A kicsi korsó története

A kicsi korsó minden nap a város főterén sétálgatott. Fiatal volt még, ezért nem terhelték egy nagy korsó felelősségei. Egyik árustól a másikig szaladgált, amikor éppen piac volt és nagyon vigyázott, hogy el ne üsse egy sietősen tekerő kerékpáros. A kicsi korsó nagyon szerette a főteret, mert nem volt forgalom, de mégis telis-tele volt látnivalóval. 

A kicsi korsó minden nap felfedezett valami elképesztő, nevettető vagy éppen rémisztő dolgot a téren. Egy koldus egyszer nagyon megijesztette, amikor hatalmas mancsával beletúrt a korsó belsejébe, hátha talál ott némi aprópénzt, de undorodva húzta ki a kezét, amikor megérezte az ismeretlen nedvességet a korsó belsejében. Végül szitkozódva odébbállt, a kicsi korsó pedig lerogyott egy ház falának tövébe és sírni kezdett. Ekkor hozzálépett egy kedves asszony. Az arcát pókhálóként szabdalták a ráncok, de a szemei csillogtak még, olyan élénken, hogy meghazudtolták éltes korát. 

– Gyere! Ülj inkább ide, erre a székre! – vezette a kicsi korsót a pultja mögötti székhez, majd a kezébe nyomott egy pogácsát, amihez hasonlók szép számmal sorakoztak a két méterszer nyolcvan centis asztalon. 

A kicsi korsó egy szó nélkül elkezdte majszolni a pogácsát és ahogy a gyomra telítődött, úgy apadtak el a könnyei. Az asszony szemmel láthatóan megnyugodott, amikor látta, hogy a pártfogoltja jobban van és az érdeklődése egyre inkább a pulton lévő almás kosarak felé fordul. Mosolyogva elvett egyet és a kicsi korsónak adta. A kicsi korsó elmosolyodott és egy hatalmasat harapott a fahéjillatú kosárkából. 

Ekkor három nő lépett a pulthoz és mindenféléket vásároltak az asszonytól. A kicsi korsó egy darabig még üldögélt a pult mögött, azután lecsusszant a székről, finoman megérintette az asszony szoknyáját és indult tovább. Az asszony mosolyogva figyelte, ahogy elballagott. 

A kicsi korsó ezután egy másik pulthoz ért, ami előtt soha sem állt meg senki. A pult mögött egy fiatal lány üldögélt és a kezében tűt meg egy rózsaszín-vörös virágmintás textilt tartott. 

– Mit csinálsz? – kérdezte a kicsi korsó. 

– Asztalterítőt a kerti asztalra – válaszolta kissé rezignáltan a lány és szép kék szemeit újra a textil felé fordította. 

– De most már ősz van, mindjárt tél lesz – csodálkozott a kicsi korsó. 

A lány csak megrántotta a vállát és fel sem nézett a varrásból. 

A kicsi korsó érezte a csalódottságát és azt, hogy mennyire elkeseredett amiért senki sem vásárolt tőle asztalterítőt. Pedig igazán szép terítői voltak, csak az emberek egyszerűen úgy gondolták, hogy télre nincs szükségük terítőre a kerti asztalra. 

– Miért nem csinálsz valami mást? Mondjuk párnahuzatot vagy függönyt? – kérdezte a kicsi korsó, de a lány megint nem felelt, csak letörölt egy arcán futó könnycseppett a gyűszűs kezével. 

A kicsi korsó nem kérdezősködött tovább, csak állt némán a lány mellett és érezte, ahogy a belsejében emelkedik a furcsa, ragacsos nedvesség szintje, aminek az érintésétől a koldus annyira felháborodott korábban. Már a kicsi korsó testének egyharmadáig ért a folyadék. A kicsi korsó nehezebbnek és szomorúbbnak érezte magát, mint azelőtt, de amikor felnézett, látta, hogy a lány már nem sír. A keze ütemesen mozgatta a cérna előtt szaladó tűt és gyorsan elkészült az új kerti asztalterítővel. 

