Érzelmek, avagy a lelkünk nyelve – a düh

Mindannyian hajlamosak vagyunk azt a képet dédelgetni magunkról, hogy csak nagyon ritkán és csak nagyon indokolt esetben leszünk dühösek. Mert dühösnek lenni nincsen rendben. Mert csak az lesz dühös, aki rosszul kezeli az életét és a körülötte kialakuló helyzeteket. 

Hát, azt hiszem jobb, ha megbarátkozunk azzal a ténnyel, hogy mindenki dühös lesz időről-időre. Ez természetes része az emberi életnek és ezért jobb nem elfojtani, hanem elfogadni. Az persze rajtunk múlik, hogy hogyan vezetjük le a dühünket, senkinek sem javaslom a gyerekre való kiabálást vagy a főnök képen törlését. A dühkezelésnek vannak nagyon hatékony technikái, de most nem ezzel szeretnék foglalkozni, hanem azzal, hogy miért hasznos az, ha dühösek leszünk. 

Mit kommunikál a lelkünk, amikor felmegy bennünk a pumpa? 

A düh, ahogy például a szomorúság is,  egy nagyon hasznos érzelem, amire érdemes figyelnünk. A lelkünk így jelzi, hogy átlépték a határainkat. Ha dühösek leszünk a legtöbbször elfojtjuk, mert olyan a helyzet, hogy nem adhatjuk ki magunkból. Amellett, hogy így megvan a veszélye annak, hogy később olyan helyen vagy olyan valakivel szemben robbanunk fel, akinek vajmi kevés köze van a valódi problémához, hosszú távon magas vérnyomást és más betegségeket is összeszedhetünk.

Ha dühösek leszünk egy helyzetben, amilyen hamar lehet vonuljunk félre és kérdezzük meg magunktól a következőket: 

• Ki és miben lépte át a határainkat? 
• Milyen számunkra fontos értéket vettek semmibe? 
• Mely számunkra fontos személyt vagy az érdekeit vették semmibe? 
• Mit akarunk megvédeni? 

Ezekkel a kérdésekkel jó eséllyel meg fogjuk találni, hogy pontosan mi is zavar egy helyzetben vagy egy reakcióban. Ha ez megvan, akkor végig lehet gondolni, hogy mit szeretnénk tenni az ügyben, illetve hogy mit tehetünk meg és mit nem. Nagyon gyakran, ha mi magunk megértettük mi a valódi probléma, sokkal könnyebben képesek leszünk asszertíven elmagyarázni a nézőpontunkat annak, akivel összetűzésbe kerültünk vagy megvédeni a határainkat, ha szükséges. 

Ha már dühösek lettünk, érdemes időt szánni még egy dologra. Mégpedig arra, hogy megkérdezzük magunktól azt is, hogy mi az, ami fáj vagy amitől félünk. Sokszor a heves düh alatt félelem vagy fájdalom bújik meg. Lehet, hogy a jelenlegi probléma kísértetiesen hasonlít egy gyermekkori helyzetre, amikor nem tudtuk megvédeni magunkat vagy valamit, ami számunkra fontos volt. A korábbi fájdalmat vagy a félelmet attól, hogy valami hasonló most újra megtörténhet, a mostani helyzet által nem indokolt hevességű dühvel reagálhatjuk le. Ha azt érezzük, hogy a helyzet, amiben éppen vagyunk, nem indokolja a reakciónk hevességét, akkor a legjobb, amit tehetünk, hogy kiderítjük mi az a korai élményünk, ami mindezt okozza. Ezt egyedül nem könnyű felszínre hozni, bár relaxált állapotban spontán a felszínre jöhet. Ha nem sikerül, érdemes szakértő segítséget igénybe venni. Akár a családállítás, akár a Theta-floating hatékony eszközök erre.