Pár napja kivonultam a zöldségeskertbe kezemben a reggeli teámmal. Kíváncsi voltam, hogy hogy állnak a paradicsomok és a padlizsán. Ahogy járkáltam a korántsem gazmentes tövek között, megláttam Barbapapát. Világossárgás-zölden bújkált a hatalmas, terebélyes élénkzöld töklevelek alatt. Rejtőzködési képességét még egy kaméleon is megirigyelte volna! Szerencsétlenségére azonban aznap reggel valahogy éberebb voltam, mint általában és kiszúrtam.
Gondolom már éppen reménykedett benne, hogy szerencséje lesz, amikor elmentem megnézni a paradicsomokat, de sajnos visszatértem. Megragadtam Barbapapa kövér testét és csavarintottam egyet rajta. Barbapapa tehetlenül szakadt le a vastag szárról és túszként jött velem a teraszra a már leszedett paradicsomok mellé. Ott kénytelen volt modelltállnifeküdni, míg büszkén körbefotóztam őt és a paradicsomokat is. Ekkor még nem sejtette, hogy három-négy óra és a fazékban végzi. Pontosabban inkább egy jó mély serpenyőben, amiben az olasz tésztákhoz készítem a mártást.
Mit mondjak, nem volt egyszerű a küzdelmem Barbapapával. Derekasan helytállt az életéért vívott harcban. Nem adta a bőrét, még a legélesebb kés is majdnem kicsorbult, de végül győztem. Barbapapa felkockázva feküdt a vágódeszkán a paradicsom, a hagyma, a zsálya és az oregánó mellett. A hozzávalók sisteregve zuhantak a forró serpenyőbe és a sóval, borssal, pesztóval gyorsan isteni tésztaszósszá főttek. Barbapapa lelke a konyha sarkából figyelte ahogy parmezánnal és pirított napraforgómaggal a tetején feltálaltam az ételt. Térültem-fordultam és azt vettem észre, hogy a tészta tetejére került az a petrezselyemdarab, amit korábban pont erre a célra készítettem ki a konyhapultra. Biztos vagyok benne, hogy Barbapapa lelke libbentette oda jóváhagyása jeléül, hogy tudjam, ilyen ízletes finomságért megérte feláldoznia az életét. :)