A kicsi korsó ekkor elindult tovább. Nézte, ahogy egy kerékpáros leszáll a biciklijéről és egy lány felé integet. A fiú huszonöt körül lehetett és olyan szerelmes tekintettel bámult a lányra, amilyet a kicsi korsó még sosem látott. A kicsit duci lány, aki kifejezetten csinos volt hosszanti csokibarna csíkos nadrágjában, fehér pulóverében és barna félcipőjében, szemmel láthatóan kínosan érezte magát. Nagyon kínosan. Minden igyekezetével azon volt, hogy minél előbb kikerüljön a fiú látóteréből és úgy tett, mintha nem neki szólna a lelkes üdvözlés. A kicsi korsó csak állt a fiú mellett, akinek integető karja lassan hanyatlott le, mint egy rongybaba kissé túlzottan merevre tömött végtagja, ahogy megértette, a lány nem akar találkozni vele. A fiú felsóhajtott, a kicsi korsó pedig mellé állt és nekidőlt a lábának. A fiú mellkasa olyan nehézzé vált, a lélegzése pedig olyan szaggatottá, hogy a kicsi korsó attól félt, esetleg végleg megakad a levegő árama, de aztán azt vette észre, hogy a benne lévő ragacsos folyadék szintje megint emelkedik, a fiú légzése pedig lassan-lassan visszatér a normálishoz. A kicsi korsó ekkor elvált a fiú lábától és még nehezebbnek, még szomorúbbnak érezte magát, mint azelőtt. A fiú továbbindult a kerékpárjával, észre sem véve a kicsi korsót, már-már dühödt erővel taposva a pedálokat. 

A kicsi korsó most már félig teli volt a ragacsos trutyival és egyre nehezebben mozgott. Nehezére esett kerülgetni a járókelőket és még nehezebb volt felmászni a járdaszegélyeken, amelyeket igencsak magasra csináltak ezen a téren. Ahogy a kicsi korsó mendegélt tovább, meglátott egy ereje végén járó anyukát és egy hisztis kisgyereket. A kisgyerek a földön ülve zokogott, az anyukája pedig majd felrobbant az idegességtől. Végül nem bírta tovább és otthagyta a négyéves gyereket a földön ülve és elment az öt méterrel odébb lévő stand elé, hogy zöldséget vegyen vacsorára. A kisfiú ezalatt még hangosabban bömbölt, magára vonva a környezete figyelmét. Az anyukája vásárolt, de fél szemét mindig a gyereken tartotta. A többi ember ilyen-olyan megjegyzéseket tett felváltva az anyára és a gyermekére. 

A kicsi korsó letelepedett a gyerek mellé és nekidőlt. A kisfiú egy darabig még zokogott, de azután szépen lassan megnyugodott, ahogy megérezte a kicsi korsó stabil testét a magáé mellett. Amire az anyukája visszatért, a kicsi korsó már odébbállt, a kisfiú pedig mosolygott. A kicsi korsó csendben figyelte, ahogy elindultak hazafelé és érezte, hogy a ragacsos folyadék most már olyan magasan van benne, hogy a torkát fojtogatja. Igyekezett nem kiadni magából semmit sem, nehogy véletlenül valaki másra zúdítsa az egész nehéz löttyöt. Leült megint egy ház sarkára, figyelte a forgatagot és várt. Tudta, hogy ha nyugton marad, a folyadék lassan elkezd majd apadni, egyre kevesebb lesz belőle és így egyre könnyebb lesz a teste. A kicsi korsó csak ült és várt észrevétlenül. A piacon lassan bezártak az árusok, elpakolták a mosolygós almákat, a csinos csipkekeszkenőket, a hatalmas fakanalakat és a többi izgalmas dolgot. Az asztalok, amelyekről lekerültek a kendők és terítők kopaszon álltak és várták, hogy a jótékony sötétség elfedje pőreségüket és napvilágra került piszkafa lábaikat.

A kicsi korsó még mindig ott üldögélt a ház sarkán és csendesen figyelte a naplementét. A szemközt lévő hatalmas ház lassan eltakarta előle a fényt. Ideje volt neki is behúzódnia valahová. Azon gondolkozott, hogy fel tud-e állni. Ellenőrizte a folyadék szintjét, már csak a teste negyedénél volt. A többi valami érthetetlen csoda folytán elpárolgott belőle. Sosem értette, hogy mindez hogyan működik, de azt tudta, hogy ha kivonul a viharból, akkor könnyebb lesz. Lassan feltápászkodott és billegve elindult. Útközben utolérte az asszonyt, aki a pogácsát és a finom, almás kosárkát adta neki. Az asszony gyalog cipelte a megmaradt süteményeket. 

– Segíthetek? – kérdezte a kicsi korsó.

Az asszony elmosolyodott és a kicsi korsó fejére tett egy zacskó pogácsát. 

– Köszönöm – válaszolta, majd bandukolt tovább. A kicsi korsó követte és érezte, hogy a folyadék szintje sokkal gyorsabban csökken benne, mint azelőtt. Elcsodálkozott. Ahogy mentek egymás mellett csendesen, a kicsi korsó léptei mind könnyebbek és könnyebbek lettek, a fején lévő pogácsás zacskó ellenére is. Negyed óra múlva már mosolygott is, és pedig játszva megbillentette a zacskót az egyik majd a másik oldalra, vigyázva, hogy nehogy leessen, azután ügyesen újra kiegyensúlyozta a rakományt. Az asszony mosolyogva figyelte, de nem szólt egy szót sem. 

