Ahogy már írtam korábbi cikkemben, a depresszió ellentéte nem a boldogság, hanem a vitalitás. Vagyis az az állapot, amikor képesnek érezzük magunkat az élet kihívásainak való megfelelésre, a felmerülő problémák kezelésére és a mindennapi feladataink elvégzésére. Eközben lehet jó kedvünk, lehet rossz kedvünk, lehetünk frusztráltak vagy elégedettek, de a lényeg az, hogy van elegendő energiánk. És itt most lelki energiáról beszélek.
Hellinger tapasztalata szerint a depresszió leggyakoribb oka az, hogy nem fogadjuk el az egyik vagy mindkét szülőnket. Mivel pedig az életenergiát csak a szüleinken keresztül kaphatjuk meg, amilyen mértékben elutasítjuk őket, olyan mértékben fogunk hiányt szenvedni energiából. Az életesemények, mint a veszteségek, kudarcok, más nehézségek, elősegíthetik a depresszió kialakulását, hiszen egy darabig “kihúzzuk” a normálisnál kevesebb energiával, de ahogy halad előre az életünk és egyre több negatív helyzeten verekedjük át magunkat, lassan felemésztődnek a lelki energiatartalékaink.
A legtöbben nincsenek is tisztában vele, hogy nem fogadják el és nem tisztelik igazán a szüleiket, ez gyakran csak a családállítás során derül ki. A lelkük mélyén sokan neheztelnek valamiért a szüleikre, hiszen nem létezik olyan, hogy egy szülő minden pillanatban érti, érzi mire van szüksége a gyerekének és meg is tudja neki adni. Nincs tökéletes szülő. Ráadásul a gyerekek sokszor másképpen élnek meg helyzeteket, mint a felnőttek, így olyan is mély nyomot hagyhat bennük, aminek a felnőttek semmi jelentőséget nem tulajdonítanak. Könnyebb azoknak, akiknek a szülei alapvetően kielégítették a gyermeki szükségleteiket, mint azoknak akiknek a gyerekkora traumás élményekkel volt tele, akikkel kegyetlenül bántak, akiket molesztáltak vagy elhanyagoltak. Akármilyen is volt a gyermekkorunk, magunknak ártunk vele, ha nem jutunk el oda, hogy megtanuljuk tisztelni és elfogadni a szüleinket. Tudom, hogy ezt olvasva sokan felhördülnek, hogy hogyan várhatja el bárki is, hogy tiszteljek és elfogadjak olyanokat, akik vertek, megaláztak, éheztettek, gyötörtek hosszú éveken keresztül??? Nos, van itt egy fontos különbség, amit érdemes jól megérteni, mert sokat segíthet akkor, ha ilyen nehéz gyerekkor után próbálunk változást elérni.
Nem kell elfogadni, amit a szülő csinált és nem kell szeretni sem a szülőt (bár a családállítás során szinte mindig kiderül, hogy a legkegyetlenebb szülőt is szereti a gyermeke a lelke mélyén). Amit el kell fogadni az az, hogy az egyéni sorsunk miatt ők a szüleink és az, hogy rajtuk keresztül kaptuk az életet. Nem tőlük, hanem rajtuk keresztül. Ami pedig a tiszteletet illeti, legalább azt kell tisztelnünk, hogy ők előttünk érkeztek a családrendszerbe és emiatt úgymond nagyobbak nálunk, hétköznapiasan szólva feljebb vannak a hierarchiában, mint mi.
Ha ezt a két dolgot – az elfogadást és a tiszteletet – valóban érezzük a szívünkben, akkor hirtelen megindul az életenergia áramlása és van esély a depresszióból való kigyógyulásra.
Talán szigorúan hangzik, de Hellinger szerint a gyógyulás alapfeltétele, hogy elengedjük az áldozat szerepét. Ez nem könnyű, főleg akkor, ha évtizedek alatt beleragadtunk.
Ez a folyamat sokszor hosszabb ideig is eltarthat és ahogy már korábban is írtam súlyos depresszió esetén mindenképpen szükség van pszichoterápiára is. Mielőtt családállításra bejelentkeznénk mindenképpen kérjük ki a kezelő pszichológus vagy pszichiáter véleményét. Ha ő is alkalmasnak látja a páciensét arra, hogy kipróbálja a családállítást, akkor megér egy próbát.