Edi egy novemberi estén jelent meg a házunk előtt, amikor éppen indultunk bevásárolni, ugyanis a hűtő kongott az ürességtől. A farkát lesunyva, óvatosan közelített felénk, ahogy meglátott bennünket a kihalt utcán a kapunál. Az idő esőre állt, de még nem csepegett. Edi óvatosan odajött hozzánk, folyamatosan figyelve a reakcióinkat, hogy barátsággal vagy ellenségesen fogadjuk-e. Amikor látta, hogy nem vagyunk ellenségesek, hatalmas farokcsóválásban tört ki. Én persze nem tudtam neki ellenállni és megsimogattam. Ettől teljes extázisba esett. Ugrált előttünk függőlegesen, forgott maga körül, teljesen kezelhetetlen lett. Mivel akkor már öt tagú volt a falkánk egyetértettünk abban, hogy nem tudunk még egy kutyáért felelősséget válallni, ráadásul fogalmunk sem volt kié lehet a kutya, így beszálltunk a kocsiba és otthagytuk Edit.
Amikor később hazaértünk, Edi várt minket a szemben lévő ház előtti fa alatt. Amint meglátta a kocsit, már rohant is oda és a kis figyelemtől azonnal extázisba esett megint. Meg se lehetett simogatni annyira gyorsan keringett, ugrált. Ekkor még mindig tartottuk magunkat a korábbi álláspontunkhoz, így bevonultunk a házba.
Éjszaka esett az eső és mi nagyon sajnáltuk a fiatal kutyát. Reggel, amikor kiengedtük a Bandát, Edi a kapu előtt állt és reménykedve csóválta a farkát. Beengedtük, adtunk neki enni és inni és összeismertettük a többiekkel. Kiderült, hogy már egy hete kóvályog a faluban és előtte a szomszéd faluban vándorolt vagy egy hétig. Ki akarták hívni a sintért, hogy elvigye, ezért úgy döntöttünk, inkább befogadjuk és keresünk neki gazdát.
Az első három nap szörnyű volt. Edi teljesen kezelhetetlennek bizonyult. Ha csak ránéztünk, már elkezdett ugrálni, tombolni örömében, megsimogatni teljesen lehetetlen volt. Három nap kellett, amire áttörtük az extázisos ködöt az agyában és hónapok, amíg eljutottunk oda, hogy lefekszik és nyugisan meg lehet simogatni. Persze a gazdakeresésből semmi sem lett. Az gyorsan kiderült, hogy Edi kifejezetten okos kutya, gyorsan tanul és imád minket. Nem sok szeretet kaphatott fiatal korában, mert komoly önuralmába kerül ma is, hogy ne essen teljesen szét egy kis simogatástól, de nagyon igyekszik.
Azzal, hogy megtanult játszani – imádja a labdákat – sok energiáját sikerül levezetnünk, bár energiából mintha végtelen mennyiségű lenne neki. A többieket is rávette a játékra, mióta megjött sok a játékos birkózás, rohangálás a kertben, ez pedig nagyon jót tesz a kissé bepunnyadt öregedő csapatnak. A sétáknál mindenkinél nagyobb köröket fut, itthon folyton játszani akar. Szerencsére szép lassan azért nyugszik le.
Pár hónap alatt megtanulta tőlünk és az idősebb falkatagoktól, hogyan lehet az emberekkel kommunikálni és hogy hogyan tud magának simogatást vagy játékot “szerezni” anélkül, hogy mindenkinek az idegeire menne a folyamatos eszetlen ugrálással. A kezdeti kommunikációs zavart áthidalva mára egy nagyon kedves, értelmes és hűséges kutya lett belőle. A szőre pedig hihetetlenül puha, ezért nagyon szeretjük simogatni…már amikor lehet.