Karácsonyi történet

Fiona sietős léptekkel szlalomozott a szűk párizsi járdán. Minden alkalommal, amikor valaki szembejött vele, kénytelen volt maga elé és maga mögé húzni a két hatalmas szatyrot, amikben a karácsonyi vacsora alapanyagait, gyertyákat és egy-két ajándékot cipelt. Fáradt volt, elege volt a tömegből és a hideg idő ellenére a hátán csorgott a verejték a vastag télikabát alatt. Haza akart érni, mielőtt az anyja hazahozza négyéves fiát az óvodából. 

Egy magas, szélesvállú férfi, aki szintén két szatyrot cipelt, nem fordult eléggé oldalra, ezért beleütközött Fiona vállába. A nő ingerülten felnyögött. Fogalma sem volt, ki találta ki azt, hogy telefütyizzék a várost ezekkel az idegesítő derékig érő oszlopokkal, hogy az autók ne álljanak fel a járdára, de az biztos, hogy az egész nem sokat segített a gyalogosokon. Az amúgy is szűk helyből még szűkebb lett, így két ember sem fért már el egymás mellett kényelmesen, nemhogy két ember két-két szatyorral.

Végre odaért a kapuhoz. Letette az egyik szatyrot és beütötte a kódot. Ahogy benyomta a nehéz kaput, látta, hogy az anyja éppen befordult a sarkon a fiával. Dominique vidáman ugrándozott és lelkesen magyarázott a nagyanyjának. Fiona elmosolyodott és belefeledkezett a látványba egy pillanatra, azután eszébe jutott, hogy még el kell rejtenie az utolsó ajándékot, amit a fiának vett. Felsietett a lépcsőn. Szerencsére otthon várta a férje. A fa már állt abban a szobában, ahová a kisfiúnak karácsony előtt két nappal már nem volt bejárása. Nehezen sikerült betartatni ezt a szabályt, de mivel hárman voltak felnőttek egy gyerekre, szerencsére sikerült. 

– Szia! Látom már áll a fa! 

– Szia! – a férje nyomott egy puszit a felesége orrára és elvette tőle a szatyrokat. 

– Anyámék mindjárt itt lesznek. Ezt rejtsd el légy szíves az ajándékok közé! – a férfi kezébe adta a legújabb műanyag robotot, amiért a fél óvoda megőrült. 

– Hol sikerült venned? Tegnap vagy négy játékboltban voltam és mindenhol elfogyott. 

Fiona elmosolyodott. 

– Megrendeltem a neten és kihozták a munkahelyemre. 

– Remek! Ügyes húzás volt! Miért nem mondtad? 

– Olyan régen volt, hogy el is felejtettem. Dominique idén is annyi játékot fog kapni, hogy egyszerűen kiment a fejemből a nagy rohanásban. Jó, hogy itthon vagy!

Fiona átölelte a férjét és megpihent pár másodpercig a karjában. Közben hallotta, ahogy nyílik az ajtó és már lehetett is hallani, ahogy Dominique száguld a konyhába. Sűrű, barna gombafrizurája lobogott, ahogy megérkezett és a szülei karjába ugrott. Nagyon izgatott volt már a karácsony miatt. 

Fiona átölelte és adott neki egy puszit, azután Ron kapta fel. 

– Milyen volt az óvoda? – kérdezte a fiát. 

– Mindenki azt a távirányítós megarobotot kérte karácsonyra. Szerinted van belőle elég a Jézuskának? – kérdezte egyből az apját. 

– Szerintem, a Jézuska bármilyen csodára képes. – válaszolta mosolyogva az apja. 

Ekkor belépett Elza, Fiona anyja. 

– Szia anya! Köszi, hogy elhoztad az óvodából – Fiona adott egy puszit az anyjának. 

– Nincs mit, tudod, hogy jóban vagyunk. – mosolygott a kisfiúra az idős nő. Fiona napjában úgy ezerszer adott hálát az anyjáért, aki itt volt velük és elképesztően sokat segített neki, amikor Ron távol volt. A férje olajmérnökként dolgozott, így az év nagy részét mindig valamelyik távoli olajfúrótornyon töltötte. Fiona egyedül volt Dominique-kal, a munkájával és a háztartással. Ha nem lett volna az anyja, biztosan teljesen felörlődött volna. 

