A családi Jenga torony

Mindenki ismeri a Jengát. A játék legnehezebb része akkor kezdődik, mikor a könnyen kivehető építőelemek elfogytak és alulról kell kivennünk olyan támasztóelemeket, amelyek tartják a már sok helyen lyukacsos, billegő tornyot. Ha egy családrendszerben valaki nem érzi jól magát és arra az elhatározásra jut, hogy ideje változtatni az életén, az pont olyan hatást kelt a többiek számára, mintha egy támasztóelemet kezdenének kihúzni a toronyból. Az egész rendszer elkezd imbolyogni, inogni és nem lehet tudni, hogy állva marad-e. Természetes ilyenkor, hogy megnő a feszültség és minden családtag – beleértve azt is, aki változtatni akar magán és ezen keresztül a rendszeren – bizonytalannak érzi magát, még akár dühös is lesz. Sokszor előfordul, hogy a családtagok ilyenkor átmenetileg a változást forszírozó családtag ellen fordulnak. 

Ne feledjük azonban, hogy egyrészt a változás az élet természetes velejárója, másrészt jogunk van ahhoz, hogy önismerettel, feldogozva a traumáinkat, rossz tapasztalatainkat, végre elengedjük a negatív mintáinkat. A legtöbb esetben ez a bizonytalan, feszültségekkel terhes időszak elmúlik és gyakori, hogy több családtag életébe is pozitív változást hoz az egyikük által végzett önismereti munka. Különösen igaz ez a családállításra, amelyen keresztül az egész családrendszert érintő, a mi életünkben kicsúcsosodó problémákat is meg lehet oldani. Gyakran látni, hogy az egész rendszer megkönnyebbül és elmúlnak bizonyos problémák, ha valaki kitartóan dolgozik magán. 

Azt, hogy a Jenga torony végül összedől-e vagy állva marad és egy másik egyensúlyi pontot talál, nem lehet tudni. Egy biztos, annak, aki belevág egy önismereti utazásba fel kell készülnie arra, hogy sokszor a barátai, a családtagjai vagy mások a környezetében ellenállnak a változásnak és őt magát is vissza akarják fogni. Tegyük meg magunknak azt a szívességet ilyenkor, hogy gyengédek vagyunk magunkkal és hagyunk elég teret és időt az átalakulásra.

Piros vekkeróra

Legyünk tisztában azzal, hogy a változás fokozatosan következik be és pontosan úgy, ahogy a gyásznak, ennek is szakaszai vannak. Sokan sokféleképpen írták már le ezeket a szakaszokat, ezekből egyet, Virginia Satir felsorolását én is leírom. Szociális munkásként ő volt a családterápia egyik leghíresebb úttörője. Úgy tekintett a családokra, mint rendszerekre, valamint úgy is kezelte őket, ezért sok tapasztalata volt ebben a témában. 

  1. Szakasz – status quo – ekkor merül fel a változás igénye vagy szükségessége
  2. Szakasz – az idegen elem bevezetése a rendszerbe – új felismeréseket, tapasztalatokat, más működésmódokat visz be az egyén a család rendszerébe
  3. Szakasz – káosz – az egyén elkezd kijönni a megszokott szerepéből, a régi rendből és felborul az egyensúly
  4. Szakasz – új lehetőségek és integráció – az új tapasztalatok integrálódnak és új rendszer kezd kiépülni
  5. Szakasz – gyakorlatba ültetés – az új állapotot megerősíti az egyén azzal, hogy az új tapasztalatok szerint működik, azaz gyakorolja az új rendet
  6. Szakasz – az új status quo – megszilárdul az új rendszer

Ha sikerül tudatosítanunk, hogy a problémák, feszültségek sokszor átmenetiek, könnyebben átvészelhetjük a nehézségeket. Sajnos, olyan is előfordul, hogy az egész Jenga torony eldől. Ilyenkor választanunk kell, hogy mi a fontosabb: mi magunk vagy az, hogy a családrendszer változatlan formában fennmaradjon. Egy ilyen helyzetben fel kell készülnünk arra, hogy mindenképpen sérülünk, de a döntés a miénk, bármelyik megoldást választhatjuk. Vagy visszatérünk a régi szerepünkbe, a régi problémáinkhoz vagy felvállaljuk, hogy változunk, a magunk útját járjuk akkor is, ha ezzel nem felelünk meg a családunk elvárásainak. Hellinger szerint a felnőttség jele az, ha valaki képes elviselni a lelkiismeretfurdalást, amit amiatt érez, hogy nem felel meg a származási családja elvárásainak és a saját sorsát éli.