Amikor heves indulatokkal viseltetünk egy helyzet vagy egy ember iránt, gyakran arról van szó, hogy egy másik, számunkra félelmetes érzést nem akarunk a felszínre engedni és az emiatti feszültségnek k
Amikor valaki dühös lesz, általában mindenki mindent megtesz, hogy lecsillapítsa és vannak szép számmal olyanok is, akik megszégyenítik, hogy minél hamarabb elcsituljanak az indulatok.
Mi lehet az oka annak, hogy képtelenek vagyunk örülni akkor is, amikor erre minden okunk meglenne? Miért élik le emberek az életüket anélkül, hogy akár egyetlen egy dolognak is felhőtlenül örülnének?
Természetesnek vesszük, hogy mindenki, aki él, élni is akar, hiszen ezerszer hallottuk ezerféleképpen, hogy az emberi természet része a haláltól való félelem.
Mi történik, ha hosszú ideig nem nézünk rá olyan érzésekre, helyzetekre, problémákra, amik fájdalommal, félelemmel, agresszióval, szorongással töltenek el? Tényleg szabadok maradhatunk?