Kedves Érdeklődők,
Szeretnélek tájékoztatni Beneteket, hogy technikai okok miatt a családállítás szünetel.
Az egyéni és csoportos családállítás egyre népszerűbb Magyarországon is, ahogy egyre többen kezdik felismerni, hogy a betegségeknek, párkapcsolati-, meddőségi-, anyagi problémáknak, látszólag indokolatlan félelmeknek, fóbiáknak, sikertelenségnek, bizonyos emberekkel való elviselhetetlen konfliktusoknak az okát olyan tudatalatti programokban, a tudatos szint alá lefojtott érzelmekben, szándékosan elfeledett traumákban és megrengethetetlennek hitt törvényekben kell keresni, amikről nincsen tudomásunk. Ezek kialakulhatnak az ember élete során a saját tapasztalatai miatt, de sokszor egy közeli vagy távolabbi ősünk tapasztalatai “öröklődnek” tovább a családrendszeren keresztül.
Ha belegondolunk abba, hogy az emberi psziché is olyan mint a jéghegy, csupán csak a 10 százaléka tudatos, 90 százaléka pedig tudattalan, akkor már kevésbé csodálkozunk azon, hogy sokszor azt sem tudjuk mire miért reagálunk úgy, ahogy éppen reagálunk.
A családállítás ezeknek a tudatalatti folyamatoknak a tudatosításában segít. Ha végre megértjük, hogy milyen folyamatok zajlanak bennünk, akkor változtathatunk azon ahogy reagálunk és így az eredményen is. Ezen a munkán keresztül megtanulja az ember, hogy jobban figyeljen a belső hangjára és az érzéseire, hogy megvédje magát és a határait és tápláló, valódi szereteten alapuló kapcsolatokat alakítson ki.
Milyen problémákat segíthet megoldani a családállítás?
Gyakorlatilag bármilyet, hiszen a problémák kiindulópontja mindig egy családtörténeti vagy személyes élettörténeti esemény, amely nem lett megfelelően feldolgozva. Ahány család/ember annyiféle hiedelem alakulhat ki akár ugyanazzal a szituációval kapcsolatban. Így ugyanaz az esemény más-más életterületen okozhat blokkot két különböző családban.
Néhány gyakori probléma, aminek a megoldásában hatékony lehet a családállítás:
Ezek mellett sok más területen is tud segíteni a családállítás, ahol úgy érezzük ugynazt a mintát ismételjük vagy blokkokba ütközünk.
Szeretettel várlak, ha olyan problémával találtad szemben magad az életed bármely területén, amit nem tudsz megoldani! A csoportos családállítások és egyéb programok következő időpontjait a Programokoldalon találod meg, egyéni családállításra emailen vagy telefonontudsz jelentkezni. Rólam ittolvashatsz egy rövid bemutatkozót.
A családállítás szünetel A családállítás szünetel
A következőkben további hasznos információkat találsz a családállításról. Kérlek, kattints a kék fejlécekre a válaszokért! Ha még egyszer rájuk kattintasz, akkor becsukódnak, elrejtve a választ.
Szilveszter napján - kedvenc kanapémon kinyújtózva - felidéztem az év eseményeit. A sok emlék között, kiemelt helyet foglalt el Eszterrel és a "családtagjaimmal" eltöltött két óra. Meg is lepődtem, hogy mennyire kiemelt és meghatározó helyet. A hatását még több hónap után is érzékelem. Noha Esztert az internet tengeréből halásztam, azt gondolom, nem is foghattam volna magamnak megfelelőbb, rátermettebb halat.
~ M.SZ. (35)
A családállítást meg lehet tanulni, de érzéke és érzékenysége nem mindenkinek van hozzá. Eszter azok közé tartozik, akik csodálatosan ráéreznek arra ami a térben van, és tisztelettel tartja a teret a gyógyulni vágyóknak. Sokat kaptam Eszter állításaitól és bármikor, ha érzem magamban a családállítás igényét, vissza fogok menni hozzá. Tisztalelkű, érett, szeretetteljes embert ismertem meg a személyében.
