Sokan még ma is azt gondolják, hogy a vibráló színek nem valók elegáns lakásokba. Pedig az élénk árnyalatok ugyanolyan jó barátai a klasszikus, mint a modern enteriőröknek és ügyesen alkalmazva őket, nem teszik tönkre a tér eleganciáját sem.
Már régen vége annak a meggyőződésnek is, amely oly sokáig tartotta magát a lakberendezésben, hogy visszafogott színeket alkalmazva nem unjuk meg az otthonunkat, hiszen bármikor fel tudjuk dobni élénk színű kiegészítőkkel. Ma a Teddy hengerek és az előre bekevert festékek korában, amikor vidám, mintás textilekből is hatalmas a választék, nem olyan nehéz megváltoztatni a lakás színeit, akár saját kezűleg. Egyre többen vállalkoznak arra, hogy színorgiát varázsoljanak az otthonukba és nagyon jól teszik!
Így is létre tudunk hozni elegáns tereket, amelyek ugyanakkor merészek is, ne gondoljuk, hogy csak a bohém enteriőröknek áll jól a sok szín! Végülis, ha jobban utánanézünk, már Viktória királynő korában divat volt az élénk színek alkalmazása a kastélyokban. Azokról a terekről pedig a lenagyobb rosszindulattal sem állíthatjuk, hogy nem voltak elegánsak. Ráadásul abban az időben találták fel a tapétát is, így még a korábbiaknál is sokkal színesebb, mintásabb és érdekesebb falfelületeket tudtak létrehozni.
Képek forrása: pinterest