Tükörkép

Hennessy a tükörbe nézett. Az arca fáradt volt, mogyoróbarna szeme pedig most is csak tompán csillogott, mint mindig. Látta a tükörképén a fáradtság jeleit, a szeme alatti karikákat, a nyúzott vonásokat és elege lett. Azt sem tudta miből, de elege lett. 

Lement a földszintre, ahol a szülei éppen a szombat reggeli kávéjukat itták. Nem szólt hozzájuk egy szót sem. Tudta, hogy úgyis betudják majd a kamaszkornak, ha csak elvonul mellettük és elvesz a konyhapultról egy banánt. Azt tervezte, hogy a kerti padon fogja magába tömni, mielőtt visszamenne és eljátszanák a szerető család szombat délelőttjét. 

Becsukta maga mögött a teraszajtót, így nem hallotta, hogy a szülei feszülten vitatkoznak. A hangjukat ugyan lehallkították, de így is vibrált a levegő. Az apja épp elhagyni készült a családot, Hennessynek azonban erről fogalma sem volt. Az utóbbi hetekben sokat volt távol. Az iskolában valami hülye darabot próbáltak, amiben mindenkinek kötelező volt részt vennie. Valami Shakespeare volt. A Szentivánéji álom vagy a Sok hűhó semmiért…nem tudta, nem is érdekelte. Hennessy sosem tartozott a csinos lányok közé. A haja fiúsan rövid volt és fekete, a két fülében összesen hét karika lógott, a körmeit rövidre rágta és még a legnagyobb nyári melegben is egy sötétbarna bakancsot hordott. Nem érdekelte a darab. Ráosztották a baloldali világosító szerepét. Egy kisebb, meg egy nagyobb reflektort kellett időnként forgatnia, hogy kihangsúlyozzanak valamit a színpadon. Sosem követte a darabot, a próbákon már többször előfordult, hogy a rendező-tanár mordult rá, hogy igazítson a fényeken, amikor elkalandozott. 

Tizenhat éves korára úgy érezte, hogy már sok mindent megélt. Elvesztett embereket, egy kutyát, egy kanárit és kirekesztették. A középiskolában sem talált barátokra, mert ő volt a furcsa lány, akivel ciki volt beszélgetni a szünetben. A legintenzívebb interakciója az volt eddig, amikor tizenöt éves korában az új fiú elkezdett azon gúnyolódni, hogy az anyja biztosan alkoholista, amiért egy konyakról nevezte el a lányát. Hennessy beverte a srác képét, ami miatt egy hétre eltiltották az iskolától, azután pedig két hétig “önkéntes” munkát kellett végeznie a könyvtárban, annak a szűkszavú és áporodott levendulaszagú könyvtárosnak a vezetésével, akitől a hideg is kirázta. Azt hitte, az a két hét lesz élete leghosszabb és leggyötrelmesebb két hete, de végül egészen jól érezte magát a könyvek között. A könyvtárban nyugalom volt és legalább volt hová bemenekülnie a szünetekben ahelyett, hogy egyedül rótta volna az iskola folyosóit. Megbarátkozott a levedulaszagú könyvtárossal is, igaz az ötven körüli nő legalább olyan zárkózott volt mint ő, és ki nem állhatta a fülbevaló-halmozást. Két hétig keringtek egymás körül a sűrűn megtömött polcok között és alig-alig váltottak néhány szót. Amikor beszéltek, akkor is inkább a könyvtárosnő adott instrukciókat, Hennessy pedig csak bólogatott. Két hét után pontosan olyan csöndesen és szenvtelenül váltak el, mint ahogy együtt dolgoztak. 

Hennessynek rosszulesett, hogy a könyvtáros, amikor elköszönt tőle, csak biccentett egyet és már tolta is tovább a helyükre teendő könyvekkel teli kocsiját. 

Hennessy ásított egy nagyot és folytatta a banán-majszolást. Olyan apró falatokban ette a gyümölcsöt, amilyen aprókban csak tudta. Semmi kedve nem volt visszamenni a nappaliba. Tisztában volt vele, hogy a hangulat a felszínen derűs lesz, de ez a derű mérhetetlen feszültséget leplez. Amikor végzett a banánnal, kénytelen volt bemenni. Olyan érzés volt belépni a nappaliba, mintha egy éles bombákat hatástalanító csapat közepébe cseppent volna. Egy rossz mozdulat és mindannyian a levegőbe repülnek, ahogy a hétvégéjük is. Mindenki óvatosan, kiszámíthatóan mozgott, nehogy véletlenül összeütközzön a másikkal és felrobbanjanak a mindenki által jól ismert aknák. 

