Emlékszem pár éve éppen a repülőtéren üldögéltem és nézegettem magam körül az embereket, amikor megjelent egy család. Mindenki normál testalkatú volt, kivéve a tizennégy év körüli fiút, aki komoly súlyfelesleggel küzdött. Aztán pár napja az IKEA-ban ültünk az étteremben, amikor megjelent egy másik család. Két szülő és két tíz-tizenkét év körüli fiú. Az ikonikus sárga szatyrot az egyik vézna kisfiú cipelte eléggé lemaradva a családtól, a többiek kezében nem volt semmi. Az energiából, ami körülvette őket érződött, hogy teljesen természetes számukra ki viszi a terhet. Amikor ilyen helyzeteket látok óhatatlanul is eszembe jut az, amit “kövér gyerek” szindrómának hívok. Amikor a család egésze látszólag jól van és minden rendben velük, de van egy ember, aki valamilyen szempontból, akár a súlyával, akár folyamatos kudarcokkal, akár függőséggel, akár bármi mással küszködik, mindig felmerül bennem a kérdés, hogy mit cipel ő a többiek helyett vagy éppen azért, hogy a család legalább minimális egyensúlya megmaradjon? Gyakran egy ember bevállal valamilyen nehézséget annak érdekében, hogy a családban végre elfogadják az elítélt a nagypapát, aki egy napon elment és sosem jött vissza, vagy például ő vezekel/fizet valamilyen ősök által elkövetett bűnért. Így a többiek látszólag élhetik a normális életüket, nem küszködnek anyagi, függőségi, súly- és más problémákkal, az az egy családtag pedig viszi a terhet. A többiek sokszor valamilyen módon fizetnek neki ezért. Például (túl)etetik vagy finanszírozzák az életét, esetleg elismerést, szeretetet adnak neki, amit gyerekkorában sosem kapott meg vagy egyszerűen csak éreztetik vele, hogy amíg a családhoz tartozik biztonságban van. Sok kisgyerek annyira nem kapott szeretetet, elismerést, hogy bármit megtesz néhány szeretetmorzsáért. Mások olyan sok hiánytraumát szenvedtek el, hogy számukra a világ veszélyes, az erőforrások hihetetlenül szűkösek, így némi étellel, pénzzel, biztonságérzettel könnyű “rávenni” őket arra, hogy cipeljék a terhet.
Belőlük lesznek a “kövér gyerekek”, akik két szempontból is nagyon hasznosak, egyrészt, mert cipelik a terhet, másrészt ha a család többi tagja értékesnek és sikeresnek akarja látni magát, elég elővenni a “kövér gyereket”, akinél máris csinosabbnak vagy sikeresebbnek vagy életképesebbnek érezhetik magukat.
Az a kérdés, hogy miért jó ez a “kövér gyereknek” felnőtt korában? Egészen kicsi korban érthető, ha a kisgyerek megköti az üzletet, hiszen olyan dolgokat adnak neki, a teher cipeléséért cserébe, amik nélkül nem tudna túlélni. Azonban felnőtt korban már más a helyzet. Addigra önállóan meg tudná szerezni magának az ételt, a biztonságot, az anyagi eszközöket és a szeretetet, ha akarja.
Miért nem teszi mégsem?
Nos, ennek a legtöbbször három oka van:
Kevés olyan esetet láttam, akinél csak az egyik ok lett volna a háttérben. Rendszerint mind a hárommal meg kell küzdeni ahhoz, hogy a “kövér gyerekség” megváltozzon.
Vagyis meg kell gyógyítani a szeretethiány, elismeréshiány okozta gyermekkori sebeket, fel kell vállalnunk, hogy akár egy időre, akár végleg a család elítél minket és el kell engednünk a neheztelésünket azért, ami gyermekkorunkban velünk történt. Ez a probléma nem szokott egy családállítás alatt megszűnni, de nem is reménytelen a megoldás. Kétségtelenül érzelmi érettség és komoly bátorság kell hozzá, hogy amikor megláttuk min kell változtatnunk, ne menjünk vissza a régi mintánkhoz. Vagyis számunkra előnyösen kell megkötnünk önmagunkkal az üzletet.