~ Bea, (42)
A családállítást két közeli barátom is ajánlotta már problémáim feloldására. Nehezen szántam rá magam, féltem tőle, nem szeretek kitárulkozni mások előtt. Az internetet nézegetve találtam rá Eszter írásaira. Ezeket olvasgatva lett személyisége egyre szimpatikusabb. Végül döntöttem és levélben kerestem meg. A levelezésben választ kaptam arra,hogy hogyan történik a családállítás, és megbeszéltük azt is,hogy nekem jelenleg az egyéni forma lesz a legjobb. Személyes találkozásunk során Esztertől elfogadást, megértést, nyugtatást kaptam és elvárásoktól mentes időt.
Az állítás során régen eltemetett dolgokra bukkantunk, aminek feltárása bizony lelki fájdalommal járt. Az azóta eltelt időben kiegyensúlyozottabb lettem, a hangulatom javult, és a családunkban is elindult is pozitív változás. Már tervezem a következő alkalmat. Köszönöm!~ B.P. (40)
Esztertől először magánéleti problémám megoldásához kértem segítséget. A családállítás alkalmával fantasztikus élmény volt megtapasztalni, hogy a saját életem különböző szereplőiben milyen erők és érzelmek dolgoznak. Eleinte szkeptikus voltam a módszerrel kapcsolatban, azonban már az első találkozás után sokkal erősebbnek és magabiztosabbnak éreztem magam. Azóta több problémakörön is dolgoztunk együtt és minden területen érzem a változást, fejlődést. Eszter segítségével megértem és így könnyebben veszem az életem kihívásait!
~ SZ.G. (36)
Jó pár éve foglalkozom a lelki életem elakadásaival, problémáival, számost módszert kipróbáltam már. Valahogy mindig azt éreztem, hogy nem jutottam elég mélyre, nem tudtam elérni a probléma eredőjét, csak a felszínt nézegettem, vagy bele-bele kaptam, de nem jutottam tovább a megoldáshoz. Elérkeztem az életemnek egy olyan pontjára, ahol már nem láttam a megoldást, mindig falakba ütköztem, ugyanazt a problémát kerülgettem évek óta, nagyon szerettem volna, de nem tudtam rajta változtatni.
Talán három-négy hónapja kezdtünk el rendszeresen járni párommal egyéni családállításra. Nagyon sok dolog felkavarodott körülöttünk, aminek azért örültem, mert már ez is jobb volt annál, mint amiben addig éltünk jó pár éven keresztül.Azt gondolom, hogy ez egy útnak a része, olyan eszközt találtunk, ami jelenleg a legplasztikusabban elénk tárja a problémáink, elakadásaink lehetséges okát. Hogy mi lesz a vége, azt még nem látom, de talán most érzem először, hogy Eszternél jó kezekben vagyunk és megtalálhatjuk a megoldást.
~ P.N.G. (37)
Kedves Eszter!
Köszönöm a segítségedet. a kezelések előtt folyamatosan
feszült voltam, a legkisebb probléma megoldása is lehetetlennek
tűnt. Rosszul aludtam és ráadásul a derekam is nagyon fájt, reggelente alig
tudtam összerakni magam.
Három kezelés után a derékfájásom elmúlt, egyre jobban alszom és a feszültségem
is sokat oldódott. Ráadásul úgy érzem, hogy egyre több az energiám. Míg korábban
előfordult, hogy egy hétig el sem hagytam a lakást, most minden napomat megtervezem
és stressz nélkül intézem az ügyeimet.
Még egyszer nagyon köszönöm.~ H.G. (71)
Nekem fantasztikus élmény volt Eszterrel dolgozni! Több családállításon voltam már korábban, azonban egyik sem hozott olyan mértékű felismeréseket, mint amikor Vele dolgoztam! Elég "agyalós" vagyok, így sokszor hajlamos vagyok arra, hogy elmével és ne érzéssel menjek bele egy helyzetbe, Eszter azonban mindig résen volt és nem hagyta. Mindig adott elég időt, hogy bele tudjam élni magam, és szembe merjek nézni az adott problémával.
Elvárásaimat illetve elképzeléseimet messze felülmúlta az, amit itt kaptam és tapasztaltam.
