöl, a gyerekben nem a szavak, hanem a tettek mögött húzódó valódi meggyőződés fog megmaradni. Vagyis az ember nem értékelheti saját magát és fel kell adnia az álmait. 

A gyerekek pontosan tudják, hogy mit érez a szülő és hogy mi a szavai mögött valóban meghúzódó meggyőződés. Ha magunknak nem tudjuk hitetlenkedés és gunyoros mosoly nélkül kimondani, hogy értékesek vagyunk saját magunk számára, akkor amögött sem lesz valódi meggyőzőerő, ha a gyerekünket próbáljuk meg rávenni arra, hogy értékelje saját magát. Hogy miért? Mert különbség van aközött, hogy számunkra valaki értékes és aközött, hogy mi magunk értékesek vagyunk saját magunk számára. A gyerek azt könnyebben elhiszi, hogy számunkra ő értékes, hiszen mi is értékesek vagyunk neki, ezért ismeri azt az érzést, hogy valakinek egy másik ember nagyon fontos. Persze ez csak akkor lesz így, ha ezt tettekkel is alátámasztjuk. Ha minden alkalommal nyűgként kezeljük a közeledését, akkor annyit mondhatjuk amennyit akarjuk, hogy értékes számunkra, nem fogja elhinni.

Fontos, hogy a gyerek megismerje azt az érzést, hogy milyen amikor az ember értékeli saját magát, mert ez az, ami egész életében vele marad és függetlenné, erőssé teheti. Ha erre nem mutatunk őszinte példát, akkor benne sem fog kialakulni a meggyőződés, hogy rendben van, ha értékeli magát, ha figyelembe veszi a saját igényeit is és nem csak a többiekét. Hiszen látni fogja, hogy a szülő sem így tesz. Ebben az esetben felnőttként is állandóan másoktól fog függeni az önértékelése, hacsak nem dolgozik saját magán. A két eset között, úgy tűnik, csak árnyalatnyi a különbség, de ez a különbség mégis hatalmas jelentőséggel bír. Az egyik esetben a gyerek és később a felnőtt önértékelése a környezetétől függ majd, a második esetben pedig saját magából fakad, ami szilárd támaszt jelent neki, akkor is, ha egyedül van vagy nehéz helyzetben találja magát. 

Pontosan az ilyen apró különbségek miatt annyira fontos megvizsgálni a saját meggyőződéseinket akkor, amikor látjuk, hogy a gyerekünk kibillent az egyensúlyából, önbizalom hiánya van vagy valami más nincsen rendben a lelkében. Gyakran bennünk van valami olyan hiedelem, amit ő másol és aminek mi akár nem is vagyunk tudatában. Egy kis önismereti munkával ezeket a ködös területeket fel lehet térképezni és javítani lehet rajtuk, hogy tényleg olyan mintákat adjunk tovább, amilyeneket szeretnénk.