Merengés

Voltak napok, amikor ki tudta zárni a külvilágot. Amikor nem fájt annyira, hogy idegenek jártak-keltek az oly kedves kerti utakon, tapintatlan alakok simogatták a selymesen fénylő vörös bársonypárnákat a szófán és kíváncsiskodó kezek nyitogatták a régi könyvtár üvegajtajait. Voltak azonban olyan napok is, amikor a kísértet irtózatosan dühös lett ezekre a jöttmentekre. Emlékezett még rá, milyen áhitattal vette ki és mutatta meg neki az édesapja a Galápagosz-szigetek kalauzát, amiben egy réges-régi felfedező első ceruzarajzai voltak azokról a furcsa, szárny nélküli sárkány-szerű lényekről. Hétéves volt és ámulattal nézte a sárga lapokat. Az édesapja imádta a könyveket. A családi könyvtár több, mint hétezer kötetet számlált, gyönyörű bőrkötéses, aranyozott lapélű könyveket. A kísértet már egészen kiskorától kezdve szeretett a könyvtárban időt tölteni. Kevésbé érdekelték a kinti játékok, keveset mászott fára, a lovaktól pedig félt. Még a kedves, fehér pónitól is, amit az édesapja külön neki vett, hogy végre leküzdje a rettegését. Amikor csak tehette elbújt a könyvtár közepén álló hatalmas, kerek asztal alá, amin szépen elrendezett és a házvezetőnő által gondosan leporolt művészeti albumok sorakoztak. Az asztal körül álló nyolc szék sűrűn egymás mellett álló lábai eltakarták őt a külvilág elől, amikor nagy nehezen leügyeskedte a fenti polcról azt a Galápagoszról szóló könyvet. 

Az apja eleinte nem szerette, ha egyedül volt a könyvtárban, mert féltette az értékes köteteket egy hétéves gondatlan kezeitől, de miután pár könyvet elcsent és beosont vele a körasztal fedezékébe, az apja rájött, hogy a fia örökölte a könyvek iránti nagyrabecsülését és pontosan olyan féltve óvja őket, ahogyan ő tette volna. Ezután a fiúnak szabad bejárása lett a könyvtárba és csak annyi szabályt hoztak a szülei, hogy a legfelső polcokról csak az ő felügyeletük mellett vehette le a könyveket, mert ahhoz fel kellett mászni egy jó három méter magas létrára. 

A fiú ezután majdnem minden idejét a könyvtárban töltötte. Elbűvölték a regények és az utazásokról szóló könyvek. Mintha elrepítették volna egy egészen más világba. Hol a tizenhetedik századi Anglia falvaiban bandukolt egy vándorlegény útját követve, hol Merlin mellett lovagolt be Artúr király udvarába, hol a francia forradalom vészterhes idején bujkált egy arisztokrata család sarjaival. Úgy érezte, mintha az olvasás által egy életbe ezer életet belesűrített volna. 

A kísértet felsóhajtott. Annak idején, amikor megörökölte a könyvtárat még nem gondolta, hogy ennyi évvel később észrevétlenül fog bolyongani ezek között a falak között és látni fogja ahogy avatatlan kezek lassan-lassan leamortizálják az értékes gyűjteményt. 

A Galápagosz-szigetek útikönyvének gerince már megtört, az Artúrról szóló regény egyik sarka pedig csúnyán megsérült, amikor egy óvatlan látogató elejtette a könyvet. A rejtekhelye már régen hiányzott a könyvtár közepéről, mert valami érzéketlen tökfilkó évtizedekkel ezelőtt feldarabolta tüzifának a gyönyörű empire stílusú asztalt. 

A kísértet felsóhajtott. Tudta, hogy most van fél órája mielőtt a következő látogató-csoport megjelenik a könyvtárban. Elsuhant a könyvek között. Megsimogatta az útikalauzt és a Shakespeare összes barna vászongerincét. Eszébe jutott, amikor az apja az ölébe ültette a hatalmas bársonyfotelben az ablak előtt és felolvasott neki. Nyolc éves lehetett és egy szót sem értett Rómeó és Júlia gyötrelmeiből, de mégis elbűvölve hallgatta a veronai szerelmesek történetét. 

Amikor tizenhét lett, a szülei európai körútra vitték, amelynek során megálltak többek között Veronában is. A híres erkély igen aprónak és jelentéktelennek tűnt, de neki mégis könnyek szöktek a szemébe, ahogy a tragikus szerelem történetét felidézte. 