Az anyja nem beszélt a másnapi vendégségről, mert tudta, hogy az apja utálja az unokatestvérééket, sem pedig arról, hogy e hónapban a telefonszámla ijesztően nagy összegre rúgott, az apja pedig nem szólt róla, hogy a következő hétvégén horgászni megy a legjobb barátjával és hogy egy csinos gyakornok miatt túlórázik már egy hónapja, egyelőre hiába. Hennessy is jobbnak látta elkerülni a robbanást, ezért nem említette az intőt, amit azért kapott, mert csúnyán kiosztotta azt a hülye Maggie-t, aki gúnyolódott a bakancsán.

Végül is a hétvége csak két nap volt. Ennyit kellett kibírniuk. Hétfőn aztán az apja megy az irodába, az anyja pedig a cipőboltba, amit vezetett, neki pedig marad az iskola. Hennessy ránézett az antik faliórára és látta, hogy már fél tizenegyet mutat. 

– Akkor már csak másfél nap –  gondolta magában. 

– Nessy! – szólt hozzá az apja, a lány gyomra pedig görcsbe rándult. – Mi volt a héten az iskolában? 

Hennessy bekapcsolta a tévét, valami főzőműsor ment – az anyja folyton ezt a csatornát nézte –, majd lassan válaszolt. 

– Semmi különös. Valami Shakespeare darabot próbálunk. Lesz valami évforduló… – válaszolta érdektelenül. 

– Te is játszol benne? – próbált lelkesnek tűnni az anyja. 

Hennessy csak a fejét rázta. 

– Miért nem? Biztosan jól menne! – próbálta győzködni az anyja. Az apja ezalatt becsukta a Yacht Magazint, amit addig lapozgatott és felnézett. 

– Milyen volt a tegnapi buli? Jó későn jöttél meg – mondta. 

– Jó. Sokan voltunk – füllentette Hennessy és kissé elszontyolodott, mert semmilyen buliba nem hívták meg soha. Tegnap is csak nem volt kedve hazajönni, ezért találta ki a buli mesét. 

– Hiányoznak azok a régi, jó bulizós idők – sóhajtott fel az apja. Hennessy látta, hogy az anyja a legszívesebben a férje fejéhez vágná a tálat, amit éppen kivett a mosogatógépből, de inkább csak elfordult és letörölt egy könnycseppet a szeme sarkából. Hennessy figyelmét nem kerülte el a mozdulat, de nem tulajdonított neki nagy jelentőséget. Az anyja sokat sírt, néha miatta, de legtöbbször az apja miatt. 

– Nincs kedvetek elmenni a kirakodóvásárra a városközpontba? – kérdezte az anyja, miután összeszedte magát. – Biztosan lesz egy csomó klassz dolog. Vehetnénk házi mézet, meg sajtot, meg egy szép, faragott tálat a grillezéshez. 

A válasz néma csend volt. Hennessy apja újra belemerült a magazinba, Hennessy pedig a tévét bámulta. A lány a gyomrában érezte az anyja fájdalmát, de nem tudta elképzelni, hogy a szüleivel küszködje át magát egy kirakodóvásárnyi tömegen.

A nap második fele ugyanúgy telt, mint az első. Az anyja a konyhában készülődött a másnapi vendégségre, az apja újságot olvasott, csak már nem a konyhapultnál egy kávé mellett, hanem a nappaliban, a fotelben. Hennessy pedig ebéd után felment a szobájába és a Facebookon kukkolta a “barátai” életét. 

Este hatkor csengettek. Irene jött át a szomszédból, hogy megkérdezze Hennessy anyjától a grillpác receptjét, mert nagyon ízlett a férjének legutóbb, amikor náluk voltak. A két nő elvonult Hennessy anyjának apró hobbiszobájába és ott a varrógép meg a foltvarró könyvek között Hennessy anyja elzokogta a bánatát. Hennessy éppen ekkor jött le a lépcsőn, de a két nő nem vette észre. A lány megállt a résnyire nyitva hagyott ajtó előtt és fülelt.

– Bob el akar költözni – szipogta az anyja. – Azt mondja, hogy ennek az életnek így semmi, de semmi értelme. Kiüresedett a házasságunk és csak élünk egymás mellett. 

– Jaj, Margot! Annyira sajnálom! Nem tudtok valahogy javítani a dolgokon? – kérdezte Irene. 