Nagyon köszönöm!~ Á.É. (45)
Eszterrel egy kéthetes nagyon fejfájós periódusban találkoztam, nagyon szenvedtem, a látásom gyakran elhomályosult. A cél a krónikus alvásproblémám kezelése, és a bennem lévő állandó feszültségérzés oldása volt, de már az első kezelés számomra felfoghatatlan eredményt hozott, úgy keltem fel, hogy nem fáj a fejem, és nagyon megkönnyebbültem. Eddig három alkalommal találkoztunk, az alvásom fokozatosan javul, és a közérzetem is sokkal jobb, csökken az állandó nyomás és feszültség bennem, és a "szokásos" fejfájásom sem tért vissza.
~ K.K. (33)
Egyéni állításnál csak a kliens és az állítás vezetője van jelen. A kliens elmondja a problémáját, az állításvezető kiválasztja, hogy milyen “képviselőkre” lesz szükség a családból az állításhoz. A “képviselőket” itt gumilapok helyettesítik. A kliens elhelyezi a szobában a gumilapokat és ezután mindegyikre rááll, hogy megérezze milyen az egyes családtagok cipőjében lenni. Tapasztalatom szerint sokaknak segít, hogy ők maguk átérzik hogyan érzi magát az édesapjuk, az édesanyjuk, mert ez mély megértést hoz.
Csoportos állításnál több ember van jelen, a kliens ez esetben is elmondja a problémáját, majd a képviselőket a jelen lévők közül választja ki az állításvezető instrukcióinak megfelelően. Ezután a kliens figyeli, ahogy a képviselők megmutatják mi történt a családban és hogyan érzik magukat a családtagok.
Mind a két esetben az a lényeg, hogy a traumák tudatosulnak, az elfojtott érzelmek a felszínre törnek és ezáltal semlegesítődhetnek azok a berögzült minták, amelyek az ügyfél problémáját okozták.
Igen, lehetséges egyéni családállítást is csinálni. Ilyenkor csak az állításvezető és az ügyfél van jelen. Nincs csoport, akik előtt ki kell tárulkoznunk. Sok ügyfelem választja ezt a megoldást és nagyon hatékonyan működik.
Az egyéni állítást azoknak javaslom, akik nem szeretnék több ember előtt elmondani a problémájukat, valamint azoknak, akik mélyebben szeretnék átérezni, megérezni, hogy mi van a problémájuk hátterében.
A csoportos állításnál a kliens passzívabb, megfigyelő, míg az egyéni állításnál aktívabb szerepet játszik.
Természetesen mind a két módszer tökéletesen működik, mindenki a saját természetének és a probléma természetének megfelelően el tudja dönteni, hogy melyik a megfelelő módszer. A legjobb a megérzésekre hallgatni!
Természetesen. Egyéni állításnál csak az állításvezető van jelen, őt köti a titoktartás. Csoportos állításnál pedig a bemutatkozásnál csak keresztnevet mondunk és itt is megkérek mindenkit, hogy tartsa titokban, ami történik.
Az állításra - ha egyéni, ha csoportos - érdemes laza, kényelmes ruhában jönni, amit nem sajnálunk, ha például le kell ülnünk, feküdnünk a földre benne.
Azt szoktuk javasolni, hogy ugyanarra a témára három héten belül ne állítsunk újra, mert az állítás után három hétig - sokszor még utána is - zajlanak a pszichében a változások.
Más témára lehet állítani három héten belül is, de azt tapasztalatból tudom, hogy amikor sokféle pszihés változás zajlik egyszerre, akkor az ember nagyon kimerült tud lenni, annyira kimerült, hogy az már akadályozhatja a normál napi működést. Tudom, hogy ha rálel az ember a megfelelő módszerre, akkor minél gyorsabban szeretne haladni, de én mindenkit türelemre intenék.
Egy indián közmondás szerint: “Ha túl sok minden történik velünk, akkor meg kell állnunk és be kell várnunk a lelkünket, hogy utolérjen.”
Igen, ez is lehetséges. Fontos abban megállapodni, hogy az állításon látottakat senki sem használja fel viták, veszekedések esetén. Ezek nagyon intim és érzékeny dolgok, amikkel tisztelettel és empátiával kell bánni. Ha valaki együtt jön a párjával, akkor két időpontot kell egymás után foglalni, mert ilyen esetben két családrendszerrel dolgozunk és ez hosszabb időt vesz igénybe.
Másfél–két óra szokott lenni.
