Mákó az új családtag

Tavaly szeptemberben két komoly veszteség is érte a családunkat. El kellett búcsúznunk Egontól, a rosszcsont biglitől és Amytől, a világ legmélyebb érzésű, 55 kilós ölebétől. A veszteségek nagyon megráztak minket, jó darabig nem is tudtam írni róluk.

Mostanra, ahogy ez lenni szokott, a fájdalom nem múlt el, csak valahogyan körbenőtte az élet, mint fa törzsén lévő sérülést a megvastagodott kéreg. A nyoma sosem tűnik el, de az élet megy tovább, a törzs is nő és a fa talán erősebb lesz az egyenetlenség miatt. 

A második veszteség után először úgy éreztük, hogy pihenésre van szükségünk, de aztán megláttuk egy bánatos szemű kisfóka fotóját az Eszkuláp Egyesületnél és pár napnyi hezitálás után úgy döntöttünk, hogy a belénk ragadt, célját vesztett szeretetet, ráöntjük egy kutyusra, akinek égető szüksége volt egy meleg otthonra és szerető családra.

Amikor először hazahoztuk őt, annyira félt tőlünk, hogy nem tudtuk beimádkozni a lakásba. Akárhányszor kiment a kertbe, legalább negyed óra volt, amire beóvatoskodta magát a lakásba, rettegve attól, hogy bezárul mögötte az ajtó és csapdába esik. Mindenfélét kitaláltunk, de a legeredményesebbnek a tubusos májkrém bizonyult, amiből nyomtunk a kezünkre minden alkalommal, amikor azt szerettük volna, hogy bejöjjön. Ezt megnyúló nyakkal, két hátsó lábával kint, két mellsővel bent állva lenyalogatta. Ha többet akart belőle, beljebb kellett jönnie. Szerencsére a májkrém ízlett neki annyira, hogy megkockáztassa, hogy bezárul mögötte az ajtó és csapdába esik. Hetek kellettek, amire rájött, hogy a csapda nem is csapda, hogy nincs veszély, csak kényelmes ágyak a lakás millió pontján és napi kétszeri kiadós étel…meg persze a napközben leeső fincsi falatok és sok simogatás, amit egyre jobban élvezett. 

Mivel az új jövevény barna színével és göndör szőrével nagyon hasonlított egy hagyományos Teddy macira, elneveztük Mackónak. Meg is szokta a nevét és ha a gyere ide parancs rettegéssel töltötte is el, azért, ha hallotta, hogy hívjuk és látta, hogy a kezünkben valami fincsi van, akkor előbb-utóbb odajött. 

Hogy hogyan lett végül Mackóból Mákó? Nos, a névváltás akkor történt, amikor külföldre költöztünk és elmentünk Mackó és a többiek chipjét regisztrálni az állatorvoshoz. Az állatorvos a lehető legnagyobb igyekezettel próbálta helyesen kiejteni a kutyáink neveit. Így lett Tökiből Toki, Tacsiből Tákszi és hát Mackóból Mákó… Annyit nevettünk ezen a férjemmel, annyit emlegettük, hogy milyen viccesen hangzik, hogy végül fel sem tűnt, már mi is így hívjuk Mackót. 

Mákó sokat változott az elmúlt egy év alatt. Magabiztosabb lett és bár a sétáknál még mindig megijed egy-egy hirtelen megmozduló faágtól vagy egy-egy furcsa kődarabtól, otthon már semmi gondja sincs a bejövetellel vagy azzal, hogy simit vagy fincsi falatot kunyeráljon vagy hogy elfoglalja a többiek elől a legjobb kutyaágyat. 

Mákó különleges, mély érzésű és nagyon tapintatos kutya, aki ügyesen beilleszkedett a Bandába, tökéletesen viselkedik étteremben, szépen eszik villával és pálcikával és egy apró kitérő után végül megkapta a leginkább hozzáillő, igazán cool nevet is.

Ha szeretnéd segíteni az Eszkuláp Állatvédő Egyesület munkáját és szeretnél klassz könyveket ajándékozni karácsonyra a szeretteidnek, most egyszerűen megteheted mindkettőt! Olvass bele regényeimbe, A Játékmesterbe, A nő, aki jobban szerette a kutyáját, mint az embereket-be vagy A Tükörkészítőbe!

Ha bármelyik megtetszik vedd meg karácsonyra az Eszkuláp Állatvédő Egyesülettől min. 3000 ft adomány fejében, amelyből a teljes befolyó összeg az egyesület munkáját támogatja!