Poisson érkezése Madame Landeville-hez

A kiskutya egy sötét helyen üldögélt és hangosan nyüszögött. A sötét hely egy papírdoboz volt, amibe az ember a nagy kézzel elhelyezett egy kis levágott pokrócdarabot is, amin a kiskutya még érezhette az anyja és a testvérei illatát. Kétségbe volt esve. Félt, fázott és nagyon, de nagyon egyedül érezte magát. A doboz időnként furcsán imbolygott, amitől hányingere lett. Ki is hányt egy kis savat az idegességtől. Már akkor sejtette, hogy ez a nap más lesz, mint a többi, amikor az ember a nagy kézzel elválasztotta őt a többiektől és ő egy rácson át nézte, ahogy a testvérei a reggelijüket ropogtatják. Azután még rosszabb jött. A nagy kéz felkapta és betette ebbe a dobozba. Egy darabig még kilátott, de azután beszélgetést hallott és egyszercsak lecsukták a doboz fedelét és minden elkezdett imbolyogni. 

Furcsa zajokat hallott, amilyeneket addig soha. Volt, hogy élesen víjjogott valami, azután kiabáltak körülötte és mindeközben valami folyamatosan brümmögött a háttérben. 

A kiskutya egyre idegesebb lett. Egyetlen ismerős hangot vagy szagot sem tudott felfedezni. Újra hányt. 

A brümmögés egyszer csak abbamaradt és felerősödött az imbolygás. Azután egy éles hangot hallott, majd egy férfi hangját és valami furcsán recsegő másikat. Hallott egy kattanást, azután a doboz lendületet vett és újra imbolyogni kezdett. 

A kiskutya érezte, hogy a doboz sebessége lassul és szuszogás zaja szűrődött be kívülről. 

Egy újabb éles hang és egy kis zörgés után a doboz abbahagyta az imbolygást. 

A kiskutya beszédet hallott. Két hangot tudott megkülönböztetni. Amennyire csekély tapasztalatával meg tudta állapítani az egyik hang kissé haragos volt, a másik pedig bűnbánó. Végül csak egy hang maradt. 

A kiskutya még sokáig üldögélt a dobozban, mire egy kéz végre kinyitotta a fedelet és ő meglátott egy ismeretlen embert nagy kézzel. A szíve megint hevesen dobogni kezdett. Nem tudta mire számítson ettől az embertől. 

A kéz egy darabig nem csinált semmit, csak a doboz peremén pihent és az ember egyenesen ránézett. A kiskutya igyekezett valamiféle kapcsolatot kialakítani vele, mert azt tanulta az édesanyjától, hogy az emberekkel kedvesnek kell lenni. A régi otthonában volt is egy kislány, akit nagyon szeretett. Sokat simogatta őt és sokszor ölbe is vette. Ott biztonságban érezte magát és meleg volt. Itt fázott és félt. 

A nő szemei nem voltak sem barátságosak, sem barátságtalanok. A kiskutya nem tudta eldönteni, hogy mit tegyen, ezért tétován megcsóválta alig tíz centis farkincáját. 

Erre a nő sóhajtott egyet, mondott valamit, amit a kiskutya nem értett és kivette őt a dobozból. 

A hideg csempe a mancsai alatt ismerős volt a kiskutyának, látott már ilyet korábban is. Tudta, hogy ezen a felületen kicsit nehezebb járni a csúszóssága miatt, így ügyelt rá, hogy a mancsai stabilak maradjanak. Tétován elindult felfedezni a környezetét és amint talált egy megfelelő sarkot, végre kieresztette a hólyagját feszítő vizeletet. 

Az ember felkiáltott, odarohant hozzá, és ha jól értette, nemtetszését fejezte ki legutóbbi akciója láttán. A kiskutyának fogalma sem volt, hogy mi a gond, de azért elgondolkozott azon, hogy problémás lesz, ha többé nem pisilhet, ugyanis eddigi tapasztalatai alapján, erre naponta többször szüksége volt. 