Elza öt éve költözött hozzájuk, amikor a legjobb barátnője, Miranda, meghalt, addig Marseilleben élt egy kis lakásban, a barátnője szomszédságában. A két nő egészen fiatalon találkozott egymással és negyven éven át voltak egymás társai. Az anyja már vagy egymilliószor elmesélte a megismerkedésük történetét. Fiona ismerte és kissé unta a történet minden részletét. Az anyja és Miranda pontosan egy nappal karácsony előtt találkoztak, a közeli szupermarket fagyasztópultjánál. A pultban egyetlen egy csomag kacsacomb árválkodott még, a többi húst már mind elvitték. Az anyja éppen aznap reggel tudta meg, hogy terhes Fionával. A férfival való kapcsolata, akitől a gyermek fogant, csak egy egyéjszakás kalandnak bizonyult, bár Elza szeretett volna többet is. Ott állt huszonöt évesen egy születendő gyermekkel és fogalma sem volt, hogyan fogja mindezt megoldani. A szülei már nem éltek és ő rettenetesen meg volt ijedve. A karácsonyi készülődéssel nem foglalkozott, még fát sem vett magának, csak néhány fenyőágat, hogy minél könnyebben megússza az egészet. A karácsony előtti utolsó nap vége felé lekényszerítette magát a szupermarketbe, hogy legalább egy kacsacombot vegyen, amiből karácsonyi vacsorát csinálhat. És aztán ott álltak egymással szemben ezzel a nővel, a kacsacombra fenve a fogukat, mint két éhes tigris egyetlen elejtett antiloptetem felett. Egy darabig álltak ott és csak nézték egymást. Egyikük sem nyúlt be a hűtőpultba a zsákmányért. Aztán Miranda megszólalt. 

– Vigye el, én majd rendelek valami pizzát holnap estére. 

Elza szeméből előtörtek a könnyek. Mirandát meglepte a hirtelen érzelemkitörés és teljesen tanácstalanul állt a nővel szemben. 

– Elvigyem inkább én? – kérdezte bizonytalanul.

Elza erre elnevette magát. Annyira nevetséges volt az egész jelenet, a másik bizonytalansága és ez a kérdés, hogy nem tehetett mást. 

– Nevetségesek vagyunk, ahogy itt küzdünk az utolsó darab húsért, ugye? 

Miranda is elnevette magát. Pár perc beszélgetésből kiderült, hogy mindketten egyedül töltik a karácsonyt. Elza azért, mert a szülei nem élnek, a gyermek apja pedig lelépett már két hete, Miranda pedig azért, mert árva volt és egy gyermekotthonban nevelkedett tizennyolc éves koráig. Kitalálták, hogy együtt fogják megsütni és megenni az utolsó csomag kacsacombot. Ennek holnap lesz pontosan negyvenöt éve. A két nő a negyven év alatt felnevelte Fionát, eltemette Miranda férjét, vagy tizenöt-húsz hosszabb-rövidebb körutazásra ment és emellett gondozták, majd eltemették Miranda Victor Hugo nevű macskáit. Összesen négy macskát. Victor Hugo I-et, II-t, III-at és IV-et. Miranda senkiben nem hagyott kétséget afelől, hogy ki volt a kedvenc írója. 

Fiona visszaterelte a figyelmét a karácsonyi előkészületekre, amíg az anyja elvonult a szobájába egy kicsit pihenni, a férje pedig lefoglalta Dominique-ot egy nagyszabású harcászati művelettel, amit a kisfiú plüssállataival hajtottak végre. 

Fiona felsóhajtott. Lenézett a konyhapultra és végigolvasta a listát, amit három napja írt az utolsó simításokról: 

terítővasalás

fadíszítés

takarítás

fenyőágak vásárlása dekorációhoz

kandallódíszek és más díszek kirakása

vásárlás – ezt legalább kihúzhatta végre

terítés

ajándékcsomagolás

mézeskalács sütés

habcsók sütés

kacsatűzdelés és sütés

borleves

krumplifőzés

rizsfőzés

karácsonyi zene megkeresése

a csengettyű megkeresése, amelyikkel a Jézuska megjöttét jelezték

Dominique ruhájának előkészítése

másnapi pulyka megsütése

Ahogy végigfutott a listán újra felsóhajtott. Ezer teendője volt még. Azt akarta, hogy ez a karácsony tökéletes legyen. Olyan ritkán lehettek így együtt. Tudta, hogy az anyjára számíthat, de a férjét nem akarta elrángatni Dominique mellől. Mindketten vágytak már egymás társaságára és Ronnak január elején megint el kell majd mennie. Elpakolta a bevásárlást és nekilátott a süteményeknek. A gyerekszobából kacagás hallatszott, Ron és Dominique birkózhattak éppen. Fiona elmosolyodott. 

Ekkor megjelent az anyja és megkérdezte mit segítsen.

Fiona megkönnyebbült egy kicsit. Kiosztotta rá a mézeskalács készítést, aminek az anyja egyből neki is látott. Fiona, mint a gyorsított felvétel pattogott az anyja körül, aki komótosan végezte a dolgát és közben beszélt, beszélt és beszélt. Ezerszer hallott történeteket mesél Miranda néniről és magáról. Mesélt a Korfui utazásukról és az idegenvezetőről, aki annyira izzadt, hogy az utasok nagyon megsajnálták, azután áttért arra, amikor egy éjszakán át keresgélték Victor Hugo II-t, miután kiszökött, amikor az asztalos visszahozta Miranda megjavított komódját. Fiona rövid hümmögésekkel válaszolt csak. A figyelme teljesen máshol járt. Küzdött a habcsókkal és a kacsa előkészítésével. A gyerekszobából még mindig nevetés, meg szirénázás hallatszott. 