A csoportos állítás időtartama létszámfüggő. Egy állítás egy-másfél óra szokott lenni, ehhez jönnek még hozzá a szünetek és a hosszabb ebédszünet is. Általában 9 órakor kezdünk és három-négy óra körül szoktuk befejezni.
Igen, akkor is tökéletesen működik. Mivel abban a speciális, mezőnek hívott térben, ahol az állítás zajlik, az információk hozzáférhetőek akkor is, ha tudatosan nincsenek a birtokunkban. Ezért lehetséges az, hogy a képviselők, anélkül, hogy bármit tudnának az ügyfél családjáról pontosan tudják, hogy mit kell tenniük és le tudják írni hogyan éreznek a családtagok.
Ebben az esetben érdemes a Theta-Floatingot kipróbálni. Itt nem családtagokkal, hanem szimbólumokkal dolgozunk, sokszor nem is tudatosul pontosan, hogy az egyes szereplők kik vagy a viselkedésük kihez kapcsolódik a családban. Ez egy nagyon játékos, de ugyanakkor nagyon hatékony technika, ami szintén sok megértést hoz.
Az állítások közben nagyon keveset beszélünk, akkor is csak az érzésekről. Mindig arra kérem a képviselőket, hogy gondolatokat ne osszanak meg, csak az érzéseiket. Az egész módszernek az a lényege, hogy a valódi érzések végre a felszínre jöhessenek és átélhessük őket.
A családállításnak az a lényege, hogy megkeressük azt az összefüggést, azt a tapasztalatot, ami egy családrendszeri törvényt létrehozott vagy azt a személyt, aki hiányzik a családból, mert nagyon sokszor az utód azonosul ennek a személynek a sorsával és nem a saját sorsát éli.
Mondok egy példát, hogy érthetőbb legyen: ha a családban valaki szerencsejáték függő volt és mondjuk elkártyázta a vagyonát, akkor őt általában elítélik és ezzel kisebb vagy nagyobb mértékben kitagadják. A családrendszerben azonban mindenkinek ott kell lennie és mindenkinek a helyén kell lennie, ezért a család közös tudati mezeje “rákényszeríti” az egyik vagy akár több utódra, hogy megmutassa ezt az elfelejtett családtagot. Ez pedig úgy történhet például, hogy az utód folyamatosan elveszíti a pénzét vagy nem is tud megtakarításokat képezni, hanem hatalmas erőfeszítések árán is nyomorog. Ilyenkor az utód azt érzi, hogy pénzügyi gondjai vannak, de valójában csak az elfeledett ős sorsát “másolja”.
Erre jó megoldás az egyéni családállítás. Érdemes akkor először azt kipróbálni és megérezni, hogy milyen ebben a mezőben mozogni, aztán pedig kipróbálni a csoportos családállítást is. Egyéni állításnál az állításvezető testmunkával tud segíteni abban, hogy az érzelmek könnyebben a felszínre jöjjenek. Az a tapasztalatom, hogy egy kis idő elteltével mindenki megérzi, hogy mit kell csinálnia.
Amennyiben a gyermek 18 év alatti, akkor igen. Ha ennél idősebb, akkor már az ő felelőssége, hogy megoldja a saját problémáit, itt a szülő már csak javasolhatja neki a családállítást.
Az állítás után jelentkezhetnek fizikai és lelki tünetek is. Csakúgy mint a homeopátia esetében, lehet rosszabbodás az adott problémával kapcsolatban. Előfordulhat például hevesebb érzelemkitörés, váratlan sírás vagy akár teljesen érzelemmentes, “lefagyott” állapot is. Fizikai tünetek is megjelenhetnek, például influenza-szerű tünetek, fejfájás, szédülés, hányás, hasmenés. Ezek általában átmenetiek szoktak lenni, érdemes – az ésszerűség határain belül – hagyni természetesen lefolyni őket. A tünetek általában nem tartanak tovább egy hétnél.
Ezt pontosan nem tudom megmondani, mert problémafüggő. Vannak olyan dolgok, amik már egy ülés után megoldódnak, másokhoz több állítás is kell.
Minden módszer csak akkor működik, ha a kliens valóban hajlandó átélni az érzelmeket és valóban megengedni a megoldást, változást. Az állításvezető nem tudja “kierőszakolni” és nem is “erőszakolhatja ki” a változást. Ez mindenkinek a saját döntése, saját felelőssége. Az állításvezető csak a legjobb tudása szerint segít, de a döntés végül mindig az ügyfélé. Mindenki felelős a saját életéért és a döntéseiért.
