Parentifikálódás – amikor a gyerek beáll az egyik szülő helyére

Ugye sok Hollywood-i filmből ismerős a mondat, amit hősként elhunyt apák gyermekeinek szoktak mondani vagy amit a haldokló anya mond a gyermekének a drámai pillanatokban: “Fiam/lányom, vigyázz édesanyádra/édesapádra!”? Ilyenkor egy gyereket bízunk meg azzal, hogy egy felnőtt gondját viselje. Belegondolunk egyáltalán, hogy normális-e ez? Mi megtennénk azt a saját hat-tíz-tizenöt éves gyermekünkkel, hogy rábízunk egy másik embert? Egy felnőttet? Mi több, a saját szülőjét? A szülőt, akinek az a feladata, hogy fizikai és érzelmi biztonságot nyújtson a gyermeknek? Ugye, így megvizsgálva a kérdést már nem is tűnik annyira normálisnak a dolog. Nyilván a filmekben ezek a kissé hatásvadász jelenetek elférnek, de jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy a való életben egy ilyen mondattal hatalmas terhet rakunk egy kisember vállára. Hiszen ő még csak most tanulja a világot, most próbál eligazodni benne és mi egyből egy másik ember életéért, jólétéért is felelőssé tesszük. 

A legtöbb szülő nem megy el odáig, hogy kimondja ezt, hiszen érzi, hogy valahol nagyon nincsen rendben a felelősség gyerekre tolása.  Meglepődnénk, ha látnánk, hogy ennek ellenére mennyi gyerek parentifikálódik, vagyis áll be az apa vagy az anya helyére a másik szülő partnereként. Gyakran megtörténik ez olyankor is, amikor a “helyettesített” szülő még él, de valami miatt a gyerek úgy érzi, nem képes felelős partnerként és társként funkcionálni. A párkapcsolatnak megvannak a maga funkciói, ilyen például a lelki és a testi intimitás, a gondoskodás, az utódnemzés, stb. Az általánosan elfogadott funkciókon kívül, minden embernek vannak egyéni igényei is, amelyek a gyermekkori sérülésekből és az akkor tanult mintákból tevődnek össze. Ha valaki ezeket az igényeket hosszú távon nem képes kielégíteni a párkapcsolatában és nem is végez önismereti munkát, amelynek segítségével meg tudja gyógyítani a gyermekkori traumáit, akkor egy vagy akár több párkapcsolati funkciót kihelyezhet más emberekkel való kapcsolatába. Ilyen például, amikor a szexualitás hiánya miatt keres valamelyik fél egy harmadik embert vagy, amikor valaki a párjával nem beszéli meg az érzéseit, hanem mondjuk csak a barátnőjével. Az első esetben a szexualitás, a testi intimitás, a másodikban pedig a lelki intimitás helyeződött ki. Olyan is létezik, hogy a gondoskodásunkat teljes mértékben valaki másra irányítjuk – például a beteg édesanyánkra –, a párunk pedig elhanyagoltnak érzi magát. A felsorolt helyzetek mellett a válás, a szülő függősége, betegsége, a gyász olyan helyzetek, amik gyakran vezetnek a gyerek parentifikációjához.

Ha ugyanis egy gyerek úgy érzi az egyik szülő gyenge, hiányt szenved, boldogtalan, akkor hajlamos elkezdeni “segíteni”, belefolyni a dologba, energiát és figyelmet tenni abba, hogy az a szülő jobban érezze magát. Fontos tudni, hogy a gyerekek ezt szeretetből teszik és nem azért, hogy bárkit megbántsanak. Egyszerűen az ő eszközeikkel igyekeznek javítani a helyzeten. Ezért azonban nagy árat fizet az egész család.

