Czirják Eszter: A Tükörkészítő

A Tükörkészítő már kétszáznegyvenkilenc éve járta Párizs utcáit, azóta, amióta húszévesen a fővárosba költözött. Emlékeiben élénken élt még a francia forradalom, látta Napóleon temetését, végigkísérte a Diadalív harminc éven át tartó építését és hevesen ellenezte az Eiffel-torony felállítását. Ez utóbbival kapcsolatban később rájött, hogy nem volt igaza. A torony Párizs ikonikus látványosságává vált és bár ő személy szerint nem sok hasznot látott a turistákból, el kellett ismernie, hogy nem volt elhibázott lépés az acél-monstrum megépítése. 

A Tükörkészítő műhelye mára igen csendes hely lett. Elég megrendelése volt, hogy megéljen és ki tudja fizetni kissé kétbalkezes segédjét, Jérôme-ot, de régen elmúltak már a napok, amikor a tükrei városszerte híresek voltak és a megrendelők szinte verekedtek az idejéért és a tehetségéért. Ifjú segédje el sem tudta volna képzelni, hogy volt idő, amikor öreg mestere még magának Marie-Antoinette-nek is készített tükröt. Végül is ez nem meglepő, hiszen ahhoz az öregnek több száz évesnek kellett volna lennie, ez pedig Jérôme szerint lehetetlen volt. Ám a fiú tévedett, a Tükörkészítő valóban kétszázhatvankilenc éves volt. 

Harmadik regényem egy hosszú élet rövid története. Egy életé, amelyben biztosnak vélt dolgok átértékelődnek a történelem és az emberi érzelmek hatására és amely megmutatja milyen fontos, hogy olyan életet éljünk, amelyre nyugodt és elégedett szívvel tekinthetünk majd vissza. Végül is nem mindannyiunknak adatik meg kétszázhatvankilenc év…

Kellemes olvasást kívánok!

BELEOLVASOK A KÖNYVBE

MEGRENDELEM A KÖNYVET A LÍRÁTÓL

MEGRENDELEM A KÖNYVET A LIBRITŐL

 

Rádió interjú

 

Egy érdekes, jó hangulatú interjú A Tükörkészítőről a Könyvben utazom című műsorban a Trend Fm-en!

Oláh Andreával beszélgettünk arról, hogy hogyan jött az ötlet a könyvhöz, hogyan élte meg ez az 1749-ben született, 269 éves ember a házasságait (amiből négy is volt), a francia történelem viharait és végül az elmúlást.  

Aki szeretné megtudni, hogyan született A Tükörkészítő, milyen tapasztalatok ihlették, milyen hatásai voltak eddig az olvasókra és mit gondol a regényről valaki, aki már több ezer könyvet elolvasott, hallgassa meg az interjút: interjúhoz katt ide

 

Olvasói vélemények

 

Kedves Eszter! Köszönöm szépen a "Tükörkészítő"-t, nem tudtam letenni, egy CSODA volt számomra. 61 évesen, könyvtár szakosként, könyvmolyként sok ezer könyvet olvastam ki, de még soha senki nem ábrázolta ennyire szépen egy öreg lélek távozást a földről. Óriási a vonalvezetésed is, ahogy az idős ember emlékei és a jelen közt "cikázol". És hatalmas műveltségről is árulkodik a könyved. Nagyon várom már, hogy megismerjelek!!!! Gratulálok a könyvhöz, szuper!!!!!!!!!

H.A.

Kedves Eszter! A könyveid letehetetlenek. Egy 269 éves „öregember” életén keresztül eljutok a saját lelkem mélységeire. Ő a Tükörkészítő! Egy történet, ami elgondolkodtat, megmozgat, fejlődésre ösztönöz és gyógyít. Regényeidet én csak „gyógyító regényeknek” nevezem. Mindegyik más, mindegyiknek van mondanivalója, számomra mindegyik „wow” élmény. A Tükörkészítő a legmélyebb a három közül. De mégis nagyon közeli…emberi…Köszönöm az élményt! Nagyon várom a következő regényt!

G.K.A.

Úgy érzem, A Tükörkészítő egy igazi csoda. Olyan erővel robbant ki belőlem ez a történet miközben egy másik regényt írtam, hogy nem lehetett megállítani. Félre kellett tennem mindent, hogy teret adhassak ennek az “akaratos” sztorinak. Éjjel-nappal együtt voltam vele egészen addig, amíg az utolsó billentyűt le nem ütöttem. Az öreg Tükörkészítő története mindannyiunk számára megértést, elfogadást hozhat és talán segít meglátnunk azt is, hogy az életünket nem szabad olyan véresen komolyan vennünk, ahogyan tesszük, mert elszállnak az évek és mi elszalasztunk minden élményt, játékot és életörömöt. Ha erre rájövünk, akkor talán lesz végre bátorságunk ahhoz, hogy olyan életet éljünk, amilyenre mindig is vágytunk… 

Akiknek tetszettek a cikkek, a novellák és az első két regényem, A Játékmester és A nő, aki jobban szerette a kutyáját, mint az embereket, azok nem fognak csalódni ebben a könyvben sem! :)

Jó olvasást!

BELEOLVASOK A KÖNYVBE

MEGRENDELEM A KÖNYVET A LÍRÁTÓL

MEGRENDELEM A KÖNYVET A LIBRITŐL