Igen, mert felszínre jönnek azok a valódi motivációk, egymás iránti érzések, amelyeket a családtagok eltitkolnak egymás elől. Patchwork családban élni nem könnyű, de ha megértjük, hogy a családtagok mivel küszködnek, akkor könnyebb a problémákra megoldást találni. Sokszor a mélyben a felnőttek között játszmák zajlanak, amelyekre a gyerekek tudattalanul is reagálnak. Ilyenkor sokat segít, ha tudatosítjuk a játszmákat és feloldjuk azokat az érintettek között, mert így a gyerekek felszabadulhatnak és az egész rendszer feszültsége csökkenhet. A gyakori problémákról itt és itt lehet bővebb információt találni.
A pénzhez nagyon sokféle negatív érzelem és hiedelem kapcsolódhat. Sok családrendszerben eleve nem megengedett az, hogy valaki bőségben éljen, másokban pedig nagyon negatív érzelmek kapcsolódnak a pénzhez. A háborúk, kitelepítések, hasonló történelmi események során lehetséges, hogy voltak olyan ősök, akik mindent elveszítettek. Az utódok ilyen esetben küzdhetnek pénzügyi nehézségekkel, amin segíthet a családállítás. Az is előfordulhat, hogy saját életbeli tapasztalat van a háttérben, ilyen lehet például a félikerség.
Ennek sok oka lehet. Elképzelhető, hogy valakire emlékeztet minket a családból, akivel valamilyen lezáratlan ügyünk van vagy akinek a hiánya nagyon fáj, de nem akarunk ránézni erre a fájdalomra. Olyan is lehet, hogy egy transzgenerációs konfliktust játszunk újra, amely már régóta ismétlődik anya és lánya, anya és fia vagy apa és lánya, esetleg fia között a családrendszerben. Akármi is az ok, kideríthető családállítással. Ha sikerül feloldani a dolgot, a probléma rendszerint megoldódik.
Ilyenkor legtöbbször az a helyzet, hogy mi magunk sem tudunk valami miatt elköteleződni, akármennyire is úgy érezzük, hogy szeretnénk. Ezért választunk olyan párt, akivel ez eleve lehetetlen. Érdemes kideríteni, hogy mi lehet az oka annak, hogy mi magunk nem tudunk vagy akarunk elköteleződni. Lehet emögött személyes trauma, a szülői minta, de akár családrendszeri tiltás is.
Többször láttam már olyat, hogy a gyerekek és még a háziállatok is folyton valamilyen veszélyes helyzetbe kerülnek, megsérülnek. Az oka ennek sokszor lehet az, hogy valamilyen a családrendszerben beragadt gyászra, nehéz sorsú ősre vagy esetleg valakinek a tudattalan halálvágyára igyekeznek felhívni a figyelmünket ilyen módon. Mindenképpen érdemes kideríteni az okot!
Ahhoz, hogy a valódi hivatásunkat megtaláljuk sokszor le kell ásnunk a tudatalattink legmélyére és le kell tisztítanunk magunkról a családrendszeri elvárásokat, törvényeket. Hiszen, ha mondjuk valaki színész szeretne lenni, de a családrendszerben hosszú idők óta van egy erős hiedelem, hogy a komédiások mind szélhámosok vagy akár ki is tagadtak régebben valakit emiatt, akkor az utódban esetleg fel sem merül, hogy ezt a hivatást válassza, pedig ez lenne a sorsa. Az ilyen munka egy kicsit hosszabb időt vesz igénybe, de mindenképpen megéri!
Amennyiben orvosilag nincsen probléma, akkor valószínűleg valamilyen lelki blokkról lehet szó, amely kialakulhatott valamilyen saját élmény miatt, de lehet akár transzgenerációs oka is. Ilyenkor érdemes mind a férfinak, mind a nőnek megpróbálni kideríteni az okot. A családállítás is egy jó módszer lehet a rejtett blokkok feltárására.
