A vitalitás hiánya – amikor túl sok rotyogó fazékon ülünk

Szinte minden családállítás befejezésekor elhangzik a mondat ilyen vagy olyan formában, hogy valami könnyebb lett. Van, aki fizikailag fáradtabb, van, aki életenergiával telibb lesz amikor befejezzük a családállítást, de a lelke szinte mindenkinek megkönnyebbül és szinte mindenki bizakodva, jobb kedvvel tekint előre. Gyakran felteszik nekem a kérdést: miért van ez? 

Válaszként azt szoktam mondani, hogy minden egyes trauma vagy elfojtott érzelem olyan, mintha egy rotyogó fazékon ülnénk, aminek a teteje éppen lerobbanni készül a túlnyomástól. Minél több ilyen fazekunk van, amin “ülni” kell, amelynek a tetejét erővel lent kell tartanunk, annál több életenergiánk van ezzel a tevékenységgel lekötve. Ez egy nagyon disszonáns dolog. Hiszen egyrészt minden energiánkkal el akarjuk kerülni, hogy meglássuk milyen fájdalom, félelem, trauma rejtőzik a fazék belsejében, vagyis el akarjuk felejteni az egészet, másrészt mégis folyton a fazekat figyeljük, hiszen amint lerobbanna a fedő, ott kell lennünk, hogy leszorítsuk. Vannak fazekak, amelyek állandóan lekötik a figyelmünket és az energiánk egy részét. Mások viszonylag nyugodtak és csak időnként kezd bennük fortyogni minden, amikor valami történik az életünkben, ami emlékeztet minket a tartalmára. Ilyenkor azonnal oda kell szaladnunk és ráülnünk, hogy a fazék fedele le ne robbanjon.

Rotyogó fazék

Ha arra gondolunk, hogy csak öt-tíz olyan fazék van, amelyben fortyog valami és amelyekre állandóan, egész nap figyelnünk kell kisebb-nagyobb mértékben, akkor sejthetjük mindez mennyi energiánkat leköti. Hiszen sokszor, ha tudatosan elhatározzuk, hogy mondjuk a légzésünket figyeljük, pár perc után észrevesszük, hogy fejben már a következő feladaton vagy a gyerek óvódai farsangi jelmezén gondolkodunk és már rég megfeledkeztünk a légzésünkről. 

Nos, a fazekaink nagy részéről azonban egy pillanatra sem vehetjük le a lelki szemeinket. Ha mégis megfeledkezünk róluk, akkor jöhet indokolatlanul heves dühkitörés, szabályos pánikroham, mély, bénító szomorúság, ingerültség vagy más oda nem illő érzelem. Ez pedig megakadályozhat minket a napi feladatok ellátásában, sérülést okozhat a környezetünknek vagy akár komoly problémákat a munkahelyünkön. Ilyenkor a legtöbben igyekeznek minél hamarabb visszacsapni a fedőt a fazékra és ráülni, hogy még egyszer ne történhessen ilyesmi. Csakhogy a fazekak olyanok, mint az időzített bombák. Ha pedig túl sok lesz belőlük, akkor folyamatos ingerültség, szorongás, depresszió vagy kezelhetetlen dührohamok is kialakulhatnak. 

Tudom, hogy ijesztőnek tűnik elindulni a pszichében, felkutatni a fazekakat, óvatosan, egyenként levenni a fedelüket és megnézni mi van bennük, de nekem az a tapasztalatom, hogy minél több fazekat tudunk kiüríteni és használaton kívül helyezni, annál több életkedvünk és életenergiánk jön vissza. Szóval ne tegyünk úgy, mint jó öreg kutyánk, Jeffyke!