Egy darabig a nő arcát fürkészte, azután végignézte, ahogy a nő felitatja a pisit valami ronggyal. A mozgó rongy szimpatikus volt neki, ezért odadöcögött, megfogta az egyik sarkát és húzni kezdte. A nő egyre idegesebb lett, pedig korábban sokszor játszottak ilyet a testvéreivel, sőt még a kislánnyal is és akkor ezzel semmi gond nem volt. A kiskutya csalódottan leült és tanácstalanul nézett, amíg a nő feltakarította a pisit. 

Mivel a nő nem igazán foglalkozott vele, a kiskutya keresett egy sarkot és bánatosan lefeküdt a hideg kőre. 

A nő jött-ment a lakásban, azután sok időt töltött egy olyan helyen, ahonnan egyre finomabb illatok jöttek. A kiskutya felkelt a helyéről és elindult az illatok irányába. Óvatosan lépkedett, mert nem tudta, hogy milyen reakcióra számítson a nőtől, de a gyomra korgott és az illatok nagyon, de nagyon hívogatóak voltak. 

A nőt ott találta az illatok közepén. Állt és kevergetett valamit. Egy idő után észrevette a kiskutyát és leguggolt. Megint mondott valamit, és ezt a mondatot a kiskutya végre értette. 

– Gyere ide! – a nő guggolva intett neki a nagy kezével.

A kiskutya lassan elindult felé, közben óvatosan csóvált. Amikor odaért, a nő végre ránézett és megsimogatta. A keze kissé száraz, de gyengéd volt. A kiskutya végre egy kicsit megnyugodott. A nő folyamatosan beszélt hozzá, de ő egy szót sem értett az egészből, csak annyit érzett, hogy a kéz meleg és a hangsúly gyengéd. Végre egy kicsit jobban érezte magát. A gyomra hatalmasat kordult, mire a nő felállt és elővett egy tálat. Megtöltötte valamivel és letette a kiskutya elé. 

A kiskutya rávetette magát a tálra, finom húsleves volt benne zöldségekkel és csirkehússal. 

Amikor mohón befalta az egészet vágyakozva nézett a nőre, de ő mosolyogva megcsóválta a fejét. A kiskutya szívesen evett volna még, bár már így is annyira megtömte a hasát, hogy menni is alig tudott. 

A nő kiment az illatos helyiségből és bement egy parkettás helyre. A kiskutya megijedt a parkettától. Nem látott még ilyen talajt. Fényes volt és sokkal jobban csúszott, mint a csempe. 

Megint hallotta, hogy a nő hívja, de nehezen szánta rá magát arra, hogy rálépjen a furcsa felületre. Egy idő után a nő odalépett hozzá és felvette, azután letette valami furcsán puha dologra. Olyan volt, mint a pokróc a régi helyén, csak sokkal tömörebb és vastagabb. Egy darabig járkált rajta, azután elálmosodva lefeküdt a nő lábához, a fotel elé. Ez meghathatta a nőt, mert megsimogatta és bekapcsolt valami kékesen villogó izét. 

A kiskutya érezte az ember lábának melegét és elaludt. Álmában nem vette észre, hogy egy nagyott szellentett, csak azt érzékelte, hogy a nő felugrik a fotelből, amitől ő is nagyon megijedt. 

A nő az ablakhoz rohant és kinyitotta. Egy újsággal, pont olyannal, amivel a pokróc alatt a régi fekhelyük volt kibélelve, legyezni kezdett maga körül. A kiskutya értetlenül követte a nőt a tekintetével és tanácstalanul lógatta hatalmas füleit. A nő egyszer csak ránézett a tanácstalanul üldögélő kiskutyára és elnevette magát. 

– Már tudom mi lesz a neved! Poisson! – mondta, azután odalépett hozzá és megsimogatta a kiskutyát. 

Ha kíváncsi vagy miért kapta a kiskutya a Poisson, vagyis Hal nevet, akkor olvasd el második regényemet, amelynek címe A nő, aki jobban szerette a kutyáját, mint az embereket!