Az anyja tovább mesélt Miranda férjéről és arról, hogy hogyan ismerkedtek meg, azután pedig arról a nyárról, amit vele együtt Nizzában töltöttek, mert Miranda nénit kirúgták a munkahelyéről és az anyja meg akarta vígasztalni, ezért kivett egy apró házikót egész nyárra. Fiona ott annyira leégett, hogy két napig tejföllel kenegették a hátát, ami miatt egész nap állnia vagy ülnie kellett. Fiona megint csak egy rövid ühümmel nyugtázta a történetet. Még el kellett készülnie a hús tűzdelésével és közben látta, hogy a nyomorult habverő nem akarja keményre verni a hülye tojáshabot. Türelmetlenül káromkodott egyet. Az anyja kicsit meglepődött, pár percig csendben maradt, de azután újra mesélni kezdett. 

Elmondta mennyit segített neki Miranda néni, amikor Fiona megszületett és hogy fél évvel később mekkora szerencséjük volt, amikor a mellettük lévő lakás megüresedett és Miranda néni odaköltözhetett. 

Fiona nem is figyelt rá. A borleves kifutott és ő egy pillanat alatt ugrott a tűzhelyhez, hogy levegye a lángot. Egyre dühösebb lett. Az anyja nem haladt a süteménnyel, viszont majdnem az egész konyhapult felületét használta és közben a konyha közepén állt. Nehezen tudott tőle mozogni. Az ingerültsége sztoriról sztorira nőtt. Fáradt volt és úgy érezte, hogy sosem végez a tengernyi teendővel.    

Amikor újra megbotlott az anyjában, ahogy egy forró vízzel teli fazekat egyensúlyozott a mosogató felé, végleg elfogyott a türelme. Kikapta az anyja kezéből a mézeskalács tésztáját és ráripakodott: 

– Anya, majd én befejezem! Inkább pihenj le! Nem férünk el itt ketten. 

Az idős nőt meglepte a lánya reakciója, a szemébe könnyek szöktek, de nem szólt egy szót sem, csak megmosta a kezét és kiment a konyhából. 

Fiona felsóhajtott. Tudta, hogy nem volt szép, amit tett, de képtelen volt uralkodni magán. Ki volt merülve, még előző nap is dolgozott, így minden előkészület mára maradt. Haladni akart, különben sosem lesznek meg a hagyományos karácsonyi dolgok. Elhessegette a lelkiismeretfurdalást és villámsebesen készülődött tovább. Ronnak végre sikerült elaltatnia Dominique-ot. A délutáni alvás mindig hatalmas kihívást jelentett. Dominique egyszerűen utált aludni. Ron kijött a konyhába. Fel volt dobva, nagyon szerette a fiát és örült neki, hogy végre időt tölthet vele.

– Mit segítsek? – kérdezte. 

– Semmit – válaszolta Fiona morcosan. 

– Mi a baj? 

– Semmi. Most ripakodtam rá anyámra. Nem haladt semmivel, csak az ezerszer hallott Miranda nénis sztorikat mesélte. 

– Tudod, hogy mennyire hiányzik neki. Karácsonykor még rosszabb. 

– Tudom, de úgy érzem belefulladok a teendőkbe és nincs időm beszélgetni. Már hat óra és sehol sem tartok. 

A férje elgondolkodott. 

– Hol a lista? – jól ismerte a feleségét, biztosra vette, hogy van listája. 

Fiona a fejével a hűtő teteje felé bökött, miközben kiszaggatta a csillagokat, holdakat, fenyőfákat a mézeskalács tésztájából. 

Ron levette a hűtő tetejéről a listát és figyelmesen olvasni kezdte. Pár perc után megszólalt.

– Ki akar holnapután pulykát enni, miután holnap teleesszük magunkat kacsával? 

– Miről beszélsz? – Fiona megint kezdett ingerült lenni. 

– Fagyasszuk le a pulykát és majd elővesszük, amikor éhesek leszünk és elfogyott a kacsa. 

– De minden 25-én pulykát eszünk. 

