All in – a nagy sorspóker

Ahogy a pókerben, úgy az egyéni sorsunkban is vannak olyan esetek, amikor mindent bele kell adnunk. All in, csak nem a zsetonjainkat, hanem az összes figyelmünket, életenergiánkat és egyéb erőforrásunkat kell bevetünk a győzelem vagy legalábbis annak érdekében, hogy átjussunk egy helyzeten. Ezek a sorsfeladatok sosem könnyűek. Van, amikor egy kemény válás túléléséről, van, amikor egy súlyos betegségből való felépülésről, van amikor pénzügyi veszteségek utáni újrakezdésről vagy a sikerért való küzdelemről szól a helyzet.

Akármi is az, ami megemészthetetlen falatnak tűnik, egy dolog biztos, ha nem vagyunk kibékülve azzal a gondolattal, hogy ez a helyzet valamiért az egyéni sorsunk része, akkor az energiánk és erőforrásaink jelentős hányada fog elmenni arra, hogy másokat hibáztassunk, áldozatnak érezzük magunkat vagy lélekben a sorssal vitatkozzunk az események igazságtalan voltáról. Ezzel pedig nem fogunk sokat előre haladni. Ugyanis az utunkban álló sárhalmot el kell valakinek lapátolnia. Lehetséges, hogy ha elég hatásosan hibáztatunk másokat, akkor odaállnak egy lapáttal és elkezdik a munkát helyettünk, de az a tapasztalatom, hogy a lelkesedésük – vagy inkább a lelkiismeretfurdalásuk – hamar alábbhagy és eloldalognak, mi pedig megint ottmaradunk a végtermék színű heggyel. 

Ezután lehet, hogy még hetekig, hónapokig próbálkozunk felelőst keresni, sajnáljuk magunkat vagy dühöngünk a sors igazságtalanságán és ott toporgunk a sárhegyünk előtt. 

A szerencsésebbeknél eljön az a pont, amikor azt mondják, hogy elegük van a sárhegy látványából és akármennyire is macerás, büdös és vacak meló, nekiállnak elhordani az útból a torlaszt. Ők azok, akik “beleállnak a sorsukba”, abbahagyják a panaszkodást meg a dühöngést és merik azt mondani, hogy “All in”, vagyis bevetik a az összes elérhető erőforrásukat, az energiájukat, a hitüket, a figyelmüket és mindent, amit csak össze tudnak szedni, hogy megnyerjék a játékot.

A jó hír az, hogy akár megnyerik, akár elvesztik ezt a leosztást, mindenképpen nyernek. Rájönnek, hogy milyen erősek, mekkora hitük és erőforrásuk van és milyen bátrak. És kibékülnek a saját sorsukkal. Aki pedig képes kibékülni a sorssal és elfogadni az utat, amit számára kijelölt, az hozzáfér ahhoz a sok-sok erőforráshoz, ami a sorsa végig éléséhez szükséges: bátorsághoz, kitartáshoz, reményhez, energiához, szeretethez és sokszor váratlan helyről érkező külső segítséghez. 

Vagyis mindegy, hogy az All in-nel végül megnyertük vagy elveszítettük az erőforrásainkat, amiket a játék kezdetén a magunkénak tudhattunk, mert azzal, hogy megvolt a bátorságunk kockára tenni őket, sokkal többet nyerünk, mint amekkora az esetleges veszteség. Lelkibékét, megnyugvást, derűt, erőt, a korábbinál jóval több életenergiát és komolyabb erőforrásokat. 

A sorsunk elfogadása az egyetlen megoldás arra, hogy kiteljesedhessen az életünk és a bennünk rejlő lehetőségeket megvalósíthassuk. Nem könnyű út, van akinél hatalmas a halom, de már a sárhegy egy részének elhordásával is szabad szemmel jól láthatóan javulnak a dolgok. Ez pedig erőt ad a további munkához. A pókerasztalnál is felszökik az adrenalin szint, amikor valaki azt mondja: “All in”. Az életben sincs ez másként, de a való életben sokkal, de sokkal többet nyerhetünk, ha mindent beleadunk a játékba, mint a pókerasztalnál.