Nem sokkal később kitört a háború. Menekülni kényszerültek, de mielőtt elhagyták volna az otthonukat, az apja a helyi plébános segítségével elrejtette a templom alagsorának egyik jól eldugott részére a könyveket. Mivel a cselédek már elhagyták a várost, hogy időben elmeneküljenek a közeledő front elől, hárman csomagolták össze a könyvtárat az édesanyjával. A köteteket vastag függönyanyagokba, ruhákba rejtették, hogy megvédjék őket a nedvességtől. Napokig tartott a becsomagolásuk. Közben egyre ijesztőbb híreket kaptak a frontról, de az apja egyszerűen nem akarta veszni hagyni a gyűjteményt. A rejtekhelyet kibélelték újságpapírokkal, magazinokkal, szalmával, meg mindennel, amit csak találtak és végül egy hét után sikerült minden könyvet biztonságba helyezniük. A plébános rázárta a könyvekre az ajtót és megesküdött az apjának, hogy senkinek sem árulja el a rejtekhelyet, csak a család tagjainak, amikor majd visszatérnek erre a vidékre. 

A plébános betartotta a szavát. 

A kísértet a múlton merengve kinézett az ablakon és meglátta a következő csoportot a könyvtár felé közeledni. Tudta, hogy jobb lesz, ha elmegy, hogy ne lássa, ahogy újabb kezek tapogatják össze az értékes könyveket.

Amikor a háború után negyven évvel visszatért a környékre, a kastély már nem volt a családjáé, a plébános halott volt és szinte fel sem ismerte volna az otthonát abban a lepusztult épületben, amit maga előtt látott, ha nem állt volna az udvaron az a hatalmas platánfa, amelyet még az ükapja ültetett és amelynek a törzsébe a dédapja minden gyerek születésekor bevésette az újszülött nevét és a születési évszámát. Az új plébános nem hitt neki, amikor a könyvekről beszélt, de végül hosszas győzködés után hajlandó volt lemenni vele a pincébe és megvizsgálni a helyet, ahol az állítólagos rejtekajtó volt. Némi por, törmelék és szemét elhordása után valóban megtalálták az ajtót és mögötte a könyveket. A kísértetnek most is könny szökött a szemébe, ahogy visszaemlékezett a pillanatra, amikor újra meglátta őket. Sem az apja, sem az anyja nem élt már, de a könyveken keresztül, mintha visszakapta volna őket egy kicsit és azt a régi, boldog életet is, amikor épp csak elkezdte felfedezni a világot és az emberi gonoszságról csak a könyvek lapjairól értesült. 

Mivel a családja minden vagyonát elkobozták, nem volt hová tennie a hétezer kötetet, ezért névtelenül a kastélynak adományozta őket. Azt remélte, megnyugszik, ha a könyvek visszakerülnek az úgy-ahogy helyreállított helyükre, arra azonban nem gondolt, hogy óvatlan idegenek fognak kárt tenni bennük. Ő azt hitte, mindenki ugyanolyan, már-már vallásos imádattal közelít majd feléjük, ahogy az apja tette és ahogy neki is tanította. Megint könny szökött a szemébe. 

Hallotta, ahogy nyílik a könyvtár ajtaja, gyorsan ki akart surranni a másik ajtón, de elkésett. Az elsőként belépő látogatók meglátták régimódi, feslett ruhájában. Az idegenvezetőhöz fordultak.

– Az meg ki volt? – kérdezték. 

– Ó, ő, senki, csak egy hajléktalan. Amióta megnyitották a kastélyt a látogatók előtt, azóta felbukkan itt-ott. Nem tudjuk elkapni, pedig már többször megpróbáltuk mi is és a rendőrség is. Még csapdát is állítottunk neki, de nem sétált bele. Végül, mivel kárt nem csinál, lopni nem lop, a vezetőség úgy döntött, hagyják, hogy itt járkáljon. Amolyan különlegessége lett a helynek. Szerencséjük van, hogy látták, ritkán engedi, hogy a látogatók megpillantsák.

A hátsó sorokban futótűzként terjedt a híre a szakadt férfinak, aki felügyelet nélkül járkál a kastélyban. Egy nagydarab férfi és a felesége hangosan fel is háborodott.

– Nem is értem, hogyan hagyhatják, hogy ilyen értékek között valaki szabadon, felügyelet nélkül garázdálkodhasson! Ennél jobban kellene óvni a köz vagyonát!

– Igen! Igaza van! – kiáltott fel egy másik férfi is. Azután többen is helyeseltek, majd egy szikár nő kinyitotta az egyik polc üvegajtaját és olyan ügyetlenül húzta ki a Byron kötetet, hogy a mellette lévő Keats kötet a földre esett és a harmadánál kinyílva, alaposan összegyűrve néhány oldalt, méltatlanul elterült a lába előtt. A nő elvörösödve adta a férje kezébe a Byron kötetet és felkapta a Keats-t a földről, majd leporolva visszatette a polcra. 

A kísértet arcán legurult egy könnycsepp, ahogy visszahúzódott az ablak sarkából.

Ha tetszett a novella, olvass bele regényeimbe, A Játékmesterbe, A nő, aki jobban szerette a kutyáját, mint az embereket-be vagy a nemrég megjelent A Tükörkészítőbe is! Nem fognak csalódást okozni!

FRISSÍTÉS: A könyveket mostantól az Eszkuláp Állatvédő Egyesülettől lehet megrendelni min. 3000 Ft adomány fejében, amelyből a teljes befolyó összeg az egyesület munkáját támogatja.