A szomorúság nem tartozik a kedvenc érzelmeink közé, pedig fontos jelzés a lelkünk részéről. Ha marketingesek lennénk, akkor azt is mondhatnánk, hogy ez az érzelem súlyos PR problémákkal küzd.
A nyugati kultúrában igyekszünk elnyomni magunkban a negatívnak tartott érzelmeket, mert azok mind azt mutatják a külvilágnak, hogy sebezhetőek vagyunk. Ezt pedig mindenáron el akarjuk kerülni. Tudjuk, hogy a ragadozók is a gyengének, sebezhetőnek látszó egyedet pécézik ki a csordából és ki akarna önszántából oroszlánok vacsorája lenni?
Pedig az érzelmeink nagyon sokat elárulnak arról, hogy éppen mi történik az életünkben. Hasznos útjelzőtáblák. Sokszor annyira el vagyunk foglalva a mindennapi rohanással, hogy fel sem tűnik mennyiféle érzés suhan át a lelkünkön 24 óra alatt. Ha sokáig elfojtjuk az érzéseinket, akkor egy idő után valóban fel sem tűnnek már és “nem zavarnak” meg gépies hatékonyságunkban. Csakhogy ekkor elveszítjük a kapcsolatot a lelkünkkel, ami kiüresedéshez, kiégéshez, depresszióhoz és más betegségekhez vezethet. Ezért megéri inkább “elszenvedni” az érzéseinket, még az olyan mostohán kezelteket is mint a szomorúság.
Ha hirtelen szomorúak leszünk, akár minden érthető ok nélkül, álljunk meg egy pillanatra és kérdezzük meg magunktól a következőt:
Mit kell most elengednem vagy lezárnom?
Várjunk egy kicsit, amíg a lelkünk válaszol. Nagyon érdekes felismerésekre fogunk szert tenni és rájövünk, hogy a szomorúság csak egy útjelző tábla. Megmutatja, hogy eljött a pillanat valaminek a lezárására. Érdemes megvizsgálnunk, hogy hogyan zárjuk le, engedjük el azt a valamit. Gondoljuk végig, hogy mit tanultunk belőle, mit csinálhatunk másképpen legközelebb és mondjunk neki búcsút! Érezzük át a szomorúságot!
Azután tegyünk fel még egy kérdést magunknak:
Mi az az új dolog, amit beengedhetek az életembe most, hogy lezártam a régit?
Mindig van egy következő lépés, mindig elindul valami új a lezárás után, de azt csak akkor látjuk meg, ha valóban átéreztük a szomorúságot és tudatosítottuk magunkban, amit el kell engednünk. Ha nem vagyunk hajlandóak érezni a szomorúságot, akkor leragadunk ott, hogy kapaszkodunk valamibe, ami ígyis-úgyis köddé válik előbb-utóbb, hiszen semmit sem tarthatunk meg, ami már nem tartozik hozzánk. Így konzerválunk egy frusztrált, bizonytalan állapotot.
A szomorúság nemcsak az elengedésre és a “veszteségre” figyelmeztet, hanem azt is megmutatja, hogy eljött egy új dolog ideje az életünkben.
Ha így vizsgáljuk meg ezt az érzést, akkor sokkal pozitívabb képet mutat és talán nem lesz annyira félelmetes átélni.
Ne féljünk a szomorúságtól, hallgassunk a lelkünkre, megéri!