Sokat hallunk azokról a problémákról, amelyek előfordulnak a párok, a volt párok, a gyerekek és új párok között a mozaikcsaládokban. Kevésszer gondoljuk azonban végig, hogy mi a helyzet az akaratuk ellenére összekerülő gyerekek viszonyában. Pedig számukra – lévén kisebbek és tapasztalatlanabbak, mint a felnőttek – hatalmas kavarodást okoz, hogy új családjuk lett, ahol akár teljesen más a felállás a gyermeki hierarchiában, mint az előző családban.
Milyen problémákra gondolok?
Például arra, hogy a két családban volt eddig két elsőszülött. Az új felállásban azonban csak egy legidősebb lehet. Hiába elsőszülött mindkét gyerek az eredeti családban, az új családban az idősebb lesz a “vezérürü”. Felnőttek nyelvére lefordítva olyan ez, mint amikor két vállalat összeolvad. Egy csomó munkavállaló “feleslegessé” válik (szerencsére ez a családoknál nem fordul elő) vagy lejjebb csúszik a hierarchiában, hiszen egy pozíciót csak egy ember tölthet be. Az elsőszülöttek azok, akikre a szülők rábízzák a kisebbeket, akiktől rendszerint komolyságot, felelősségtudatot várnak el sokkal kisebb koruktól, mint például egy másodszülöttől. A másodszülötteket a szülők sokszor lazábban kezelik, sem fegyelemben, sem teljesítményben nem várnak el tőlük olyan korán dolgokat, mint az elsőszülöttektől. Míg az elsőszülött sokszor komoly lesz és vezető személyiséggé növi ki magát a kisebb testvérei mellett, addig a másodszülöttek gyakran inkább az úsznak az árral és alkalmazkodóak. A harmadik vagy nagyobb családok esetében a legkisebb gyermek az, akit sokat babusgatnak és hatalmas figyelmet kap. Mi történik, ha megjelenik egy másik még kisebb gyerek, aki több figyelmet és babusgatást igényel, akár csak amiatt, hogy még nagyon kicsi? Vagy amikor a másodszülöttből, hirtelen harmadik gyerek lesz életkor szerint? Amikor két többgyerekes felnőtt összekerül, akkor nemcsak azokkal a tipikus problémákkal kell megküzdeniük, mint az új főnök, régi beosztott dilemma vagy a tisztelet megadása az előző partnernek, hanem segíteniük kell a gyerekek új helyét is megtalálni az egész rendszerben. Ez türelmet és empátiát igényel, valamint őszinte beszélgetéseket a gyerekekkel.
Amikor úgy döntünk, hogy létrehozunk egy patchwork családot, ne gondoljuk azt, hogy a dolgok majd maguktól elrendeződnek. Van néhány olyan dolog, amire különösen oda kell figyelnünk és ha szükség van rá, akkor családállítással vagy más módszerekkel dolgozni magunkon, hogy megoldjuk őket. Ezek a következők:
A mozaikcsaládokra még Hellinger is azt mondja, hogy nincsen egy olyan rend, amely minden esetre alkalmazható lenne, hanem minden egyes családnál meg kell találni, hogy hogyan tudunk olyan egyensúly teremteni, ami mindenki számára élhető. A felbukkanó konfliktusoknak a mélyére kell ásnunk és őszintén fel kell tárnunk, hogy mi is van a probléma hátterében. Erre az egyik leghatékonyabb módszer a családállítás, mert a segítségével nem a tudatos, hanem a tudatalattiban meghúzódó okokat találjuk meg. Egy ilyen érzékeny helyzetben pedig jobb azonnal a megfelelő okot kezelni és nem találgatni. Semmiképpen ne feledkezzünk meg a gyerekek egymás közötti viszonyainak a rendezéséről, mert a kezeletlen helyzetek nagyon el tudnak mérgesedni!