A nők elsárkányosodásának és a férfiak kritikus tuskóvá válásának legbiztosabb módszere

Mindannyian – férfiak, nők egyaránt – ismerjük azt az érzést, amikor egyre kétségbeesettebben várunk valamit a párunktól, de valójában mi magunk sem tudjuk, mi az. Egyszerűen csak hiányzik egy gesztus, egy mondat, egy érintés és amikor végre megkapjuk, akkor meg nem az igazi. 

Ilyenkor a nők egyre dühösebbek szoktak lenni, a férfiak pedig egyre frusztráltabbak és csalódottabbak. 

A veszekedések, viták, egymás hibáztatása egyre gyakoribb lesz és az érzés, hogy nem kapjuk meg a kapcsolattól azt, amit szeretnénk, egyre intenzívebb. 

A férfiak hisztivel vádolják a nőket, azután házisárkánynak nevezik, a nők pedig dühösnek, agresszívnak kezdik látni a férfit, aki érzéketlenül kritikus lesz. Az egymás lelkén ütött sebek és azok nyalogatása között eltelő békés időszakok egyre rövidülnek és a végén már azon vesszük észre magunkat, hogy egy házisárkánnyal vagy egy érzéketlen, kritikus tuskóval élünk együtt.

A legtöbb emberben fel sem merül, amikor azt a bizonyos hiányérzetet érzi, aminek a betöltését a másiktól várja, hogy valójában nem a partner az, akitől szeretne valamit megkapni. Pedig az esetek 80-90 százalékában olyan dolgot kérünk számon a partnerünktől, amit a szüleinknek, nagyszüleinknek vagy esetleg valaki másnak nem sikerült megadnia gyerekkorunkban. Biztonságérzetet, érintést, szeretetet, meglepetéseket, minőségi időt, felelősségvállalást, stb.. Ezt abból vehetjük észre, hogy ha meg is történik az a dolog, amit szeretnénk, mégsem érezzük magunkat elégedettnek. Valami egy kicsit nem jó, valahogy nem stimmel a dolog, nem vagyunk elégedettek a közös vacsorával, az öleléssel, a spontán meglepetéssel. 

Ha ez a helyzet, akkor ez azt fogja eredményezni, hogy az a fél, aki megpróbálja megérteni és kielégíteni az elvárásunkat, érezni fogja, hogy a legjobb igyekezete ellenére is elégedetlenek vagyunk. Mert a pörkölt nem az igazi, az esti ölelésben nincsen meg a valódi lelki közelség, a minden reggel elkészített kávéra, a haverokkal sörözés közbeni elvárt telefonhívásra vagy bármi másra rávetített biztonságérzet mégsem jön el és még sorolhatnánk. Ha pedig az ember azt érzi, hogy minden igyekezete hiábavaló, akkor bizony egy idő után feladja a próbálkozást és frusztrált lesz. Ráadásul a legtöbbünknél ilyenkor bekapcsol az a gyerekkori program is, amely folyamatosan azt hajtogatja, hogy “nem vagy elég jó, nem vagy elég jó”. Ha ez a két dolog összecsattan, akkor máris készen van a hatalmas intenzitású konfliktus. 

Ilyenkor a nők sokszor nem tudják megmondani, mi hiányzik, ezért az elvárásoknak megfelelni próbáló férfipartner azt érzi, hogy a nőből irracionális, követelőző házisárkány lesz. A férfiak általában egy kicsit másképpen működnek. Az elégedetlen férfi igyekszik racionális magyarázatot találni arra, hogy miért nem elég jó, amit a nő csinál és erre fogja azt, hogy nem érzi jól magát azután sem, hogy megkapta, amit elvileg szeretett volna. Vagyis ők kiritkával illetik a módszert, ahogyan a nő azt az elvárt valamit csinálja, az elvárásoknak megfelelni próbáló nő emiatt a férfit egy minden lépését kritizáló érzéketlen tuskónak érzékeli.

A megoldás egyrészt egyszerű, másrészt pedig nem az. Az első lépés mindenképpen a felismerés kell, hogy legyen. Rá kell ébrednünk, hogy nem a párunktól várjuk azt a bizonyos valamit. Második lépésként pedig ki kell derítenünk, hogy mégis ki az, akiben csalódtunk gyerekkorunkban vagy aki miatt hiánytraumát szenvedtünk el. Ezek gyakran a szüleink, de olyannal is találkoztam már, amikor egy idegen volt, akinek el kellett ismernie valamit és elnézést kellett kérnie valamiért, hogy megteljen az a bizonyos korsó, aminek a betöltését az ügyfél a férjétől remélte. Abban a családállításban – nem hazudok – legalább harmincszor el kellett ismételnie a gyerekkori bántalmazó képviselőjének azt a szót az ügyfelemnek, hogy sajnálom. Az ügyfél azt mondta, hogy érzi, ahogy minden egyes sajnálom kimondásával töltődik a korsó, amit évekig olyan reménytelenül próbált meg teletölteni a férje, azzal hogy elnézést kért egy saját hibájáért. 

Így működik ez. Amíg nem érezzük, hogy a társunk igyekezete valóban tölti a korsót, addig ne követeljük tőle, hogy másképp, aztán megint másképp próbálkozzon megoldani azt, ami a mi lelkünkben van elromolva.

Önismereti munkával, családállítással vagy más módszerrel ki lehet deríteni azt, hogy mi okozza a gubancot, kitől várunk és mit is valójában. Ha nem tesszük, akkor máris megtaláltuk a nők elsárkányosításának és a férfiak kritikus, érzéketlen tuskósításának leghatékonyabb módszerét.