Kaktuszgyerekek – a “vízhiányos gyermeknövesztés” eredménye

Egyre kevesebbszer használjuk azt a nagyon szemléletes kifejezést a mogorva, morcona emberekre, hogy tüskés. Pedig ez a jelző nagyon is szemléletesen kifejezni azt, hogy mire számítsunk, ha túl közel merészkedünk hozzájuk. 

A legtöbb ember nem is teszi meg. Inkább igyekszik elkerülni a szúros, barátságtalan tüskéket. Ahogy sokan nem szeretik a kaktuszokat sem, pedig a nagy részük időről-időre szemet gyönyörködtető, bár rövid életű virággal hálálja meg a gondoskodást. 

Kevesen tudják, hogy a kaktuszok eredetileg tüskés cserjeként indultak. Mivel azonban az elterjedési helyük vízhiányossá vált, a növények kénytelenek voltak alkalmazkodni a körülményekhez. Levetették csinos, pozsgás leveleiket, amelyek túl sok vizet párologtattak el, és így maradtak a tüskék. A kaktuszok belseje, – ha sikerül átverekednünk magunkat valahogy a tüskéken – egy nagyon is élő, érző, husos törzs. Ugyanúgy, ahogy a kaktuszemberek belső világa is nagyon változatos és élő, csak ezt jól elrejtik a környezetük elől, ezért általában magányosan telnek a napjaik. 

A tüskés emberek legtöbbje már gyermekkorában átalakul kaktuszgyermekké. Ugye mindannyiunk környezetében vannak kirívóan agresszív, elviselhetetlenül hisztis, érthetetlenül néma, megmagyarázhatatlanul félénk vagy sértődős gyerekek? Ha ilyen gyereket látunk, általában lesajnáljuk vagy elítéljük a szülőt. Ha a mi gyermekünk ilyen, akkor frusztráltan és elkeseredetten állunk a probléma előtt. Pedig mindössze arról van szó, hogy a gyerek alkalmazkodott a körülményekhez – ahogyan a kaktuszok – és ilyen vagy olyan tüskéket növesztett a túlélése érdekében. Ilyenkor az a feladatunk, hogy kiderítsük miben szenved hiányt, lehetőleg még mielőtt hiánytrauma alakulna ki. 

Hogyan ne neveljünk kaktuszgyermeket? 

1. Érdemes tisztában lenni azzal, hogy egy gyereknek milyen lelki szükségletei vannak az egészséges fejlődéshez. Végülis amikor egy kertészetből hazaviszünk egy szobanövényt általában tájékozódunk a víz- és fényigényéről és arról, hogyan kell kezelni. Egy gyerek lelkivilága sokkal bonyolultabb, mint egy növény fizikai szükségletei, így nagyobb felkészülést is igényel a szülőség. 
2. Ezután ki kell deríteni, hogy ezeket a szükségleteket hogyan tudjuk a lehető leghatékonyabban, a gyermek számára a legkönnyebben befogadható módon kielégíteni. Ahogy vannak növények, amelyeket alulról kell locsolni, másokat permetezni kell, úgy a gyermeknek is megvan a saját szeretetnyelve, amelyen keresztül a legjobban lehet vele kommunikálni. A nehézség itt lehet az, hogy a szülők és a gyerekek szeretetnyelve eltérhet. Ilyenkor figyelnünk kell arra, hogy a gyerek nyelvén kommunikáljunk, akkor is ha nehezünkre esik. 
3. Próbáljunk meg olyan játékokat játszani a gyerekkel, ahol hamar megtanulhatja, hogy figyeljen a saját érzéseire, értelmezze őket és tanulja meg kifejezni őket világosan a másik számára. Ilyenek például a mesejátékok, amelyekben egy-egy elképzelt szereplő helyébe képzeli magát a gyermek és a különböző helyzetekben elmondja a felnőttnek, hogy a szereplő mit érez, mit gondol. Minél hamarabb megtanulja ezt a kisgyerek, annál könnyebb lesz az élet vele, hiszen nem artikulálatlan és számunkra indokolatlan hisztit tapasztalunk majd, hanem – lehet hogy sírva, hisztizve kommunikálva –, de megtudjuk mi a valódi probléma. 

Ne feledjük, hogy az állandóan visszatérő hisztinek, agressziónak, sértődésnek, levertségnek, félénkségnek mindig oka van és a szülő feladata, hogy kiderítse miben szenved hiányt a gyermeke. Ne neveljünk kaktuszgyerekeket, mert mindannyian tudjuk, hogy milyen nehéz később a tüskés emberekkel!