Mindenki áldozatai – amikor beleragadunk egy szerepbe és ránk kövül a maszk

Mindannyiunk környezetében vannak hivatásos áldozatok. Olyan emberek, akikkel mindig csak megtörténnek a dolgok, mindig mindenki kibabrál velük, akiket folyton csak ver az élet és ezért állandóan panaszkodnak. Az ember egyszer-kétszer-háromszor talán bedől annak, hogy milyen szerencsétlen a másik, hogy milyen nehéz az élete, pedig mindenki másé milyen könnyű. Amikor azonban huszadszorra hallgatjuk végig, hogy már megint ki tett keresztbe a munkahelyen, ki miatt rúgták ki vagy ki vette el a férjét/feleségét, ki miatt nem kapta meg a megérdemelt támogatást, ki forgatta ki az örökségből, milyen galádul bánik vele a gyereke óvónője vagy hogyan büntette meg a gaz ellenőr, pedig már négyszer megúszta, mert arra sosem jár ellenőr, akkor elkezdünk gyanakodni. Felmerül bennünk a gondolat, hogy nincs-e felelőssége annak is, akivel ennyire ellenséges a világ? Amikor erre megpróbálunk utalást tenni, akkor újabb panasz- és magyarázathullám indul, hogy azért nem volt jegy, mert a gyerek miatt nem volt idő venni vagy azért őt utálják mindig a munkahelyein, mert ő dolgozik, a többiek meg semmit sem csinálnak, stb. Magyarul semmire sem megyünk azzal, ha igyekszünk kicsit kimozdítani a hivatásos áldozatot abból az elképzelésből, hogy a világ ellene van, csak annyit érünk el, hogy meghosszabbítjuk a saját szenvedésünket, ameddig hallgatjuk az újabb panasz- és magyarázatáradatot. 

Amikor az áldozatiságnak családrendszeri oka van

A hivatásos áldozatok családjában gyakran valóban történt valami olyan tragédia, gyilkosság, erőszak, stb., ami nagyon megrázta a családot. Ilyenkor gyakori, hogy az utódok közül valaki “felveszi” az áldozati szerepet és úgymond ezáltal hűséges ahhoz a régi családtaghoz. Az utód életében egymást követik a nehezebbnél nehezebb élethelyzetek, ő pedig folyton áldozatnak és tehetetlennek érzi magát, pontosan ahogyan az áldozat őse is tehetetlen volt, amikor megölték, megerőszakolták, stb. Azonban az utód tehetetlensége nem valóságos, hiszen ő befolyással van arra, hogy vesz-e buszjegyet, elmérgesedik-e a kapcsolata a párjával vagy hogy utálják-e minden munkahelyén. Ő mégis úgy érzi, hogy teljesen tehetetlen. A vita és a meggyőzés nem segít, hiszen, amikor arra kérjük, hogy tegye meg, amit tud az adott helyzetben, ő úgy érzi, hogy ha “megmozdul” már nem lesz hűséges ahhoz a régi családtaghoz, akinek el kellett szenvednie amit vele tettek és valóban tehetetlen volt. 

Olyan is előfordul, hogy akár a mi kisgyermekkorunkban, akár a már generációk óta megszokott szülői bánásmódból azt szűrjük le, hogy a világ ellenséges és nekünk az áldozat szerep jutott benne. Egy kisgyerek nem igazán tudja megvédeni magát, ha bántják, elhanyagolják, erőszakosak vele a szülei. Erre a psziché többféle reakciót adhat, az egyik ilyen reakció az, hogy belekövül az áldozati szerepbe és később is, amikor a felnőttnek már lenne lehetősége a körülményeken változtatni, nem változtat, vagy nem tud változtatni. Traumás vagy hiánytraumás gyermekkorral a hátunk mögött nehéz a saját életéért felelősséget vállaló felnőtté válnunk. Ehhez sokszor hosszú terápiás folyamat vezet.

Azok, akik belekövülnek az áldozat szerepébe ilyen vagy olyan okokból kifolyólag, felvesznek egy olyan szemüveget, amelyen keresztül a körülmények, amelyek a nehézségeket előidézik hatalmasak, erősek és ők pedig egészen kicsik. Ezen a szemüvegen keresztül nézve a világot, az valóban félelmetes hely, ahol nem sok befolyásunk lehet a saját életünkre, így aztán felelősséget sem érzünk érte.

A folyamatos áldozatiság mögött általában állandó rettegés is meghúzódik, hiszen egy barátságtalan világban ki tudja, mi történik velünk a következő pillanatban. Ez az állapot nagyon rossz hatással van az emberre. A folyamatos stressz, szorongás, a tehetetlenség érzete megkeseríti a mindennapokat. A kiút az, ha kiderítjük mi az oka annak, hogy áldozati szerepben vagyunk, meggyógyítjuk a lelkünknek azt a részét, amely beleragadt ebbe a szerepbe és felvesszük a felelősséget a saját életünkért. Ez nem egy gyors folyamat, de aki végigcsinálja, abban jelentősen csökken a stressz, erősebbnek, határozottabbnak érzi majd magát és visszakapja a képességet arra, hogy az életében előforduló szituációkat felnőttként tudja kezelni és ne tehetetlenül nézze, ahogy a világa, a családja, a karrierje, stb. szétesik.