– Mi lenne, ha idén kihagynánk? És mi lenne, ha idén nem vasalnánk ki az asztalterítőt. Majd ráteszem a közepére az adventi koszorút és az, meg a sok tányér és pohár majd eltakarja a ráncokat? – Ron egyre jobban belelkesedett. – És hagyjuk a krumplit is, elég lesz a rizs. Végül is csak négyen leszünk. A kandallóra majd felteszek két gyertyát és idén hagyjuk a fenyőágakat és a kandallódíszítést. Nem jön semmilyen jelentős dekormagazin stábja, hogy befotózza a lakást, ugye? Ami pedig a takarítást illeti, édesanyád folyamatosan csiszatolja a lakást. Szerintem, tökéletes állapotban van. Ezt is kihagyhatjuk.  

Fiona szóhoz sem jutott. Amikor a férje elővett egy tollat és kihúzta a listája felét az arca paprikavörös lett a dühtől. Mintha minden fáradozását, hogy tökéletes karácsonyt teremtsen, semmibe vették volna.

Ron a felesége kezébe nyomta a listát és folytatta. 

– Nos, akkor nézzük mik maradtak! A fadíszítés az enyém, a terítés is, a csomagolásra megkérjük anyukádat, a mézeskalács és a habcsók a tiéd, a kacsát majd én előkészítem, csak mondd mit csináljak, a rizs a tiéd, a karácsonyi zenéket megoldom a netről, a csengettyű tudom hol van, Dominique pedig tőlem lehet akár farmerben is. 

terítővasalás

fadíszítés

takarítás

fenyőágak vásárlása dekorációhoz

kandallódíszek és más díszek kirakása

vásárlás – ezt legalább kihúzhatta végre

terítés

ajándékcsomagolás

mézeskalács sütés

habcsók sütés

kacsatűzdelés és sütés

borleves

krumplifőzés

rizsfőzés

karácsonyi zene megkeresése

a csengettyű megkeresése, amelyikkel a Jézuska megjöttét jelezték

Dominique ruhájának előkészítése

másnapi pulyka megsütése

– Mit szólsz? – kérdezte a férfi elégedetten. Amikor ránézett a felesége megkeményedett vonásaira, elbizonytalanodott. – Nem jó így? 

– Hogy jó-e? Nem érted az egészet!!! A karácsony akkor jó, ha tökéletes! Ha végre év végén együtt vagyunk és mindennel elkészülünk! Ha van habcsók, krumpli meg pulyka és nem csak összecsapunk valamit, hogy úgy nézzen ki, mint a karácsony! 

Ron meglepetten nézett a feleségére. Ekkor nyílt az ajtó és az anyja is kilépett a szobájából. A feszültséget megérezve, megállt az ajtóban. Fiona nem vette észre. 

Fiona folytatta. 

– Anyám megszokta, hogy 24-én kacsát eszik, azután másnap pulykát, Dominique imádja a szép fát, a csengettyűt és a kandallódíszeket, te pedig szereted a krumplit, a pulykát és a szokásos karácsonyi zenéinket, amikről fogalmam sincs hol vannak a júniusi festés óta. 

A szemébe könnyek szöktek a dühtől. 

Ron odalépett a feleségéhez és átölelte. 

– Fiona, én téged szeretlek és a családunkat. Dominique akkor boldog, ha együtt vagyunk és jól érezzük magunkat, ahogy édesanyád is. Egyedül te kergeted a tökéletes karácsony illúzióját. 

Fiona elsírta magát a fáradtságtól. 

– Én csak azt akartam, hogy mindenkinek jó legyen. 

Ekkor vette észre, hogy az anyja is odalépett hozzájuk, lenézett a Fiona kezében lévő listára és megsimogatta a lánya hátát. 

– Lehet, hogy már nem tudok olyan gyorsan mozogni a konyhában, mint régen, de azért elkészülünk, ne aggódj! Ami a változtatásokat illeti, vesszen a pulyka, de akár a kacsa is! – nevette el magát. – Add ide azt a habcsóknyomót!

Fiona ránézett az anyjára és a férjére. Rájött, hogy igazuk van. 

Abban az évben nem sütöttek pulykát, a kandallón nem volt hatalmas dísz, a terítő ráncait művészien elfedték a tálalótálakkal és gyertyákkal, a zene a Youtube-ról szólt és Dominique farmerben, meg egy csinos galléros pólóban ült a karácsonyi asztalnál. Amikor 26-án este egymást ölelve ültek a férjével a kanapén és figyelték, ahogy a fiuk játszik a legújabb robotjával, amiről szerencsére a Jézuska nem feledkezett meg, és az édesanyja az ő figyelmüktől lelkesen, csillogó szemekkel mesélte, amikor Victor Hugo IV. ledöntötte a karácsonyfát nyolc évvel ezelőtt, Fiona tökéletes boldogságot érzett a tökéletlen karácsony ellenére. Rájött, hogy ez volt az első tökéletes karácsonyuk.

Ha tetszett a novella, olvass bele nemrég megjelent regényembe, A Játékmesterbe is! Nem fog csalódást okozni! Ha szeretnéd megvenni a könyvet, a nagy könyvesboltokban megtalálod!