Ki felelős a boldogságunkért?

A legtöbben zsigerből rávágják erre a kérdésre, hogy: Én magam, ki más?

A hétköznapokban már sokszor nem ennyire egyértelmű a helyzet, amikor például a kollégánk undok velünk, amikor az anyósunk mond valamit, ami rosszul esik vagy amikor a buszon beszól valaki. Ilyenkor a boldogságérzetünk egy pillanat alatt eltűnik és a másik, a “bunkó” lesz az oka annak, ha idegesek, feszültek vagy dühösek vagyunk. Vagyis kiesünk a boldogság állapotából. Akkor ezekben a helyzetekben ki felelős a boldogságunkért? Ilyenkor is mi vagyunk azok? Ha igen, akkor könnyedén vissza tudunk térni a békés állapotunkba, nem igaz? Csak döntés kérdése. Pontosan ezt sugallja sok önsegítő könyv és tréning. Csakhogy a dolog azért ennyire nem egyszerű. A konfliktusokat akkor tudjuk higgadtan kezelni és könnyen elengedni, ha a lelkünkben az adott kérdésben/ügyben alapvetően rend van. Ha valaki éppen olyan pontra tapint rá, amellyel kapcsolatban korábbi, feldolgozatlan sérülésünk van, akkor hajlamosak vagyunk napokig, hetekig rágódni a dolgon. Ilyenkor belekerülünk egy örvénybe, ami egészen az áldozatiságig és a hetekig át tartó haragig visz minket. Az áldozat szerepét felvéve pedig kiadjuk a kezünkből a hatalmat a saját boldogságunk felett. Amit nyerünk ezzel az az, hogy egy áldozat nem felelős azért, ami vele történik. Vagyis nem tehet semmit, csak elszenvedi egy másik ember agresszióját, rosszindulatát és emiatt hetekig rosszul érzi magát.

Pedig a döntés ilyenkor is a mi kezünkben van, csak nem pontosan úgy, ahogy gondoljuk.

Ugyanis a döntés ilyen helyzetekben nem az, hogy hetekig rosszul érezzük magunkat vagy túllépünk a dolgon. Ez utóbbi úgyis csak látszólag fog menni, biztosan mindenki észrevette már magán, hogy ha újra szóba kerül az illető, aki régen megbántotta, megint felböfögi az egész akkori történetet.  

A döntésünk az, hogy megnézzük-e mi van a heves reakciónk mögött. Ugyanis, ha sikerül kidolgoznunk magunkból a fájdalmas pontot, akkor a hasonló helyzetek, mondatok már nem lesznek ránk ilyen örvényszerű, lehúzó hatással. Ha pedig elég kitartóak vagyunk az önismereti munkában és elég sok problémás pontot meggyógyítunk magunkban, akkor azt vesszük majd észre, hogy a napunk egyre nagyobb részét töltjük békésen, boldogságban. Persze mindig lesznek emberek vagy helyzetek, amik/akik ideiglenesen kibillentenek az egyensúlyunkból, vagy akik miatt dühösek leszünk vagy éppen fájdalmat, félelmet érzünk. Ám ha fejlesztjük az önismeretünket és felelősséget vállalunk a saját érzéseinkért, akkor azt fogjuk észrevenni, hogy ezek a helyzetek gyorsan elillannak, az érzéseink lecsillapodnak és egyre könnyebben térünk vissza a békés állapotba. 

Szét kell választanunk három dolgot: 

1. A felelősséget a másik tettéért, ez a másiké. 
2. A felelősséget azért, hogy mi hogyan viselkedünk/válaszolunk az adott helyzetben. Higgadtan igyekszünk megbeszélni a dolgot vagy egyből fizikai agresszióval reagálunk. Ez a mi felelősségünk.  
3. A felelősséget a döntésért, hogy később megnézzük-e mi zajlott bennünk a mélyben vagy csak eltemetjük magunkban az egész helyzetet. 

Felelősséget vállalni tehát nem a másik tetteiért vagy mondataiért kell, azzal majd elszámol ő maga – akár szándékosan, akár véletlenül okozott is fájdalmat –, hanem a reakciónkért. Nem arról van szó, hogy ne legyünk asszertívek, ne álljunk ki magunkért vagy ne védjük meg a határainkat, hanem arról, hogy keressük meg az okát annak, ha egy-egy helyzetben nem higgadtan képviseljük az igazunkat, hanem megsértődünk, rettegni kezdünk, dühösek vagy agresszívek leszünk. A lényeg, hogy mindig keressük az okot. Nem a másik emberben, hanem önmagunkban. Ha ehhez hozzászokunk, sok mindent meg fogunk érteni saját magunkkal és az életünkkel kapcsolatban és egyre kiegyensúlyozottabbnak fogjuk érezni magunkat. Minden egyes konfliktus egy lehetőség arra, hogy jobban megismerjük önmagunkat. Hogy élünk-e a lehetőségeinkkel az a mi döntésünk és a mi felelősségünk.