Miért nem tisztítjuk ki a gennyesedő sebeinket?

Mindenki tudja, hogy ha megsebesül, akkor a legfontosabb először kitisztítani a sebet, azután fertőtleníteni és bekötni. Senkinek nem jut eszébe a saras, koszos sebre rátenni a gézt, azután pedig bekötni és azt várni, hogy gyorsan meggyógyul. Főleg, hogy még egy kék foltnak is napokra, sőt van akinél másfél, két hétre is szüksége van, amíg elmúlik. Egy mély vágástól pedig végképp nem várhatjuk, hogy másnapra nyoma se maradjon. 

Ha ezzel ennyire tisztában vagyunk a testi sebeinkkel kapcsolatban, miért nem fogadjuk el, hogy a gyógyulás pontosan ugyanígy történik a lelki sebek esetében is? Amikor nagyon fáj valami, hajlamosak vagyunk eltemetni magunkban, rávágni a csapóajtót, majd felé sem nézni addig, amíg az élet rá nem kényszerít. Elfoglaljuk magunkat a munkával, a gyerekekkel, a mosással, sporttal vagy bármi mással, a lényeg az, hogy ne kelljen érezni a fájdalmat. Ez pontosan olyan, mintha egy koszos sebre rátennénk a kötést fertőtlenítés és tisztítás nélkül, azután azt várnánk, hogy már másnapra meggyógyuljon. Senkit nem lepek meg azzal a kijelentéssel, hogy nem fog, ugye? Sőt! Ha nem figyelünk rá, akkor elkezd gennyesedni, elfertőződni, egyre jobban fog fájni és egyre jobban zavarja majd az életünket. A lelki sebekkel is ez a helyzet. Attól, hogy nem vagyunk hajlandóak elismerni a létezésüket, ránézni a mélységükre és kitisztítani őket, még befolyásolják a lelkiállapotunkat. Van, aki folyton dühös vagy ingerült lesz, van, aki megkeseredik, van olyan is, aki depresszióba esik, esetleg valamilyen függőség fejlődik ki nála. Akkor is ezerféle módon eresztjük ki a fájdalom és a gennyesedő lelki sebek miatti gyötrlemünket, ha azt gondoljuk nincsenek befolyással ránk.  A lelki sebeket kitisztítani nem bonyolult, de időigényes és sokszor bizony fájdalmas folyamat. Pont ettől a fájdalomtól félünk, ezért vesszük rá magunkat nehezen arra, hogy nekiálljunk. Ha azonban tudjuk, hogy a lelki sebek ugyanúgy működnek, mint a testi sebek, akkor nyilvánvaló, hogy át kell esnünk ezen a folyamaton. Ha a testi sebeknél nem akarjuk kockáztatni a vérmérgezést, tályogosodást vagy még ennél is rosszabbat, miért tesszük ezt a lelki sebeinkkel? Miért dugjuk a homokba a fejünket? 

A lelki sebek kitisztításának folyamatát azzal kell kezdenünk, hogy időt szánunk magunkra és arra, hogy megérezzük az igazi érzéseinket egy helyzettel, kapcsolattal vagy egy másik emberrel kapcsolatban. Fontos, hogy őszinték legyünk magunkkal! Ha már nem szeretjük a párunkat, ha idegesít a gyerekünk, ha ki nem állhatjuk a munkahelyünket vagy nagyon megbántott az édesapánk és eddig ezeket a dolgokat önmagunk előtt is titkoltuk, akkor itt az ideje bevallani. Legalább saját magunknak. És itt az ideje kisírni, kidühöngeni, kikiabálni, a feszültséget, ami felgyűlt bennünk. Persze ne másra kiabáljunk vagy mást üssünk, hanem teremtsünk alkalmat arra, hogy egyedül kiadjuk az érzéseinket. Püföljük a kanapét, üvöltsünk a mezőn, sírjunk amikor van rá alkalmunk egyedül. Tegyük ezt mindaddig, amíg azt érezzük, hogy megnyugodtunk és a fájdalom enyhült. Lehet, hogy nem egyszeri alkalom lesz, lehet hogy egyszer dühösek leszünk, másszor pedig sírunk majd. Az is lehet, hogy napokig szomorúságot érzünk, esetleg teljesen megbénulunk érzelmileg egy rövid időre. Ez mind rendben van és normális. Legyünk türelmesek és megértőek magunkkal! Attól, hogy fájnak dolgok és ezt bevalljuk magunknak még nem vagyunk sem gyengék, sem gyávák. Sőt! Az érzelmek feltárása és átélése az egyetlen értelmes út. Hiszen, ha a testi sebekre gondolunk, senki sem tartja gyávának vagy gyengének azt, aki nekiáll és kitisztítja, beköti a sebét, ha pedig nagyon mély a vágás, akkor segítséget kér, ugye?

Ha sikerült átélni a valódi érzelmeinket és kisírni, kidühöngeni, kidepizni, ami bennünk ragadt, akkor érdemes végiggondolni, hogy miért kerültünk olyan helyzetbe, ahol ennyire megsérültünk. Volt-e máskor is ilyen vagy ehhez hasonló? Visszatérő-e ez a helyzet? Folyton problémánk van-e azzal az emberrel vagy a hozzá hasonló emberekkel? Ha igen, akkor nincs más hátra, mint kideríteni, hogy mi az oka annak, hogy ilyen helyzetekbe hozzuk magunkat. Erre sokszor magunktól is rájöhetünk, ugyanis ahogy kitisztítjuk a sebet és elkezdhet végre begyógyulni, gyakran értékes felismerések jönnek. Ha magunktól nem menne, akkor keressünk segítséget! Sok módszer alkalmas az ilyen sebek, események okának felderítésére, például a meditáció, a belső utazás, a családállítás. Ha nem is tűnik könnyűnek nekilátni a sebek ellátásának, tapasztalatból mondom, hogy nem olyan nehéz és hosszú folyamat, mint első látásra tűnik. Ráadásul hosszú távon ez az egyetlen módszer, ami könnyedebbé és kiegyensúlyozottabbá teheti az életünket.