Annak, hogy mások érdekeit, kívánságait mindig a magunkéi elé helyezzük sokféle oka lehet, amelyek szinte biztosan gyermekkori feldolgozatlan élményekhez vezetnek vissza. Érdemes ilyenkor megvizsgálni, hogy milyen volt gyermekkorunkban a szüleinkkel való kapcsolatunk, nem szenvedtünk-e el valamilyen traumát és hogy nincs-e szó félikerségről. Ezek lehetnek okai annak, ha nem tudjuk megvédeni a határainkat és nem tudjuk érvényesíteni az érdekeinket.
Ilyen esetekben annyit lehet elérni, hogy mi ne reagáljunk olyan heves érzelmekkel, dühvel a kritikákra. A másik viselkedését nem tudjuk megváltoztatni, de a saját védelmi vonalainkat felállíthatjuk és így kevesebb fájdalmat okoznak majd a vitriolos mondatok.
Az indok nélküli heves harag okának megtalálásához sokszor az ősökhöz kell visszanyúlnunk. Lehetséges olyan, hogy a családban valaki nem dolgozta fel a dühét, fájdalmát amit egy másik ember okozott és most az utódok fejezik ki helyette az érzéseit. A transzgenerációs traumák miatt indulatátvitel nagyon megterhelő a jelenlegi partner számára, mert fogalma sincs mivel váltott ki ennyire heves indulatokat. Ez ilyen típusú indulatátvitel sokkal gyakoribb a párkapcsolatokban, mint gondolnánk.
Ennek nagyon sokféle oka lehet, például a félikerség, de akár születési trauma, esetleg családrendszeri hiedelem. Érdemes családállítással kideríteni, hogy mi állhat a háttérben.
Két dolgot tanultam meg a családállításról, akár csoportos akár, egyéni állításról van szó:
Sokszor tapasztaltam már, hogy ilyenkor az van a háttérben, hogy egy kitagadott vagy elfeledett őst képviselünk és emiatt érezzük magunkat mi is idegennek, kívülállónak a saját családunkban. Ha volt olyan, akit a család valami miatt szégyellt vagy elítélt, akkor gyakori, hogy az egyik utód képviselni fogja.
Sokat segíthet a családállítás, mert ott megláthatjuk, hogy ők mivel küszködtek és mi az, ami miatt nekünk szenvedést okoztak. Ráadásul a legtöbbször az is kiderül, hogy bármi is történt, a szeretet mégis ott van a háttérben, csak a nehézségek és a sérülések eltakarják. Nagyon gyógyító szokott lenni, ha ezt megérezzük, bár ez rendszerint nem egy olyan dolog, amit rövid idő alatt fel tudunk dolgozni.
Igen, nagy valószínűséggel segít, hiszen kiderül végre, hogy pontosan milyen érzelmek vannak a féltékenység és a harag hátterében. Így ezt fel tudjuk oldani, akár meg is tudjuk beszélni a másikkal, ha nyitott rá.
Valószínűleg igen, mert kiderül, hogy mi az, amit a gondokkal küzdő cipel a családrendszerben. Ha mindenki jól van, de egy ember küszködik, az azt jelenti, hogy a rendszer egy olyan egyensúlyt talált, ami nem egészséges és inkább csak nyugvópont. Erről bővebben itt írtam.
Ennek sok oka lehet. Az egyik lehetséges ok egy olyan negatív tapasztalat, ami akár lehet nagyon korai élmény is, amikor kifejeztük, hogy mit szeretnénk vagy mire van szükségünk, de nem kaptuk meg. Valami miatt ez a kisgyerekben komoly lenyomatot hagyott és emiatt kialakult egy téves hiedelem, hogy nem fejezheti ki az igényeit, de akár az is berögzülhet, hogy nem is lehetnek igényei. Ezt meg lehet találni és fel lehet oldani a családállítás segítségével.
Igen. Családállítással meg lehet találni a düh okát és kontrollált körülmények között ki lehet engedni. Az állítás után még lehetnek heves dührohamok egy pár hétig, de egy idő után rendszerint elcsitulnak a dolgok és a düh kezelhető mértékű lesz.
Ennek sokféle oka lehet, volt ügyfelem akinél félikerség okozta a szorongást, de volt olyan is, aki hosszabb ideig volt a szülei nélkül egészen pici baba korában, de lehetnek a háttérben transzgenerációs okok is. Ezeket családállítással ki lehet deríteni és fel lehet oldani.