Elrejtett érzelmek, titkok, szégyenérzet – A párkapcsolat legszorgalmasabb sírásói

Úgy húsz éve elmentünk a családommal egy gyönyörű állatkertbe Csehországban. Az itthoni állatkertek akkor még nem voltak annyira kulturáltak, mint ma, így ott láthattam először nagyragadozókat hatalmas kifutókban. Sokáig elnézegettem a tigriseket. Hatalmas, izmos testük volt, a szemükből pedig nem a szokásos állatkerti letargia áradt. Sok játékot láttam szerteszét a kifutóban, aminek a közepén egy hatalmas, kissé oldalra dőlt fa volt. Az egyik tigris egyszercsak kapta magát és beugrott a kifutó jobb oldali részén lévő kisebb tóba, villámsebesen úszott két kört, azután kiugrott és felfutott a fára. Látva, hogy ez a hatalmas erős állat, az óriási karmokkal és agyarakkal milyen gyors a földön, a vízben és még a fán is, elmerengtem egy kicsit azon, hogy az ember milyen tehetetlen és apró. Persze régen voltak fegyvereink és csapatban vadásztunk, de fegyver és csapat nélkül, csak a fizikumunkra hagyatkozva, nem sok esélyünk lett volna egy ilyen fenséges állattal szemben. Mi lettünk volna a zsákmányállat. 

Ezért is van bennünk az ösztön, amit azóta is sok cselekedetünket befolyásolja:

Ne mutasd ki, hogy gyenge vagy sérült vagy, mert egyből te leszel a ragadozók célpontja!

Ezt a két szabályt jól megtanultuk és nem csak a fizikai, hanem a lelki bajok esetén is alkalmazzuk.  Az a biztonságos, ha senki sem látja a sebeinket, a sérüléseinket és a gyenge pontjainkat, különben mi válunk az erősebbek célpontjává. Ezzel viszont azt is lehetetlenné tesszük, hogy egy másik ember valóban megismerjen minket és kötődni tudjunk egymáshoz. Teljes szívvel szeretve lenni és teljes szívvel szeretni valakit az az érzés, amire mindenki vágyik. Legalábbis addig, amíg a teljes szívvel szeretve lenni résznél tartunk. Ha  a másik a teljes szívét megmutatja, odaadja, az rendben van. Veszélytelen. De képesek vagyunk-e mi is teljes szívvel szeretni? Azzal a szívvel, amelyen vannak érzékeny pontok, hegek, forradások és amely szégyenteljes titkokat rejt? Van-e bátorságunk megmutatni a szívünknek azt az oldalát is, amely nem fényes, hanem fekete? Láttatjuk-e azt a részünket is, ahol időnként az önzés, az irigység, a féltékenység, a félelem, a düh vagy más kevésbé jó PR-ral rendelkező érzelem az úr? Ha nem, akkor magunkat csaljuk egy lassan ránk záródó, kényelmetlen csapdába.

Narancssárga fogazott vadcsapda

A párkapcsolatunkban, ha nem mutatjuk meg a valódi arcunkat, nem engedjük felszínre a valódi érzéseinket, akkor csak egy távolságtartó kapcsolatot tudunk kialakítani. Így arra kényszerítjük magunkat, hogy folyton résen legyünk és mindig a “szép”, az “elfogadható” oldalunkat fordítsuk a másik felé és elrejtsük a titkainkat. Pont mint egy szélkakas. Ez azonban nagyon fárasztó és egy idő után azt fogjuk érezni, hogy a másik jelenléte fojtogató. És egy bizonyos szempontból jól érezzük. Hiszen, amikor a másik ott van, akkor elfojtjuk a valódi érzéseinket, a valódi személyiségünket és egy képet vetítünk. Csak azt nem vesszük észre, hogy nem a másik jelenléte fojtogat, hanem mi magunk fojtogatjuk önmagunkat. Így aztán feltámad a szabadságvágy, egyre több lesz a konfliktus és a legtöbbször szakítás a kapcsolat vége. 

Ahhoz, hogy ne így végződjön a kapcsolatunk érdemes először megfigyelni, hogy melyek azok az esetek, amikor nem azt tesszük vagy mondjuk, amit szívünk szerint tennénk vagy mondanánk. Első lépésnek már az is jó, ha felismerjük, hogy “hol tért át a vonatunk egy másik vágányra” a legbelsőbb vágyunk ellenére. Ha tudjuk, korrigáljuk a dolgot, ha nem, tartsuk észben, hogy letértünk az utunkról. 

A másik hasznos dolog az, ha megvizsgáljuk mik azok a tulajdonságaink, élményeink, titkaink, amelyeket elrejtünk a szerettünk elől és miért. Szedjük össze a bátorságunkat és mondjunk el neki egyet közülük! Nézzük meg a reakcióját! Az ember a legtöbbször meglepődik, vagy azon, hogy a másik mennyire empatikus vagy azon – mert ilyenre is volt példa az életemben –, hogy a másik már rég tisztában volt ezzel vagy azzal a rossz tulajdonságunkkal és vele együtt is szeret. Hatalmas megkönnyebbülés, amikor rájövünk, hogy az óriásinak tűnő hibánkkal együtt is szerethetőek vagyunk. Az érzéseink, a hibáink és a titkaink elmondása, beismerése valaki olyannak, aki méltó a bizalmunkra, hihetetlenül felszabadító és megszűnteti a szégyenérzetet, ami sokunk lelkét mérgezi. Senki sem tökéletes és nincs olyan ember sem, aki ne hibázott volna még. A bűntudat és a szégyenérzet olyan mérgek, amelyek hatalmas kárt tesznek a lelkünkben és erős indulatokat generálnak. Jobb őket minél előbb kint tudni a szervezetünkből. Az azonban fontos, hogy csak olyannak mutassuk meg magunkat, aki valóban méltó a bizalomra és őszintén szeret bennünket, ne váljunk ragadozók prédájává!

Ha tetszett a cikk és érdekel, hogyan befolyásolják a családrendszerek és a hiedelmeink a párkapcsolatunkat, illetve hogy hogyan lehet feloldani az ezekből kiinduló konfliktusokat, gyere el a következő beszélgetésre a párkapcsolatokról! A programról részletes leírást itt találsz: Beszélgetések a párkapcsolatról a családrendszerek tükrében