Amy, az 55 kilónyi szeretetbomba

Amyke 2013 óta tagja a falkánknak. A Német dog Fajtamentés gondozásából került hozzánk, ahol hihetetlen átváltozáson ment keresztül. A csont és bőr kutyából öt hónap alatt egy csinos, fénylő szőrű német dog lett. Amyt a Fajtamentők oldalán találtam és amikor először megmutattam a férjemnek, ő kicsit bizonytalan volt, hogy hogyan fogunk bírni egy ekkora kutyával. Még úgy is, hogy Amy kistermetű dog, “mindössze” ötvenöt kiló. Márpedig, ha ötvenöt kiló lendületet vesz, nehéz megállítani. Úgy sétálni, hogy a póráz végén repülve csak itt-ott érjük a talajt, pedig nem a mi műfajunk. Szerencsére, a Német dog Fajtamentés gondozásában töltött idő alatt nemcsak fizikailag, hanem engedelmességileg is sokat fejlődött Amyke. Amikor először találkoztunk vele, azonnal elbűvölt mindkettőnket. Mintha érezte volna, hogy a férjem a bizonytalanabb, egyből odaállt mellé és teljes súlyával nekidőlt. Amikor látta, hogy a család férfi tagját sikerült levennie a lábáról, odajött hozzám és “összeszagoltunk”. Amy imádja, ha leguggolnak mellé és öt centire teheti az orrát az ember orrától. Pár pillanatig így marad, azután elégedetten elvonul. Az első találkozásunkkor is ezzel kezdte és a mai napig is naponta többször “össze kell vele szagolni”. 

Olvastam valahol, hogy a német dogokhoz humorérzék kell. Ezzel tökéletesen egyetértek. Aki nem tud képtelen helyzeteken nevetni, az ne is próbálkozzon meg ezzel a fajtával. A német dogok, ahogy Amyke is, több tízkilónyi tömény szeretetbombák. Sosem találkoztam még ilyen kedves és gyengéd kutyafajtával, azonban a mozgásuk sokszor esetlen és a lakásban kicsit olyanok, mint az elefánt a porcelánboltban. Aki dogot tart, felejtse el a farokmagasságban dohányzóasztalra tett vázákat, dísztárgyakat, az érzékenyebb bőrűek – mint én – pedig szerelkezzenek fel több kilónyi fekete nadálytő krémmel, a heves farokcsóválás ütötte kék foltok kezelésére. A dogok csodálatos kutyák, gyönyörűek és elképesztően hűségesek. Nem is tudom, hogyan fér el ennyi szeretet és kedvesség bennük, még akkor sem, ha ilyen nagy a testük. 

A legviccesebb eddig talán az volt, amikor a frissen festett konyhaplafonon megláttuk Amyke még száradóban lévő, lendületesen felcsapott nyálcsíkját. Tekintettel arra, hogy a belmagasság 2 méter 80 cm volt, ez azért lenyűgöző teljesítmény. Emlékszem, hogy egyszerre tört ki belőlünk a nevetés. 

Amy számára a legfontosabb a kényelem. Nagyon szeret elnyúlni a különböző kutyaágyakon és imádja, ha Tacsi is melléfekszik. A másik kedvenc időtöltése az Edivel való játék. Hatalmasakat birkóznak és fetrengve harapdálják egymás nyakát. 

Amy a fincsifalatokat olyan finoman veszi el az ember kezéből, hogy csak a nagy, puha pofazacskói érintését lehet érzékelni. Az óvatossága ellenére persze így is minden alkalommal csuklóig nyálas lesz a kezünk. 

Évekig tartott, míg az első tulajdonos, egy szaporító, által meggyötört kutyából, aki nehezen mutatta ki mit szeretne és leginkább megpróbált észrevétlen maradni, egy felszabadultan játszó, örömében hangosan ugató, a mezőn hatalmas köröket futó, vidám kutya lett. 

Amy a csajcsapat oszlopos tagjává nőtte ki magát, bár a falkavezérségre egy percig sem hajtott soha. Így felelősség nélkül, nyugalomban élheti a napjait és pihentetheti a nagy pocakját a finom, puha kutyaágyakon.

Amy a német dogunk soványan
Amy 2013-ban soványan, szomorúan és elkeseredetten
Amy közelről
Amy napjainkban
Amy és Tacsi nagy barátok
Amy fut a mezőn
Imádja a mezőt
Amy fut a mezőn lobogó fülekkel
Boldogan fut - két kört, aztán már csak cammog... :)
Amy fut a mezőn lobogó fülekkel
Amy fut a mezőn lobogó fülekkel
Amy áll a dombtetőn
Immár erősen és magabiztosan, ereje teljében
Már sokkal jobb bőrben :)