Nagyon szeretem a fekete-fehér képeket. Ma már persze egy gombnyomással tudunk fekete-fehér fotót csinálni egy színesből, nem úgy, mint annak idején, amikor fényképezni kezdtem. Akkoriban jól meg kellett gondolni, hogy az ember lenyomja-e az exponáló gombot, mert a film előhívásnak igencsak borsos volt az ára. A digitális gépek előtti időkben azt is el kellett dönteni, hogy a következő 24 vagy 36 képet fekete-fehérben vagy színesben szeretnénk-e megörökíteni. Tekercs közben nem lehetett filmet cserélni, csak ha elvesztettük a fennmaradó képkockákat. Így a fényképezés sokkal megfontoltabb és lassabb műfaj volt, mint manapság, amikor akárhány képet rögzíthetünk és egy apró monitoron egyből láthatjuk jól sikerült-e a fotó. Eltűnt az izgalom is, amit akkor éreztem, amikor mentem a megbeszélt időpontra az előhívott filmekért és reménykedtem benne, hogy a képek legalább olyan jól sikerültek, mint szerettem volna.
A fekete-fehér fotók iránti szenvedélyem megmaradt, de ma már szerencsére nem kell 36 képre elköteleznem magam úgy, ahogy annak idején, a színes vagy a fekete-fehér fotózás mellett.
Ráadásul nagyon szeretek azzal játszani, hogy színes fotókból fekete-fehéret csinálok, mert egészen más lesz a képek hangulata. A fekete-fehéreken hangsúlyosak lesznek a kontrasztok, jobban előtérbe kerülnek a formák. A színek hiánya egyes képeknek drámaiságot, másoknak mélységet, megint másoknak törékeny szépséget adnak.
Íme néhány példa. Nektek a színesek vagy a fekete-fehérek tetszenek jobban?