– Bob nem hajlandó semmire. Azt sem tudom, hogy itt lesz-e a holnapi vendégségnél vagy elmegy. Azt mondja, hogy már nem érzi jól magát velünk és azt sem tudja, mit keres itt. 

– Van valakije? 

– Nem tudom. Nem mondta. Egyszerűen csak válni akar. Azt mondja Hennessy már elég nagy, meg fogja érteni. 

Hennessy lába a földbe gyökerezett. Sosem gondolta volna, hogy ez van az otthoni feszültség hátterében. Ő is unta a családi ebédeket, a programokat, de azt nem gondolta, hogy egyszercsak végük szakadhat. Hosszú ideig elfelejtette kifújni a levegőt és amire ezt észrevette, már kipirult az arca az oxigénhiánytól. Kissé elszédült, de nem akarta, hogy meglássák, ezért botorkálva odébbment. Betántorgott a hobbiszoba melletti fürdőbe és leült a kád szélére. Az öntöttvas hideg volt és vágta a combját, de nem érdekelte. Bámulta maga előtt a vörös fürdőszobaszőnyeget. Olyan volt, mintha bolyhos vörösbort öntöttek volna ki a csempére. Hennessy szerette ezt a szőnyeget. Puha volt és meleg. Körülnézett. Szerette az anyja által vett hatalmas, hófehér fürdőlepedőket is, amiket valami trükkel mindig olyan bársonyosan puhára és illatosra mosott. Felállt a kád széléről és kinyitotta a tükrös faliszekrényt. Ott látta az apja borotválkozópamacsát. Soha senki mást nem látott ilyen pamacsot használni. Elmosolyodott. A kezébe vette a pamacsot és megsimogatta. El sem tudta képzelni, hogy a dolgok megváltozzanak, hogy a pamacs eltűnjön az apja fogkeféjével együtt. 

Hennessy körbejárt a fürdőben, megsimogatta az anyja selyemköntösét, megszagolta a Kenzo parfümöt, amit az anyja évek óta használt és végül ránézett a szennyeskosárra, amiben hármójuk ruhái voltak rendetlenül bedobálva. Kicsordultak a könnyei. Felnézett és meglátta a tükörképét. Valami megváltozott reggel óta. Az arca élénkebb lett, a karikák eltűntek és a szeme, bár könnyektől csillogott, mégis valahogy vidámabb volt, mint reggel. 

Hennessy rájött, hogy vannak dolgok, amikért érdemes küzdeni. A tinédzserkor összes spleenje, összes nemtörődömsége egy csapásra eltűnt. Mintha felnőtt volna a két tükörbe nézés között. Elhatározta, hogy mindent megtesz, vidám lesz és közlékeny, programokat szervez, bármit kitalál, amit csak kell, hogy megmentse a családjukat. 

Tizenhat évvel, és két kisgyerekkel később, Hennessy megint ott ült a fürdőben a kád szélén. A szeméből könnyek peregtek. Az apja köntösének helyén most a férjéé lógott – ki tudja még hány napig? –, az anyjáé helyén pedig a sajátja. A férje nem használt borotvapamacsot, csak valami illatos habot, aminek fémes, modern flakonja sokkal kevésbé illett romantikus stílusú fürdőjükbe, mint annak idején az apja pamacsa és borotvahabos doboza. Hennessy tekintete a hatalmas fürdőlepedőkre tévedt, amiket már ő vett. Sohasem sikerült olyan puhára és illatosra mosnia őket, mint az anyjának. Elmosolyodott a könnyein át. 

Ránézett a férje fogkeféjére és elhatározásra jutott. Pontosan úgy, mint annak idején. 

– Vannak dolgok amikért érdemes küzdeni! És én küzdeni fogok! – mondta ki ezúttal hangosan is. 

Letörölte a könnyeit, kilépett a fürdőből. A konyha felé menet megsimogatta az ötéves lányát, aki éppen a folyosón tologatta apró játék babakocsiját és felkapta a mobilját a komódról. Tárcsázott. 

– Anya! Szükségem van a tanácsotokra. Ráértek apával a hétvégén? Meglátogatnálak benneteket a gyerekekkel. 

– Steve is jön? – kérdezte az anyja. 

– Nem, ő most nem ér rá… – válaszolta Hennessy.

 

Ha tetszett a novella, olvass bele regényeimbe, A Játékmesterbe és A nő, aki jobban szerette a kutyáját, mint az embereket-be is! Nem fognak csalódást okozni! Ha szeretnéd megvenni a könyveket, a nagy könyvesboltokban megtalálod!