A család nem fűnyíró!

Ha nem működik a fűnyíró, mert elromlott a gyújtógyertya, akkor kicseréljük a hibás alkatrészt és mehet újra a brümmmögés a kertben. De mi van, ha “elromlik” az egyik családtag? Mi van, ha a gyerekünket elkezdik zaklatni az iskolában vagy az anya alkoholista lesz vagy az apa gyomorvérzést kap? Elég másik iskolába vinni, elég elvenni az alkoholt vagy befoltozni a gyomrot? Ugyanúgy, mint kicserélni a fűnyíró gyertyáját? 

Nem igazán. A kisebb nagyobb emberi csoportok tagjai ennél sokkal bonyolultabb kölcsönhatások hálójában működnek. Mindenki hat mindenkire. Az egyik kedvenc filmem a Yellowstone farkasai, aki még nem látta, itt megnézheti:

A film csak öt perc, de tökéletesen megmutatja, milyen bonyolult a természet, mennyi mindenre van hatással egyetlen aprónak tűnő változás.

A családot is ezernyi hatás éri, hiszen minden tagja nap mint nap ki van téve a környezetéből jövő pozitív vagy negatív élményeknek. Ezek aztán közvetetten befolyásolják az egész rendszer működését. Van, hogy észrevehetetlen mértékben, de olyan is van, hogy nagyon is erőteljesen. Gondoljunk bele, hogy “csak” az, hogy apa munkahelyet vált, mennyiféle módon begyűrűzik a család életébe. Lehet, hogy idegesebb, mert idegen az új környezet és nem ismeri még a feladatait pontosan. Lehet, hogy túlóráznia kell, hogy felzárkózzon a többi kollégához vagy egyszerűen annyira elfárad a hétvégére, hogy semmi kedve az állatkerti programhoz. Ezek a változások pedig hatnak mind a feleségére, mind a gyerekeire. Jó esetben a család alkalmazkodik az új helyzethez, megtalálja az új egyensúlyt. Rosszabb esetben valamilyen hosszabb ideig fennálló probléma alakul ki. Például a férj és a feleség között megnő a feszültség, mert a nőre több hárul a gyerekekkel és a háztartással kapcsolatos feladatokból, mint előtte, amitől az ő munkája vagy “énideje” háttérbe szorul. Ettől a gyerekek hisztisek lehetnek és akár az óvodában, iskolában rosszabb teljesítményt nyújthatnak, mert stresszesebbek és féltik a család egységét, hiszen anya és apa elkezdett veszekedni. Ezt a sort sokáig folytathatnám, de amit meg szerettem volna megmutatni, az azt hiszem már így is világos. Ha egy család egyik tagja valamilyen súlyos problémával küzd vagy beteg, akkor az egész rendszer problémás vagy beteg. Beteg, mert a rendszer olyan “nyugvópontot” talált, amelyet csak úgy lehet fenntartani, ha az egyik tagja küszködik. Ez pedig nincsen rendben.

A család nem fűnyíró! 1

Ezért, amikor valaki arról beszél, hogy az apja, anyja, fia, lánya, felesége, férje hűtlen, agresszív, alkoholista, depressziós, dührohamokkal küzd, képtelen felelősséget vállalni, végtelenül lusta, asztmás, meddő, stb., mindig igyekszem kideríteni a körülményeket. Soha nem csak annak az egy embernek a gyengeségéről, rossz természetéről, függőségéről vagy betegségéről van szó. Arról van szó, hogy az az ember a betegségén, függőségén, rossz viselkedésén keresztül fenntart egy nyugvópontot valamilyen módon. Lehet, hogy nem találta meg a legjobb módszert és nem sikerült megteremtenie az egészséges egyensúlyt, de legalább talált egy nyugvópontot.

A fenti példánál maradva, előfordulhat, hogy az egyik gyerek súlyos asztmás lesz, mert a betegséggel az apa figyelme visszafordul a család felé. A kisgyerek ugyan szenved és a felnőttek is többet aggodalmaskodnak, de a családi egység fennmarad, hiszen a szülők figyelme már nem csak az egymással való konfliktusukra és a külvilágra irányul. A kisgyerek a saját szintjén így tudta megoldani az őt legjobban foglalkoztató problémát. 

Az is lehet, hogy az apa az új munkahelyein mindig olyan hibákat vét vagy úgy viselkedik, hogy  amiatt elbocsájtják. Bár ez nem jó a családnak anyagilag, de az megoldódik, hogy ne legyen folyamatos konfliktus a párjával és a gyerekeikre is megfelelő időt tudjon szánni. Ha azonban ez minden alkalommal megismétlődik, amikor felveszik egy pozícióba, akkor hamar rásütik “lusta, nem is akar igazán dolgozni” bélyeget. Pedig csak arról van szó, hogy a család rendszere nem talált megfelelő egyensúlyt egy új helyzetben és az apa a saját kudarca árán megoldotta a problémát.

Könnyű ilyen helyzetekben legyinteni és a “macerás” emberre hárítani minden felelősséget, de sajnos sehová sem vezet. Ha meg akarjuk oldani a dolgot, meg kell keresnünk a viselkedés, betegség, probléma mögötti valódi motivációt. Ha azt megértettük, akkor látjuk valójában mivel is állunk szemben és akkor tudunk egy új, egészséges egyensúlyt kialakítani az egész rendszer számára.

A család nem fűnyíró! 2