Amikor háromnegyed óra múlva egy omladozó vakolatú, öreg házhoz értek, az asszony levette a kicsi korsó fejéről a pogácsás-zacskót. 

– Köszönöm, hogy segítettél! – mondta. 

A kicsi korsó, ahogy lekerült róla a csomag súlya, olyan elképesztően légiesnek érezte magát, mint még soha. Önkéntelenül is felnevetett. 

Az asszony is elmosolyodott, aztán elköszönt és bevitte a csomagjait a házba. A kicsi korsó énekelve ment tovább. 

Másnap bár üresen érkezett a piacra, egy elbocsájtott ötven körüli férfival, két záróvizsgán elbukott diákkal és egy bánatos özvegyasszonnyal való találkozás után, a kicsi korsó megint tele lett a ragacsos folyadékkal és alig vonszolta magát. Megkereste hát az asszonyt, aki most is pogácsát adott neki és leültette a pultja mögötti székre, de egy szót sem szólt hozzá. A kicsi korsó egy fél óra után érezte, hogy a teste megkönnyebbül, a folyadék szintje pedig lemegy. Ekkor megint megérintette az asszony szoknyáját, azután elballagott. Estére megint torkig tele lett a folyadékkal, de amikor hazakísérte az asszonyt, kiürült belőle a sok keserűség. 

A kicsi korsó nem értette mi történik, de annyira megkönnyebbül minden este, amikor az asszonnyal hazafelé sétált, hogy a világért ki nem hagyta volna az együtt töltött időt. 

Így ment ez hónapokig, amikor egyik nap a kicsi korsó megint megtelt keserűséggel és elindult az asszony pultja felé, de az üresen állt. Sem pogácsa, sem almás kosárka nem volt az asztalon. Az asztal rozsdaette, valaha zöldre mázolt lábai fedetlenül árválkodtak a nehéz asztallap alatt. A kicsi korsó kétségbeesett. A folyadék már a torkáig ért, fojtogatta, alig tudta visszanyelni, hogy nehogy kiokádja az egészet. Az ijedtségtől még tovább emelkedett a keserű lötty szintje és a kicsi korsó megszédült. Már alig fogta fel a körülötte lévő világot, minden erejével azon volt, hogy magában tartsa a ragacsos folyadékot. Félkómában elindult arrafelé, amerre az asszony lakott. Magán kívül tört át egyik keresztezősés után a másikon. Az autók forgatagában alig tudta megtartani az egyensúlyát. Egyszer ki is löttyent belőle a folyadék egy része, éppen egy öltönyös fiatalember fényesre suvickolt bőrcipőjére, aki erre dühösen belerúgott a kicsi korsóba. A kicsi korsó ettől letántorodott az úttestre, ahol dühös autósok nyomták a dudát és ordítottak mindenféle szitkokat a veszélyesen közlekedő gyalogos vagy ki a fene tudja, mi felé.

A kicsi korsó, egyre rosszabbul lett. Az ijedtség minden eddiginél magasabbra emelte a keserű folyadék szintjét benne. Igyekezett magánál maradni, bár sokszor azt sem tudta, merre jár. A teste automatikusan fordult be az ismerős utcasarkokon és ő csak remélhette, hogy az érzékei nem viszik tévútra. Végül annyira tele lett keserűséggel, ijedtséggel, félelemmel, bánattal és aggodalommal, hogy egy sarkon kirobbant belőle az egész. A sötétbarnás lötty elborította a járdát és az úttestet is. Az emberek undorodva kerülgették az egyre növekvő foltot, az autósok pedig félrerántották a kormányt, hogy még a kerekek se érjenek hozzá a bűzös folyadékhoz. A kicsi korsó ugyan megkönnyebbült, de annyira megszédült, hogy kidőlt az úttestre, ahol nekicsapódott egy autónak és ezer darabra tört. Ott feküdt a kicsi korsó a járdaszegély mellett, csak a két csinosan ívelt füle maradt ép. Az emberek anélkül mentek és hajtottak el mellette, hogy egyáltalán észrevették volna. Csak arra figyeltek, hogy a büdös, barna löttyöt elkerüljék.

A kicsi korsó napokig hevert az úttest szélén. 

Egyszer csak azt érezte, hogy egy kéz felemeli az egyik darabját. 

– Hát veled meg mi történt? – kérdezte az ismerős hang, miközben összeszedegette és egy zacskóba tette a kicsi korsó darabjait. 