Problémák parentifikáció esetén 

1. A másik, a “helyettesített” szülő egyre inkább kívülállónak érzi magát, amitől a párkapcsolati konfliktus mélyülni fog és az egészséges megoldás egyre távolabb kerül. 
2. A gyerek feszült lesz és boldogtalan, ugyanis a plusz figyelem, amit azért kap, mert beállt az egyik szülő helyére nincs arányban azzal a feszültséggel és a túl nagy felelősséggel, amit ezért vállalnia kell. 
3. Amiatt, hogy elfoglalja az egyik szülő helyét, nagy valószínűséggel komoly konfliktusai lesznek a “helyettesített” szülővel. Ez a tiszteletlenség a szülő felé megakadályozza a gyereket abban, hogy elfogadja azt az életenergiát, amit ezen a szülőn keresztül kapna. Így az életenergiája felével fogja élni az életét, amíg nem korrigálja a hibát. Nem lesz energiája megvalósítani a terveit és akár depresszió is kialakulhat nála. 
4. A gyerek nem lesz képes egészséges párkapcsolatot kialakítani felnőttkorában, mert a “párkapcsolati vegyiértéke” már foglalt, hiszen ő az egyik szülőjének a partnere. 
5. Ha a lány áll be az édesapja helyére vagy a fiú az édesanyja helyére, akkor azzal is probléma lesz, hogy nem lesznek képesek nőként, illetve férfiként viselkedni a későbbi kapcsolataikban. A lány a férfiminőségeket hordozza majd túl erősen – kemény lesz, versengő, aktív és nem befogadó. A fiú pedig a kelleténél több nőies minőséget hordoz majd – passzív, befogadó, visszahúzódó lesz. Komolyabb esetben emiatt meddőség, illetve nemzőképtelenség is kialakulhat.
6. Parentifikáció esetén a szexualitással is problémák lehetnek felnőttkorban, hiszen ez a párkapcsolathoz tartozó funkció, de ha a “párkapcsolati vegyiértékünk” már foglalt, akkor tudat alatt hűtlennek érezhetjük magunkat a szülőhöz, akinek gyerekkorunkban a társai lettünk. Előfordulhat ez akkor is, ha semmilyen szexuális tartalma, energiája nem volt annak a kapcsolatnak.     

Mikor valószínű, hogy parentifikálódtunk? 

1. Ha az egyik szülőnket kívülállónak érezzük, a másikkal pedig nagyon jóban vagyunk gyerekkorunk óta, mintha szövetségesek lennénk. 
2. Ha mi voltunk anya vagy apa kedvencei. 
3. Gyanakodhatunk akkor is, ha az egyik szülőnk gyermekkorunkban meghalt vagy elhagyta a családot. Ilyenkor sok esetben a gyermek kezdi életenergiával és figyelemmel támogatni a másik szülőt. 
4. Ha az egyik szülőnk sokat panaszkodott nekünk a másikra és degradálóan beszélt róla. 
5. Ha valamelyik szülőnk valamilyen függőség rabja volt, esetleg valamilyen hosszan elhúzódó testi, lelki betegséggel küzdött.
6. Ha ítélkezünk valamelyik szülőnk felett, lenézzük vagy az egyik szülőt “feketének” a másikat “fehérnek” látjuk. 
7. Ha szexuális problémáink vannak több párkapcsolatunkban is.
8. Ha depresszióval, a vitalitás hiányával küszködünk. 
9. Ha nem vagyunk képesek elkötelezett párkapcsolatot kialakítani. 
10. Ha folyton az egyik vagy a másik szülőhöz hasonlítunk potenciális partnereket.
11. Ha az egyik szülőnk hatalmas indulatokat vált ki belőlünk, illetve ha úgy, érezzük nem érzünk iránta az ég adta világon semmit.  

Ha a fentiek közül valamelyik esetben a saját életünkre ismerünk, akkor érdemes családállítással vagy más módon kideríteni valóban ez-e a helyzet. Ha igen, ideje visszaadni a nem ránk tartozó felelősséget és meggyógyítani a szüleinkkel való kapcsolatunkat, mert az a tapasztalatom, hogy így hatalmas energiatartalékaink szabadulnak fel és végre nyitottá válhatunk egy egészséges párkapcsolatra is.