Hortenziák – küzdelem a kékért

Eszter kontra kéknek megvett és azután sunyin kifehéredő hortenzia – 1:0

Gyerekkorom óta kedvencem a kék szín, ezért nem meglepő, hogy a kék virágokat is nagyon szeretem. Na, nem a giccses kékre befestett rózsákat és orchideákat, azok láttán elfacsarodik a szívem, hanem a természetesen kék virágokat. Azok közül is a hortenzia a kedvencem. A hortenziákkal nagyon megengedő vagyok, lehetnek fehérek, rózsaszínek, még akár zöldek is, de a kékek, liláskékek nyűgöznek le igazán. Aki próbált már hortenziát kéken tartani, az tudja, hogy nem könnyű feladat. Általában fehérré vagy zöldessé válnak a szirmok, ahelyett, hogy kékek maradnának. Ezért is lepődtem meg annyira, amikor a kissé kék szélű, de alapvetően fehér szirmokból, amikkel hazahoztunk egy hortenziát, egy hét alatt gyönyörű teljesen kék szirmok lettek!

Kép 1: pillanatok, hortenzia, kék hortenzia, virágok

Egy kis tápsó és máris megjelent a boldogság kék madara helyett a boldogság kék virága! A növényke azóta is virágzik és gyönyörű, én pedig elképesztően büszke vagyok. A férjem, a lelkesedésemet látva, javasolta, hogy vegyünk még egyet a növényből, de mire odaértünk a kertészetbe már csak egy meglehetősen lehangoló, vacak minőségű fonott kosárral akarták ránk sózni a virágot jóval drágábban. Így lógó orral mentük el egy másik helyre, tudván, hogy a kék hortenziák nem mindennaposak a kertészetekben. Végül egy olyan gyönyörű kékes-lila, csipkés növénnyel tértünk haza, hogy az álom!

Kép 2: pillanatok, hortenzia, kék hortenzia, virágok

Rájöhetnék végre, hogy amikor valami nem megy, akkor ne erőltessem, az élet sokszor sokkal jobbat tartogat, mint gondoltam!

Szóval, most életemben először gyönyörű virágaink vannak! Kékek és fehérek is! :)

Kép 3: pillanatok, hortenzia, kék hortenzia, virágok
Kép 4: pillanatok, hortenzia, kék hortenzia, virágok
Kép 5: pillanatok, hortenzia, kék hortenzia, virágok