Dühkezelés – Hogyan szelidítsük meg a vérben forgó szemű bikát?

Sokszor jönnek hozzám ügyfelek azzal a problémával, hogy súlyos dührohamokkal küzdenek. Ez megijesztheti a családot, problémákat okozhat a munkahelyen, de akár verekedésbe is torkollhat egy bárban. Arról nem is beszélve, hogy ilyen állapotban akár fizikailag is veszélyeztethetünk  gyerekeket, háziállatokat. Ha valaki azt gondolja, hogy csak a férfiaknak vannak ilyen gondjaik, akkor nagyon téved. Sok nő is küzd ezzel. Az ok nagyon sokféle lehet, amit érdemes családállítással kideríteni, mert akár olyan is előfordulhat, hogy egy korábbi generáció mintáit ismételjük öntudatlanul.

Van pár fontos dolog, amit érdemes tudni a dühről: 

1. A düh jelzés arra, hogy valaki átlépte a határainkat vagy hogy semmibe vesznek valamit, ami számunkra fontos.
2. A düh egy másodlagos érzelem. Ez azt jelenti, hogy akkor érezzük, ha egy másik, számunkra fenyegetőbb érzést nem szeretnénk érezni, például félelmet vagy fájdalmat.
3. Az elfojtása nem megoldás, mert fiziológiai változásokat okoz a testben, többek között stresszhormonok termelődését, amiket ki kell ürítenünk valahogy, hogy tényleg megnyugodhassunk. 

Ha hirtelen dühösek leszünk, érdemes mozgásba lendülni amint megtehetjük. Tisztában vagyok vele, hogy ez egy megbeszélés közepén vagy amikor a gyerekünk éppen a földre veti magát nehéz. Mégis tartsuk észben, hogy amint lehet fizikailag ki kell ürítenünk magunkból a stresszhormonokat. Lehet, hogy ezzel meg kell várnunk a megbeszélés vagy a hiszti végét, de utána tegyük meg. 

A komoly dührohamok mögött mindig valamilyen saját tapasztalatból adódó félelem vagy fájdalom, illetve transzgenerációs traumából adódó félelem vagy fájdalom húzódik meg. Ezt érdemes mihamarabb kideríteni, mert sokszor tapasztaltam már olyat, hogy a düh, amit a párunk, gyermekünk, kutyánk, szomszédunk iránt érzünk, valójában nem is a miénk, hanem egy régi családtag “beragadt”, ki nem fejezett reakciója. 

Bár ez kissé furcsán hangzik, de aki látott már családállítást, tudja micsoda érzelmek jelennek meg és mennyit számít, hogy a mi történt a családunkban. Előfordult már olyan, hogy a feleség hatalmas dühe a férje iránt valójában a nagymama dühe volt, akit a nagypapa rendszeresen bántalmazott. Mivel ő akkor csendben szenvedett és nem védte meg magát, ezért a düh, – ami valójában erős félelem volt – bennragadt a családrendszerben. A nagymamát rajongásig szerető unoka pedig kiadta.

Olyat esetet is láttam már, hogy a felnőttkorában dührohamokkal küzdő férfi hiánytraumát szenvedett el kiskorában. Introvertált lévén nagyon sok időre lett volna szüksége egyedül. Extrovertált szülei azonban sosem hagyták, hogy egyedül játsszon, hanem folyton produkálnia kellett magát mindenféle fórumon. Így nem kapta meg azt a nyugalmat, csendet és énidőt, amire szüksége lett volna. Folyton úgy érezte, hogy átlépik a határait, amitől folyamatos stresszben élt és képtelen volt feltöltődni, kipihenni magát. A számára oly szükséges nyugalom elvétele hiánytrauma kialakulásához vezetett. Így felnőtt korában minden alkalommal, amikor egy kicsit is úgy érezte, hogy “nem hagyják békén”, feljöttek benne a gyermekkori kiszolgáltatottság érzései és ettől éktelen haragra gerjedt. 

Ahhoz, hogy végleg megszűnjenek a dührohamok szükség van arra, hogy feltárjuk és feldolgozzuk  azok valódi okát. Egy állításban kiadjuk a nagymama dühét és végre a saját életünket kezdjük élni vagy introvertáltként, esetleg szuperérzékenyként megtanuljuk asszertíven kifejezni az egyedüllét iránti fokozott igényünket és nem leharapni a másik ember fejét, ha hozzánk szól egy fárasztó nap végén. 

Végül értsük meg, hogy a düh semmi más, mint egy jelzés még akkor is, ha képes hirtelen az egész világunkat elborítani. Ha így tekintünk rá, akkor hasznos útjelzőtábla, hogy átlépték a határainkat és hogy merre kell tovább kutakodnunk, ha fel szeretnénk dolgozni azokat a sérüléseket, amelyek megkeserítik a mindennapjainkat.