Nemrég olvastam pár érdekes cikket a biofíliáról, vagyis az élet, az élő rendszerek szeretetéről és ez erősen elgondolkodtatott. Az elmúlt évtizedekben számos kutatás bizonyította, hogy a természet, az állatok, növények jelenléte az életünkben erőteljes pozitív hatással járnak.
Csökkentik a stressz szintünket, a mentális betegségek (ADHD, depresszió, autizmus, stb.) előfordulási gyakoriságát és súlyosságát, gyorsítják a gyógyulást operáció után, segítik a koncentrációt, stb. Akinek van bármilyen háziállata, az ezt persze magától is tudja.
Sok dolgot magától értetődőnek tekintünk az életünkben. Olyanokat, mint a városi élet, az irodákban való ücsörgés, a tömött villamosok, a monitorok és az elektroszmog. Ebbe születtünk bele, ilyen az életünk.
Sokan meglepődnek, ha olyanokat hallanak, hogy egy család kiköltözött az erdő közepére és ott egy jurtában önellátásra rendezkedtek be. Vagy amikor egy másik család elindul világot látni két kisgyerekkel egy vitorláshajón.
Ha belegondolunk abba, milyen az életünk a városban, mennyire monoton és egyforma tud lenni minden nap és milyen kevés időt töltünk a szabadban, ami a természetes közegünk lenne, akkor rájövünk, jobban hasonlítunk az állatkertben mélabúsan banánt rágcsáló gorillára, mint szabad emberekre. Igen, tudom, hogy a hasonlat egy kissé erős. Hiszen a gorilla akkor sem hagyhatja el a kifutóját, ha akarja, mi pedig választhatnánk másképpen, ugye? De megtesszük?
Amikor azt érezzük, hogy nem bírunk ki még egy napot a műfényben, a gépek között, a nyithatatlan ablakú irodában, ahová egy gép szállítja azt, ami amúgy mindenhol jelen van, a levegőt, megtesszük? Választunk másként?
Emlékszem milyen fullasztó érzés volt, amikor még én is irodában dolgoztam. Egy nehéz laptopot cipeltem egész nap, dühöngtem, hogy nem sikerült a legalább bukóra kinyitható két ablak egyike mellett helyet foglalnom aznap reggel és szinte fizikai fájdalmat éreztem, hogy bent kell lennem a ragyogó napsütésben. A lelkem sikítozott, hogy ne tegyem ezt vele. Mégis hosszú-hosszú évekbe telt, amíg kiköltöztem a városból, felmondtam a munkahelyemen és olyan életet alakítottam ki magam körül, amibe a lelkem nem hal bele minden nap.
És ennek az életnek szerves része a természet, a tágas mezők, ahol naponta sétálunk a kutyáinkkal és feltöltődhetünk.
Már évezredekkel ezelőtt megnyugodtunk ha növényeket láttunk, hiszen a látványuk azt jelentette, hogy van mit enni, lesz árnyék, meg fedél a fejünk fölé és hogy van víz. Vagyis minden adott volt a túléléshez. Ezért automatikusan csökkent a stressz szintünk, ha zöldet láttunk magunk körül és csökken ma is. Ha biztosított a túlélés, akkor foglalkozhatunk más dolgokkal. Jobban tudunk koncentrálni összetettebb feladatokra. Ez a válasz arra, hogy miért növekszik a produktivitás és a kreativitás olyan környezetben, ahol sok a zöld növény.
Évszázadokkal ezelőtt a monostorokban a kertet a gyógyítás egyik fontos pillérének tekintették még, majd ezt a tudást elfelejtettük és túlzottan kezdtünk bízni az orvostudományban. Az elmúlt pár évtizedben szerencsére újra kezdjük felfedezni micsoda erő lakozik a természetben.
Szóval, amit mondani akartam igazából, hogy ne felejtsük el mennyivel szerencsésebbek vagyunk mint a banánt majszoló, szomorú gorilla. Nekünk van választásunk! Vegyünk növényeket az irodába és gondozzuk őket! Menjünk el sétálni a parkba ebédszünetben, hétvégén kiránduljunk a családdal! Ölelgessük a házi kedvenceinket – kivéve az aranyhalakat – élvezzük a napsütést és “foglaljunk” magunknak kertre néző szobát, ha esetleg kórházba kerülnénk!