Élet életöröm nélkül

Gyakran elfordul, hogy ügyfelek azzal a problémával keresnek meg, hogy képtelenek örömöt érezni még olyan helyzetekben is, amikor pedig lenne okuk örülni. 

Az életörömre való képtelenségnek is, mint ahogy mindennek, sokféle oka lehet és ezeket az okokat legtöbbször a családrendszer hiedelmeiben kell keresni. Ilyenkor szinte mindig egy olyan váratlan eseményt kell keresnünk, amelynek a hatására egy örömteli szituáció hirtelen szomorúra vált és emiatt a családban kialakul a hiedelem, hogy az örömnek, a boldogságnak mindig meglesz a böjtje. Ezért annak érdekében, hogy a családtagok elkerüljék az örömöt törvényszerűen követő megpróbáltatást, teljesen lemondanak az örömről és még akkor is inkább szenvednek, amikor valóban öröm vagy siker éri őket. Van, aki csak a felszínen emlegeti a nem létező nehézségeket, hogy “becsapja” az életet azzal, hogy ami történt, nem is igazán örömteli, hiszen mennyi, de mennyi bonyodalmat is hozott magával. Van olyan is, aki ténylegesen képtelen örömöt érezni. Ennek a legszélsőségesebb esete az, amikor az örömérzetet már nem is érzékeljük egyáltalán, csak hatalmas feszültséget érzünk minden alkalommal, amikor valami jó dolog történik. Ilyen esetben már annyira automatizált lett a “fojtsuk el az örömöt, mert az nagyon veszélyes” működés, hogy észre sem vesszük az örömteli helyzeteket vagy az örömöt, hanem a következményektől szorongva egyből hihetetlen feszültek leszünk tőlük. Sok ember életében az örömöt pontosan azért követi valamilyen konfliktus vagy nehézség, mert az örömtől olyan feszült lesz, hogy egyből konfliktusba kerül valakivel vagy éppen képtelen figyelni a környezetére és például kisebb-nagyobb baleset éri a figyelmetlensége miatt. Ilyenkor tudattalanul is megerősítjük magunkban a családi hiedelmet, miszerint az örömöt mindig valamilyen gond, fájdalom, probléma követi és észre sem vesszük, hogy a konfliktus vagy a probléma belőlünk indult és amiatt volt, mert mi magunk pánikolni kezdtünk az örömérzetünk miatt.

Láttam már olyan történetet, ahol a család legéletvidámabb lánygyerekének az élete borult fel, mert az imádott édesapját hirtelen elvitték katonának és sohasem tért vissza. Ráadásul az apa nélkül a család sorsa is nehézre fordult, nélkülöztek, éheztek. Így az addig életszerető, nevető, hancúrozó, az életben bízó kisgyerekből egy megtört, frusztrált, minden bizalmát elveszítő felnőtt lett. Mivel akkora volt a kontraszt a boldog kisgyermekkor és az azt követő hirtelen tragédia között, hogy ez az ős sosem volt képes feldolgozni a történteket és megbékélni velük. Kialakult benne a hiedelem, hogy jobb nem örülni vagy boldognak lenni, mert annak mindig meglesz a böjtje. A legjobb, ha az ember elkerüli a boldogságot, akkor nem tud olyan magasról a mélybe zuhanni lelkileg. A családban aztán ez a hiedelem ment tovább és a családtagok életöröm nélkül élték az életüket jópár generáción keresztül. 

Egy másik történetben pedig egy férfi, aki imádta a feleségét, szülési komplikációk miatt elveszítette mind a babát, mind a párját. Az ő boldog, szerelmen alapuló házasságuknak olyan tragikus vége lett, hogy a férfi ezután elvonult a világtól és soha többé nem nősült meg. Ő sem tudta feldolgozni azt a hirtelen “lelki zuhanást”, amit a családja elvesztése jelentett és mivel annyira félt, hogy ez megismétlődhet, inkább lemondott minden örömről. Ebben a családrendszerben is kialakult hát a hiedelem, hogy az örömtől rettegni kell, mert nagyon komoly ára lesz. 

Egészen addig, amíg meg nem keressük ennek a hiedelemnek az okát és fel nem oldjuk magunkban, csak takaréklángon éljük az életünket és lemondunk azokról a boldog pillanatokról, amik erőt adhatnának a nehéz időkben is. Fel kell ismernünk a saját mintáinkat, meg kell figyelnünk, hogy milyen érzések futnak át rajtunk egy előléptetéskor, amikor ránézünk a kiságyában békésen alvó gyermekünkre vagy amikor egy nehéz nap végén végre megnyugszunk és odabújunk a párunkhoz. 

Ha boldogság helyett feszültek leszünk, szorongani kezdünk, ha olyan gondolataink támadnak, hogy nem lesz ez mindig így és lehet, hogy egy fél év múlva elhagy a párunk vagy megbetegszik a gyermekünk vagy elbocsájtanak a munkahelyünkről, akkor érdemes leásnunk magunkban és megtalálni a szorongás okát. 

Életöröm nélkül élni nehéz és fájdalmas dolog, ami ráadásul rányomja a bélyegét a körülöttünk élők életére is. Szabadítsuk ki magunkat a hiedelmeink fogságából és kezdjük el élvezni az életet!