– És egyáltalán hogy kerültél ide?  

A kicsi korsó felismerte az asszony hangját és szinte azon nyomban, ahogy érezte, hogy óvatos kezek szedegetik fel, elájult a kimerültségtől. 

Egy meleg szobában tért magához és kicsit furán érezte magát. A jobb füle mintha lejjebb lett volna, mint a bal és a hasa is furcsán állt. Kényelmetlen volt, nem is kényelmetlen, inkább szokatlan. Körülnézett és meglátta az asszonyt, amint éppen süt. 

Ahogy az asszony megérezte, hogy a kicsi korsó magához tért, felé fordult. 

– Na, hogy vagyunk? – kérdezte kedélyesen. 

A kicsi korsó nem felelt. 

– Összeragasztottalak, de sajnos nem találtam meg minden darabodat, így a hasadnál kipótoltam egy régi váza egy darabjával. 

A kicsi korsó a hasára nézett és látta, hogy egy háromszög alakú részen a terrakotta színt felváltotta egy mázas fehér-kék mintatöredék. Felsóhajtott. Ezért érezte hát furcsának a hasát.

– Tudom, hogy másképp néz ki, de csak ezt találtam. Valószínűleg ereszteni is fog egy kicsit, úgyhogy óvatosan vele!

A kicsi korsó csak bámulta a furcsa foltot a hasán és nem tudta mitévő legyen. 

– Mit szólnál, ha mostantól együtt járnánk a piacra és ide jönnél utána haza? – kérdezte az asszony. 

A kicsi korsó nagyon megkönnyebbült, de nem szólt egy szót sem. 

– Ezt igennek veszem – mondta az asszony és bepakolta egy vászonzsákba a frissen sült pogácsákat. 

– Akkor indulás! – mondta a kicsi korsónak, mire az imbolyogva megindult utána. 

Aznap a piacon sok emberrel találkozott a kicsi korsó. Eleinte kellemetlenül érezte magát, mert biztos volt benne, hogy az emberek megbotránkoznak a sok vágáson, a ferdén álló fülén és az oda nem illő folton a hasán, de semmi ilyesmit nem tapasztalt. Megvígasztalt egy csinos lányt, akit eltiltott az apja a szerelmétől, jókedvre derített egy kétségbeesett vízvezetékszerelőt, aki elveszítette az aznapi munkájáért kapott pénzt és együttérzett egy újabb vizsgáról kitett diákkal. Mialatt fel-alá járkált a piacon, észrevette magán, hogy nem távolodik el az asszony pultja mellől, mert annyira félt, hogy megint elveszíti és bekövetkezik ugyanaz, ami az összetöréséhez vezetett. Ezúttal azonban másképpen alakultak a dolgok. A kicsi korsó azon kapta magát, hogy már vagy hat embernek segített, de nemhogy nem telítődött keserűséggel a teste, hanem teljesen üres. Amikor éppen egy a fiatal szeretőjét sirató asszony mellé telepedett le, azt látta, hogy a hasán lévő toldás egyik hasadékán lassan kicsurog a ragacsos folyadék. A kicsi korsó eresztett. A kicsi korsó megdöbbenve nézte, ahogy a folyadék lassan lefolyik a teste aljára és onnan lecsepeg a földre. Fogalma sem volt róla, hogy most mitévő legyen. Azt sem tudta, hogy örüljön vagy essen emiatt kétségbe, hiszen, így nem tartja magában a keserűséget, hanem kiengedi a világba. Csakhogy ahogy ott üldögélt az egyre jobb kedvre derülő asszony mellett, azt vette észre, hogy a szivárgó folyadék senkit sem zavar. Vékony csíkban lecsorgott a járdaszegély mellett, aztán eltűnt a csatornában. A kicsi korsó életében először könnyűnek és boldognak érezte magát. Mire magához tért a csodálkozásból, az asszony már el, a nap pedig lement és ő visszasétált a pogácsás standhoz, ahol mosolyogva várták. 

– Gyere! Indulunk haza! – mondta neki az asszony és a kicsi korsó boldogan vitte hazafelé a megmaradt pogácsákat, nagyokat ugrándozva örömében.

Ha tetszett a novella, olvass bele regényeimbe, A Játékmesterbe, A nő, aki jobban szerette a kutyáját, mint az embereket-be vagy a nemrég megjelent A Tükörkészítőbe is! Nem fognak csalódást okozni!

FRISSÍTÉS: A könyveket mostantól az Eszkuláp Állatvédő Egyesülettől lehet megrendelni min. 3000 Ft adomány fejében, amelyből a teljes befolyó összeg az egyesület munkáját támogatja.