Egon, az igazi rosszcsont bigli

Egonnal egy csípős hidegben megtett esti séta közben találkoztunk először. Akkor már hárman voltak a falkánkban, Töki épp csak öt hónapja érkezett. A séta alatt a három kutya egyszercsak berohant egy bokros részre és szó szerint kitereltek egy beaglet, ahogy mi hívjuk, biglit. A bigli fiatalnak nézett ki és komolyan le volt soványodva, de ennek ellenére lelkesen ismerkedett kis csapatunkkal. Téli este volt és meglehetősen hideg, így amikor eljött az ideje a hazafele indulásnak a férjemmel tanácstalanul összenéztünk. Mivel a környéken lakókat mind ismertük és tudtuk, hogy egyiküknek sincs ilyen kutyája, biztosak voltunk benne, hogy a bigli egyedül van. A nyakára a három ujjnyi vastag nyakörv már teljesen rá volt szorulva, úgy tűnt, mintha belenőtt volna, de senki nem engedte volna ki. A férjem lenézett a már a lábánál ülő kutyára, azután rám. A szemük pontosan ugyanolyan volt. Egyszerre kérdő és reménykedő. Ránéztem a fiatal kutyára, azután a férjemre és csak annyit mondtam: “Vigyük.”

Amikor hazaértünk a biglivel, a többiek boldogan nyomultak be a házba, mert tudták, hogy jön a vacsora. A bigli azonban nem akarta átlépni a küszöböt akárhogy is csalogattuk. Végül a rácsatolt pórázzal egyszerűen behúztuk a lakásba. Levettük róla a vastag nyakörvet, szerencsére még megvolt Töki régi, vékony nyakörve a menhelyről, így azt adtuk rá átmenetileg. Előbb azonban megfürdettük. Ez egészen új tapasztalat volt neki, mert fogalma sem volt a zuhanyajtó és úgy általában az üveg mibenlétéről. Ahogy a férjem megengedte a kabinban állva a vizet, a bigli ki akart ugrani a zuhanyból és lendületből nekiment az átlátszó ajtónak. Az, hogy okos kiderült abból, hogy amikor viszont kinyitottuk az ajtót, az előzőhöz hasonló fiaskót elkerülendő, felállt a két hátsó lábára és a mellsőkkel nekidőlt a semminek, majd kiesett a zuhanyból. 

Másnapra már lett neve, oltása és chipje is a mi biglinknek. Az Egon nevet kapta. Kiderült, hogy imád ugatni és ásni, a vadászösztöne pedig nem egyszer sodorta veszélybe a következő évek során. Szerencsére előbb-utóbb mindig visszajött, ha elmentünk vele sétálni és megbíztunk benne annyira, hogy lecsatoljuk róla a pórázt. Volt, hogy háromnegyed órát kellett várni rá a mezőn. 

Egon, jó bigli módjára imád ugatni. Tulajdonképpen az egész séta nála abból áll, hogy keresi a lehetőséget egy jó kis, gyomorból indított ugatásra, amellyel kifejezi, micsoda felfedezést tett. Ugat, ha meglát egy biciklist, egy kutyát, egy macskát, egy fura embert, vagy ha meghall egy kutyát, egy macskát vagy egy furább hangú autót vagy egy gördeszkást, vagy egy babakocsit vagy bármit. A lényeg, hogy ugatni lehessen! Az ugatása sokféle szokott lenni. Az otthoni “közel jött valaki a házhoz” ugatása teljesen más, mint a “Nézd!Nézd!Nézd! Van ott valami izgi!” ugatás vagy az “Adjatok, adjatok, adjatok már enni!” ugatás vagy a “Játsszunk, játsszunk, játsszunk már!” ugatás. Egon imád hozzánk bújni és igazán bűbájos kutya. Ha szomorú valamelyikünk, csak csendben a lábunkra fekszik. Gyengéd, aggódó és elképesztően csüng a férjemen. Imádják egymást. Azt azonban el kell mondanom, hogy Egon igazi égetnivaló eb. Először is 3D-s. Vagyis, nemcsak 2D-ben mozog, értsd a földön, hanem pont mint egy macska, felugrik a konyhaasztalra is, ha elfelejtjük kizárni, amikor elmegyünk. Ő az, aki megtanulta kinyitni az ajtókat és fittyet hány mindenféle ül! marad!, fekszik! szabályra, amint lehetőséget lát egy jó kis messze zengő ugatásra. Lehetőség pedig mindig adódik…ha nem, akkor gátlástalanul bevonja a megugatandók körébe a kutyaágyakon békésen szuszogó többieket. Szóval Egon okos, élelmes, kedves, bújós…és sokszor egyszerűen őrjítő. A sok nehézség ellenére is úgy érezzük, hogy jó döntést hoztunk 2009. februárjában.