Mindenkinek az életében vannak olyan területek, amelyeken nehezen megy az elengedés. Vannak, akik egy régi kapcsolathoz ragaszkodnak, vannak, akik egy munkahelyhez, vannak, akik egy-egy lakóhelyhez és vannak, akik máshoz. Sokszor fogalmunk sincs, hogy mi okozza a ragaszkodást, amely akár meg is keserítheti az életünket és túlmutat minden logikán. Gyakran évekig rá sem jövünk, hogy még mindig nem engedtünk el valamit, egészen addig amíg már annyira feltűnő a dolog, hogy a mi szemünket is kiszúrja.
Miért nem tudunk leszállni a döglött lóról? Miért próbálunk feléleszteni valamit, amit már régen el kellett volna temetnünk? És egyáltalán tényleg fel akarjuk éleszteni vagy csak ezt beszéljük be magunknak?
Bár zsigerből azt mondanánk, hogy azért, mert ez a régi, megszokott, biztonságos és félünk a bizonytalan jövőtől, én azt vettem észre, hogy gyakran nem ez a helyzet. Amikor előjönnek egy-egy ilyen helyzetben a valódi érzések, sokszor kiderül, hogy nem a régit akarjuk újraéleszteni, hanem a régihez való ragaszkodással szándékosan akadályozzuk meg az új dolog belépését az életünkbe. Annak, hogy ezt miért tesszük, miért büntetjük magunkat, miért nehezítjük meg az életünket, számos oka lehet. Az egyik gyakori ok az, hogy nem számoltunk el a saját felelősségünkkel vagy fájdalmunkkal egy helyzetben, ami a ragaszkodásunk tárgyához kapcsolódik.
Láttam olyat, aki többször megcsalta az előző párját az együtt töltött évek alatt. Ezekért a titokban maradt légyottokért azonban sosem vállalta a felelősséget saját maga előtt sem. Nem élte át a bűntudatot, úgy tekintett ezekre az alkalmakra, mint amiknek semmi jelentősége sem volt. Mióta szakítottak a párjával, eltelt hat év, de nem sikerült bensőséges kapcsolatot kialakítania senkivel és úgy érzi még mindig a régi kapcsolatát sírja vissza. Családállításkor azonban kiderült, hogy valójában nem szeretne már a régi párjával lenni, egyszerűen csak azért ragaszkodik ahhoz a régi kapcsolathoz, mert úgy érzi, azok után, amit tett, nem érdemel meg egy boldog párkapcsolatot. Főleg, miután az édesapját, aki sokszor hűtlen volt az édesanyjához, ezért nagyon elítélte.
A Hufnágel Pisti módszerrel, vagyis a régi kapcsolatán való merengéssel pedig hatékonyan távol is tudja tartani magától az új párkapcsolatot.
Egy másik esetben egy éppen munkanélküli férfit az egyik barátja hívta a saját cégéhez dolgozni. Karriert és jó fizetést ígért neki, amint a vállalkozás beindul. Nyolc évvel később ez a férfi még mindig a barátjának dolgozott és bár a cégnek nagyon jól ment, az ő helyzete alig javult valamit. Nyilvánvaló volt, hogy a cég tulajdonosának kényelmes ez a felállás és esze ágában sincs emelni az egyébként keményen dolgozó alkalmazottja fizetésén. Mindennek ellenére a férfi már több sikerrel és jó fizetéssel kecsegtető állásajánlatot utasított el és hűséges maradt a “barátságukhoz”. Kiderült, hogy keserű gyermekkori tapasztalatok miatt, a hála érzése nagyon komoly szégyenérzettel töltötte el a férfit. Ugyanis a mostohaapja egészen kiskorától kezdve megalázta és kényszerítette, hogy hálát adjon neki olyan dolgokért (pl. étel), amik természetesen megilletnének egy kisgyereket. Emiatt felnőttkorában igyekezett elkerülni vagy elbagatellizálni minden olyan helyzetet, ahol hálát kellett kifejeznie, mert minden ilyen alkalommal visszatértek a megalázó gyermekkori emlékek. A felmondás pedig ezzel járt volna. El kellett volna ismernie, hogy annak idején mennyire hálás volt a lehetőségért és utána kommunikálnia kellett volna, hogy elmegy. Annyira nem akart ebbe a helyzetbe kerülni, hogy inkább elutasított minden új állásajánlatot.
Amikor látszólag ragaszkodunk valamihez, ami felett eljárt már az idő, mindig nézzük meg, hogy tényleg azt a régi dolgot szeretnénk-e újraéleszteni vagy csak távol akarjuk tartani magunktól az újat. Így nem fogunk feleslegesen azon gyötrődni, hogy hogyan engedjük el a régit, hanem a valódi problémán dolgozhatunk, vagyis, hogy miért nem akarjuk beengedni az újat az életünkbe.