Az áldozati szerep költség-haszon elemzése

Gyakran szokták mondani, hogy családállítóként sem tudok kibújni a közgazdász bőrömből, amikor elmagyarázom az ügyfeleknek azt, hogy miért is maradnak áldozatok. Természetesen az áldozati állapotnak vannak nagyon kellemetlen oldalai és sokan akarnak megszabadulni emiatt tőle, de nem mindenkinek sikerül. Vagy azért, mert a családrendszeri hűséget nem akarják elengedni, de gyakrabban azért, mert nagyon is sokat nyer az ember az állandó áldozati szereppel. Ilyenkor persze nagyon csodálkozik az, aki felvette ezt a szerepet, hiszen ő állandó áldozatként úgy érzi, csak szenved, de ez nem így van. Igenis sokat nyerünk azzal, ha áldozati szerepet játszunk. A baj csak az, hogy azzal nem vagyunk tisztában, hogy mit fizetünk ezért. Nézzük meg hát, hogy mit is jelent az áldozatiság költség-haszon szempontjából! Ha mesélünk a nehézségeinkről, sok ember empatikusan meghallgat és együttérez velünk, vagyis figyel ránk. Figyelemmel pedig a legértékesebb dologhoz jutunk hozzá – életenergiához. Ha belegondolunk abba, mennyire hiányzott sokszor a szüleink, szeretteink figyelme és ez mennyire fájt, akkor gyorsan beláthatjuk, hogy milyen értékes dolgot nyerünk a nehézségeink felsorolásával egy empatikus embernek. Egy nehéz trauma után is könnyen beleragadhatunk az áldozatszerepbe, mert az emberek elnézőbbek, kedvesebbek, segítőkészebbek velünk, ha megtudják a nehézségeinket. Angolul már nevet is adtak a jelenségnek, szabad fordításban ez az, amikor “kijátszuk a sajnálat kártyát”. Az állandó áldozatok, akik folyton arra panaszkodnak, hogy mindig kevés a pénzük, hogy milyen hatalmas lemondások árán érnek el csak dolgokat, hogy már megint átverte őket egy szemét alak, hogy megint kiszúrtak velük, hogy mindig szerencsétlenek és sosem szerencsések, azt az érzetet keltik az empatikus emberekben, hogy kárpótolni kell őket a veszteségeik és a nehézségeik miatt, amelyekről egyáltalán nem tehetnek. És az empatikus emberek nagyon is sokszor hajlandóak időt, energiát, pénzt nem kímélve a kárpótlásra. Ez rendben is van így, hiszen ki akarna egy olyan társadalomban élni, ahol az emberek közönyösen mennek el mások szenvedése mellett? Senki. Fontos, hogy megmaradjunk embernek és fontos, hogy figyeljünk egymásra. Pontosan ezt használják ki azok, akik állandósították az áldozatszerepüket.

Így aztán sok olyan dologhoz könnyebben vagy ingyen – legalábbis ők úgy hiszik ingyen – jutnak hozzá, amiért másoknak keményen meg kell dolgozniuk.

Ezek alapján úgy tűnhet, hogy megéri áldozatnak lenni, hiszen ellenszolgáltatás nélkül kaphatunk meg olyan dolgokat – szívességeket, energiát, pénzt –, amikre vágyunk. Ez eddig jó üzletnek tűnik. 

Csakhogy mint minden üzletnek, minden szerződésnek, amit önmagunkkal kötünk, van egy másik oldala is. Az állandósult áldozatszereppel pontosan az a baj, hogy áldozati szerep. Vagyis minden olyan jellemzőt, érzést megkapunk vele és állandóvá teszünk az életünkben, ami egy áldozatra jellemző. 

Egy áldozat definíció szerint szenved, hiszen azért áldozat, mert valami miatt, ami történik vele,  nem érzi jól magát a bőrében. Vagyis, aki állandóan áldozat, az így lemond az életörömről egy életre. 

Az áldozat nem tudja megvédeni a határait és nem tudja elérni a céljait. Minden egészséges embernek célja az, hogy ne bántsák meg, ne csapják be, ne lopják meg, ne használják ki, stb. Aki állandó áldozati pozíciót vesz fel, annak pedig definíció szerint nem szabad elérnie a céljait vagyis meggátolni azt, hogy mások átgyalogoljanak rajta és nem szabad megvédenie a határait sem, hiszen ha elérné a céljait, ha meg tudná védeni a határait, akkor már nem lenne áldozat. És a tudatalattink ilyenkor tökéletesen meg is felel annak az elvárásunknak, hogy áldozatok legyünk. Megoldja, hogy mindig lemaradjunk a díjakról, az elismerésről, mindig elveszítsük a szeretteinket vagy a pénzünket, mindig beleessünk azoknak a csapdájába, akik át akarnak verni, hiszen ki van adva a feladat: fenn kell tartani az áldozati pozíciót, mert abból sok mindent nyerünk.  

Vagyis azok, akik beleragadnak az áldozatszerepbe ugyan nyernek belőle bizonyos dolgokat, de rendszerint nincsenek tisztában azzal, hogy milyen árat fizetnek ezekért a dolgokért és mennyi szenvedést okoznak maguknak. Egy életre lemondani az életörömről, a harárvédelemről és kiszolgáltatottá tenni magunkat mindenkinek, nem tűnik jó üzletnek, még akkor sem, ha időnként meghallgatnak minket s feltöltenek energiával, ha megtankolnak nekünk, ingyen elvisznek ide-oda vagy esetleg mi kapunk meg egy előléptetést a másik kolléga helyett. Ezek a dolgok jónak tűnnek, de biztosan nem érnek annyit, mint egy önbizalommal, saját magunk által elért sikerekkel és életörömmel teli élet. 

Figyeljünk arra, hogy milyen monológ megy a fejünkben és igyekezzünk elkapni magunkat, amikor nagyon belemerülnénk az áldozatszerepbe! Ha pedig sehogysem tudjuk leszoktatni magunkat arról, hogy áldozatnak lássuk magunkat, akkor járjunk utána, mi akadályoz meg ebben valamilyen önismereti módszerrel.