Gyermekvállalás szuperérzékenyként – a pokol kapuja?

Van olyan ismerősöm, aki egyszer kétségbeesve, könnyekkel a szemében kérdezte tőlem, hogy hogyan bírják mások a gyerekük egész napos beszédét. Ő ugyanis teljesen ki volt borulva. Nagyjából azóta, hogy megszületett a fia. Nem csak egyszerűen fáradt volt, hanem lelkileg teljesen ki volt merülve. Üvölteni tudott volna minden egyes nap, amikor kinyitotta a szemét, magához tért és meghallotta a csemetéje lelkes hangját, annyira feszült és dühös volt. Szereti a gyermekét, ehhez kétség nem fér és egyszerűen nem értette, hogy miért borul ki naponta. Emiatt elkezdett szégyenkezni, vádolni kezdte magát, amitől a helyzet csak még rosszabb lett. A kezébe nyomtam Dr. Elaine Aaron könyvét a szuperérzékenységről. Szerencsére ez felnyitotta a szemét. Elolvasta és rájött, hogy nincsen vele semmi probléma, egyszerűen csak ő is a szuperérzékenyek közé tartozik. Azok közé az emberek közé, akik fokozottan veszik le az információkat a környezetükből, akik az átlagosnál empatikusabbak, akiknek az érzékszerveik élesebbek és így ingergazdag környezetben sokkal hamarabb elfáradnak, mint az átlagember. Rájött, hogy nála az anyasággal járó zaj, stressz, érzelmi hullámvasút az átlagosnál jóval intenzívebb, mint másoknál. Ezért van az, hogy ennyire fáradt, dühös és lelkileg kimerült, pedig látja, hogy más anyák sokkal könnyedebben veszik ugyanazokat az akadályokat. Azt is megértette, hogy a fokozott empátiája miatt, valószínűleg jobban oda tud figyelni a gyermekére, a legkisebb rezdülését is megérti és reagál rá, ami egyébként nagyon fontos és jó a csemete lelki fejlődése szempontjából, de nagyon megterhelő az anyának. Elkezdte figyelni magát és azt, hogy milyen szituációk merítik le a legjobban. Ahogy egyre jobban megértette önmagát, úgy kezdett alábbhagyni az önvád és úgy tudta egyre inkább az ő igényeit is figyelembe véve átszervezni a család életét. Mára sokkal kiegyensúlyozottabb lett, több időt és teret enged magának, hogy feltöltődjön, jobban bevonta a férjét és az édesanyját is a gyermek körüli teendőkbe és a kisfia is sokkal felszabadultabb lett.

Nagyon fontos lenne, hogy megismerjük magunkat mielőtt szülővé válunk. Természetesen, az önismereti munkának soha nincs vége, de azért érdemes legalább az alapvető személyiségjegyeinkkel tisztában lennünk, azért, hogy ne boruljon fel végleg az egész család egyensúlya a csemete érkezésével. Egy gyermek ellátása és felnevelése sok figyelmet, még több energiát, türelmet és alázatot igényel a szülőktől. Aki ugyanis nem képes gátat szabni az egójának, nagyon sok sérülést fog okozni a gyermekének. 

Azért, hogy fel tudjunk készülni erre a nagy változásra, jó ha tudjuk, milyenek vagyunk. Vannak extrovertált anyák és apák, akik jól bírják az egész napos zsivalyt, a folyamatos programokat és feltöltődnek az óvodai ünnepségektől. Mások introvertáltak és nehezen viselik a zsúrokat, a játszótéri beszélgetést és a folyamatos beszédet, amire az extrovertált csemetéjüknek szüksége van. Mindig nehezebb, ha egy introvertált szülő extrovertált gyermeket nevel vagy éppen fordítva, mint ha pont a személyiségének megfelelő csemetét “kap”. Ha a gyermekünk személyisége ellentétes a miénkkel, akkor érdemes keresni a rokonok, barátok között olyat, akinek a személyisége passzol a gyermekéhez és több közös programot szervezni vele. Így a gyermek látja, hogy az ő személyisége nem kilóg, hanem normális azon keresztül, hogy lát magához hasonló embereket. Ha lesz ilyen élménye nem fogja elnyomni magát és nem akar majd teljesen a szüleihez hasonlítani. 

A szuperérzékeny embereknek, különösen nagy szükségük van arra, hogy felkészüljenek a megterhelésre, amit egy gyermek érkezése hoz. Tisztában kell lenniük azzal, hogy több időt és teret kell majd hagyniuk maguknak a feltöltődésre, pihenésre, mint a nem szuperérzékeny szülőknek. Azt is fontos tudniuk, hogy ha a gyermekük nem a szuperérzékenyek táborát erősíti, akkor bizony lesznek olyan igényei, amit a szuperérzékeny szülők nem vagy csak korlátozottan fognak tudni kielégíteni, mert nekik egyszerűen túl sok lesz a dolog. Ilyen lehet például egy egész napos gyermekfesztiválon vagy zsúron való részvétel. Ilyenkor a gyermek igénye is jogos, de az is érthető, ha a szuperérzékeny szülő másfél óra után kimerül. Ne vádoljuk magunkat, hanem ha lehet szervezzük “váltást”, hogy egy kicsit pihenhessünk. Ha tisztában vagyunk a korlátainkkal, akkor tudunk majd olyan megoldásokat találni, amelyek kielégítik mind a csemeténk, mind a mi igényeiket.  

Mivel az emberek 30 százaléka a szuperérzékeny kategóriába esik, ezért nagyon fontos, hogy tisztában legyünk ezzel a ténnyel és előre felkészüljünk olyan rendszerrel a gyermek érkezésére, amelyben hagyunk magunknak elég időnk és terünk a feltöltődésre.