Élet az üvegplafon alatt – félelem a “trónfosztástól”

Gyakran látok olyan példát, hogy a szülő akadályozza meg a gyermeke életének kiteljesedését egy-egy vagy akár több életterületen. Ilyenkor a családrendszerben kialakul egy úgynevezett üvegplafon, aminél feljebb a gyerek nem juthat bizonyos területeken. Az, hogy éppen mely területen vagy területeken van meghatározva ez a bizonyos limit, családfüggő, de a mechanizmus minden esetben hasonló. 

Az apák sokszor az elért pozíció, a pénz vagy a siker területén húznak egy határt, az anyák pedig legtöbbször a csinosság, vonzóság vagy éppen a jó anyaság területén. Természetesen, fordítva is előfordul a dolog, amikor az apa akar mindenáron a legerősebb maradni vagy a legvonzóbb férfi lenni, akkor is, amikor már hatvanöt éves, vagy a nagyhatalmú, karrierjében sikeres anya nem engedi, hogy a gyermekei pénzügyileg a sikeresek legyenek.

Az üvegplafon alatt élő gyerek felnőve minden esetben azt veszi észre, hogy azon a bizonyos területen nagyon elmarad a teljesítménye a szülőétől. Ettől komoly inkompetencia érzete lesz, hiszen olyan embertől származik, akiknek ezen a területen nincsen problémája és ráadásul a más életterületen elért eredmények nem számítanak semmit a családban. Így ő bármit tesz, sikertelennek van minősítve. Azok, akik mindig elvágják magukat a sikertől, pénzügyileg kockázatos döntéseket hozva veszítenek, mindig összevesznek a főnökükkel egy idő után vagy folyton túlsúllyal küzdenek egy vonzó anya mellett, stb. felnőve saját maguk akadályozzák meg, hogy elérjék a céljukat a kisgyerekkoruktól beléjük plántált törvény miatt. A törvény pedig így szól: ebben a családban az egyetlen igazán elismert dolog ez vagy az a terület és ezen az adott területen egyetlen ember lehet sikeres, a szülő. 

Dr. Jean Shinoda Bolen professzor a férfiakra vonatkoztatva ezt Kroszon komplexusnak hívja, mert pontosan, ahogy Kronosz a görög mitológiában félt attól, hogy valamelyik gyermeke letaszítja a trónról, úgy félnek ezek a szülők is attól, hogy elveszítik az elsőségüket az adott területen. Kronosz úgy döntött, hogy születésük után lenyeli a gyermekeit, hogy megtarthassa a hatalmát, de a felesége, Rhea cselének hála, Zeusz megmenekült és felnőve valóban letaszította apját a trónról.

Ezüst hátú gorilla zöld növényzet előtt

A kérdés az, hogy mitől rettegnek ennyire az ilyen típusú szülők?

Tapasztalataim szerint az ilyen viselkedés olyan emberekre jellemző, akiknek nagyon sérült az önértékelése. Meg kell értenünk, hogy a szülő ilyenkor a saját “létéért” küzd. Úgy érzi, mintha életveszélyben lenne, hiszen a gyermekkorban elszenvedett traumái miatt értéktelennek érzi magát. Egy értéktelen gyereknek pedig nincsen joga az erőforrásokhoz, vagyis nem marad életben. Ez pontosan az az ösztön, mint amikor az állat eltaszítja az egyik újszülött kicsinyét, mert úgy ítéli meg, hogy beteg vagy nem életképes és érdemesebb az erőforrásokat az egészséges utódokra fordítani. Amikor egy kisgyereket a szülei értéktelennek kezelnek, nem vesznek róla tudomást, nem kapcsolódnak hozzá, akkor a gyerek ezt úgy éli meg, hogy nincsen biztosítva az életben maradása. Ha ő nem számít a szülőknek, akiktől az élete függ, ha nem értékes nekik, akkor életveszélyben van. Ez a trauma, ha nem dolgozzuk fel, végigkíséri az ember életét és nagyban befolyásolja a viselkedését. Ha bárki jobbnak, sikeresebbnek, értékesebbnek tűnik, akkor a sérült önértékelésű ember életveszélyben van, mert úgy érzi, nem fog erőforrásokat kapni az életbenmaradáshoz. Ám mivel senki nem tud mindenben a legjobb lenni, ezért le kell szűkíteni a sikerkritériumokat, hogy fenntartható legyen az elsőség. Ha már leszűkítettük, akkor pedig fenn kell tartani az elsőséget. Mindenáron.  

Az ilyen szülők jellemzően olyan területet választanak, ami társadalmilag elfogadott és amelyben már eleve jók. Mondjuk egy anya, aki vonzó, ezt a területet fogja választani, egy másik, aki könnyen átlátja az emberi játszmákat és könnyen szerez hatalmat, a hatalom nagyságában fogja meghatározni a sikert. Egy apa, akinek jó érzéke van a pénzhez, pénzben mér majd mindent, aki fizikailag erős, az pedig fizikai teljesítményben. Láttam olyat is, aki nem pénzben, szépségben, erőben, hanem tudományos előmenetelben mért mindent. Az ő gyermeke hiába volt a legjobb üzletember, erről mindig lenézően beszélt, mert számára csak a tudományos körökben idézett cikkei száma volt a meghatározó és az, hogy milyen kongresszusokra hívták előadóként. 

A siker ilyen leszűkített meghatározása könnyebbé teszi azt, hogy az ember értékesnek érezze magát, hiszen csak egy területen kell helyt állnia és rendszerint ennek az egy célnak is rendel alá mindent. A család életének egyensúlya ettől komolyan torzul, hiszen mondjuk egy pénzben mérő családban a gyerekekkel töltött idő, a velük való foglalkozás, nem számít teljesítménynek, mert nem hoz azonnali pénzügyi hasznot. 

A gond akkor kezdődik, amikor a gyerekek nagyobbak lesznek és elkezdenek jól keresni, vagy sikeresek, esetleg vonzóak lesznek, vagyis megközelítik azt a bizonyos üvegplafont. A szülő, aki a saját értékesség érzetét érzi fenyegetve, támadásba lendül. Sokszor lekicsinylő megjegyzésekkel, a gyerek értékességének megkérdőjelezésével, személyeskedő, bántó mondatokkal, kritizálással igyekszik visszaszorítani a “trónfosztót”. A cseperedő gyerek ilyenkor megzavarodik, mert nem érti, hogy a szülő, akinek támogatnia kellene őt és örülni a sikerének, miért ennyire ellenséges, főleg olyankor, amikor jó dolog történik vele. A legtöbben már tinédzserkorban megtanulják, hogy jó messzire elkerüljék azt a bizonyos plafont, mert a szülő szeretete és a biztonság, amit ad, fontosabb, mint a siker, a szépség, a pénz, a hatalom, stb…Csakhogy felnőve komoly frusztrációt okoz, ha még mindig nem hagyjuk magunkat sikeresnek, vonzónak, jól keresőnek, jó anyának lenni, akkor sem, ha megvan bennünk erre a potenciál. 

Ha azt érezzük, hogy valamelyik szülőnk soha nem örül a sikereinknek, ha nem értjük miért vagyunk képtelenek minden bennünk meglévő potenciál ellenére kiteljesedni egy-egy életterületen, érdemes megvizsgálni, hogy nincs-e a fejünk felett egy üvegplafon, amit eddig nem vettünk észre. Szerencsére sokféle módszerrel fel lehet oldani az ilyen problémát, de az első mindig az, hogy tisztán lássuk mivel küszködünk!